Egerszegi Zoltán vehette át a Székesfehérvár Gazdaságáért Díjat

A legnagyobb fehérvári cégek számára szervezett évzáró keretében adták át a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat, amelyet az idei évben Egerszegi Zoltánnak, a HTM Szerszámgyártó Zrt. volt vezérigazgatójának ítéltek oda. Polgármesteri elismerő emlékéremben részesült a DENSO Gyártó Magyarország Kft., amely fennállásának 20. évfordulóját ünnepli az idei évben.
2017.12.04. 19:14 |
Egerszegi Zoltán vehette át a Székesfehérvár Gazdaságáért Díjat

Köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere kiemelte, hogy a fehérvári cégek, miközben vállalatuk fejlesztésén dolgoznak, több ezer család egzisztenciáját biztosítják a városban és környékén, hozzájárulnak Székesfehérvár fejlődéséhez a foglalkoztatással, az iparűzési adóval és a társadalmi felelősségvállalással is.

„Amikor Önöket köszöntjük, nem csak Székesfehérvár gazdaságát köszöntjük, hiszen a magyar gazdaság szempontjából is kiemelkedően fontos, hogy ennek a városnak az iparába, gazdaságába, szolgáltatásai között mi történek egy adott évben. A jelenlévő cégek az egész magyar gazdaság számára meghatározóak és hozzájárulnak nem csak Fehérvár, hanem az egész ország fejlődéséhez.” – hangsúlyozta Cser-Palkovics András. A polgármester hozzátette, folyamatosan tapasztalható, hogy a cégek újabb és újabb beruházásaikat is itt képzelik el Székesfehérváron, ez pedig azt jelenti, hogy nem megelőlegezett bizalomról, hanem tapasztalatról van szó.

A Székesfehérvár Gazdaságáért díjat az idei évben Egerszegi Zoltánnak, a HTM Szerszámgyártó Zrt. volt vezérigazgatójának ítélték oda. A cég idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

A vállalat fő tevékenysége szerszámházak és szerszámok gyártása mind a hazai, mind a világpiacra. Elsősorban turbina alkatrészeket munkálnak meg az energiaipar számára. Termelésük hatékonyságát a megmunkáló gépek és a szerszámok minősége mellett a professzionális munkaerő határozta meg. Ügyfeleik között olyan világcégek találhatók, mint az Alstom, az Audi, a General Electric, vagy a Samsung.

Az évzárón Polgármesteri elismerő emlékéremben részesült a DENSO Gyártó Magyarország Kft., amely fennállásának 20. évfordulóját ünnepli az idei évben. A cég nevében a díjat Szimcsák Attila kereskedelmi igazgató vette át.

Az ünnepségen, a gazdasági élet szereplői mellett részt vett Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a város alpolgármesterei, önkormányzati képviselői és Székesfehérvár felsőoktatási intézményeinek vezetői is.

Gazdaság

  1. Vállalkozói és Közösségi nap

    Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal szervezett Vállalkozói és Közösségi napot a Viantis Üzleti Klub szombaton a Sóstói Stadionban. Az eseményen helyi és környékbeli vállalkozások ismerkedhettek leendő partnereikkel, miközben a kiállítások és izgalmas előadások mellett gyakorlati workshopok is várták a résztvevőket. A vállalkozások képviselőit és a látogatókat dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte.

    2026.10.17.
  2. 40 éves a Kóger Optika

    Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte pénteken Székesfehérvár egyik nagymúltú családi vállalkozása, a Kóger Optika. A Kossuth utcai üzletben a családtagok és barátok jelenlétében tartott vidám hangulatú délutánon felidézték az alapítás történetét, a kezdeti éveket és szó esett arról is, hogy reményeik szerint a következő generáció tovább viszi a családi vállalkozást.

    2026.10.16.
  3. Befizette a város a hozzájárulást

    A mai napon elutalta az Önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás utolsó, közel 3,6 milliárdos részletét – adja hírül legfrissebb bejegyzésében dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a jövő évi kilátásokról is ír, kíváncsian várva a 2027-es állami költségvetés számait, s nem rejtve véka alá, hogy Fehérváron is erősen csökkent a helyi gazdaság teljesítménye.

    2026.10.15.
  4. VOSZ üzleti fórum

    A mostani fórum középpontjában a mesterséges intelligencia vállalati használata és jövőformáló lehetőségei álltak. A Sóstói Stadion rendezvénytermében megtartott fórumon a technológia legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseit járták körbe a résztvevők az előadók segítségével, valamint szóba került a vagyonadó és a vállalkozások vízfelhasználásának zöldítése és csökkentése is.

    2026.10.14.