Szerdán újabb vitrinkiállítás nyílt a Tarsoly Ifjúságért Egyesület szervezésében a Fő utca 3. szám alatti márványcsarnoknál. A sorozat novemberben Javick fotókiállításával kezdődött, most pedig Dosztály Ágota, Klein Kati, Ekési Sándor mellett a SZÉPHŐ Zrt. dolgozói mutatják be műveiket.
Ünnepélyes keretek között adták át a Fejér vármegyei „Jó tanuló – Jó sportoló” elismeréseket szerdán. A Fejér Megyei Diáksport Szövetség éves gáláján, amelynek a Városháza Díszterme adott otthont, két kategóriában húsz diák vehette át a kiváló teljesítményért járó díjat, míg a vármegyei diáksportban dolgozó pedagógusok munkáját különdíjjal ismerték el.
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület szervezésében utcai vitrinkiállítás nyílik a Fő utca 3. szám alatt. A tárlaton a járókelők székesfehérvári hobbifotósok műveit nézhetik meg.
Tizedik alkalommal rendez Civil véradást a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A Fehérvári Civil Központban ezúttal február 28-án, szerdán 14.00 és 18.00 óra között várják a véradókat.
Február 24-én, szombaton rendezi a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend „Az Év Zászlósbora 2024.” Díjátadó Borgálát és a XXII. Borlovag Bált. A Mercure Hotel Magyar Királyban 18.00 órakor kezdődő, nagyszabású rendezvény nyilvános lesz, bárki mehet, aki kedvet kap hozzá.
Székesfehérvár Önkormányzata várja a javaslatokat a „Székesfehérvár a Kárpát-medencei együttműködésért” díj várományosára. Az elismerésre 2024. március 18-ig lehet javaslatokat tenni.
Országosan egyedülálló módon Székesfehérváron és Fejér vármegyében indítanak közös kutatást és erre épülő szakmai programokat a fiatalok számára. A négyes együttműködésben megvalósuló program a megváltozott, új stresszfaktorokat felsorakoztató világ problémáira adhat választ, életvezetési tanácsokat a fiataloknak.
Folytatódnak a csoportos kutyaséták a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában. Február 17-én, szombaton 10.50-től gyülekeznek a résztvevők a Takarodó út 5. szám alatti menhelyen. A szervezők előzetes regisztrációt kérnek.
Idén is házaspároknak és családoknak szóló pályázatokkal csatlakozott a Házasság Hetéhez a SZÉNA Egyesület. A pároknak szóló nyereményjátékot ötödik alkalommal hirdették meg. Szerdán a Hiemer-házban tartották az eredményhirdetést, mellyel egyidejűleg 23. alkalommal adták át Fehérvár Bölcsőjét.
Végvári Beatrix, a Székesfehérvári Művészek Társaságának elnöke az idén átadja megbízatását Szentes Ottokár képzőművésznek. A leköszönő elnök áldozatos munkáját szerdán délután dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester köszönték meg a Városházán.