Folytatódik a Bemutatkozom című vitrinkiállítás a Fő utca 3. szám alatt. A Vasvári Pál Általános Iskoláról szóló tárlatot december 11-én, szerdán 14.00 órakor nyitják meg.
A roma közösség kultúráját, értékeit, a nemzetiségi önkormányzat célkitűzéseit ismerhetik meg az érdeklődők azon az esten, amelynek a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontja ad helyet december 11-én, szerdán.
Bennünk is ugyanaz a szív dobog címmel különleges divatbemutatónak adott otthont szombaton délután a Hiemer-ház, ahol fogyatékossággal élő modellek mutatták be a tervezők ruháit és egyúttal azt, hogy ők is képesek az egészséges társaikhoz hasonló teljesítményekre.
Ünnepélyes megnyitóval kezdődött el szombaton az evangélikus templomban a 8. Mikulásváró, amelynek keretében állami gondoskodásban élő gyerekeket és értelmi fogyatékossággal élőket ajándékoznak meg. A program magánjellegű összefogásnak köszönhetően, önkéntesek és családtagok közreműködésével, az Evangélikus Egyház támogatásával valósult meg.
A Videoton FCF Baráti Kör Egyesület immár a 24. alkalommal rendezi meg december 27. és 30. között a népszerű Fehérvári Futballfesztivált, amelyre december 8-ig várják a csapatok jelentkezését. A részleteket az egyesület nevében Juhász László elnök ismertette.
A Jusztis Társulat idén decemberben egy különleges jótékonysági improvizációs színházi esttel készül, amelynek célja, hogy támogassa a Tálos Edit Alapítvány munkáját. A sok kacagást ígérő műsor december 7-én, 19 órakor kezdődik a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. Az est során gyűjtött adományokat új hangszerek vásárlására és a meglévő eszközök karbantartására fordítják majd.
A Tálos Edit Alapítvány zeneovijában hangszerbemutatóval, a téli ünnepkörökhöz kapcsolódó dalokkal és tánccal várják a legkisebbek, hogy meglátogassa őket a jó öreg Mikulás. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba december 6-án, pénteken 16.30 órára várnak mindenkit szeretettel.
Különleges eseménynek adott otthont szerdán a székesfehérvári Városháza. Dr. Cser-Palkovics András polgármester látássérültek egy csoportját fogadta Fehérvár legfontosabb középületében. A programnak két apropója is volt – a december 3-i fogyatékossággal élő emberek világnapja és a LÁRKE (Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete) fennállásának 20 éves évfordulója.
A „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület 25. alkalommal szervezte meg Székesfehérváron azt a Télapóváró rendezvényét, ahová a lakás- és gyermekotthonokban, nevelő- és örökbefogadó családoknál nevelkedő gyermekek, és a volt állami gondozott fiatalokat vártuk.
Idén is csatlakozott a Szent István Király Múzeum a Seregélyesi Baptista Általános Iskola jótékonysági akciójához. A Fő utcai Rendház épületben és a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között köszönettel fogadják a cipősdoboznyi ajándékokat, amelyekkel Kárpátalja magyarlakta falvaiban élő óvodás és iskolás gyermekek karácsonyát teszik szebbé.