Nem először ültettek fát a Németh László Általános Iskola előtti téren. Az első világháború befejezésének századik évfordulóján már ültetett az egyesület néhány méterrel arrébb egy fát, azonban a távhővezeték cseréjekor a fa annyira megsínylette az építkezést, hogy nem hajtott ki többet.
Talajmintákat vizsgáltak, homokszűrőt készítettek a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai Tagintézményében péntek reggel, a Gaja munkatársai gyakorlati feladatokkal tűzdelve ismertették meg a diákokat a talaj fontosságával, szerepével. Az Arconic Alapítvány támogatásából megvalósuló programot öt iskolában és négy óvodában láthatják még a fehérvári és környékbeli gyerek.
Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával szervezett adventi koszorú-készítést a SZÉNA Egyesület a Vasvári Pál Általános Iskolában pénteken délután.
Buborékestet rendez az Aranyeső Alapítvány december 8-án este 6 órakor a Hétpettyes Óvodában. Az est minden bevételét az Alapítvány által 2004 óta támogatott, krónikus beteg gyermekeket nevelő családok életének megsegítésére fordítják.
Jogásznapot szerveztek csütörtökön a székesfehérvári Városházán. Ez volt a Jogi hivatásrendek szakmai kihívásai a megújult jogi környezetben című konferencia második állomása, melyre mintegy 70 szakember érkezett az ország több megyéjéből. A tanácskozáson részt vett Prof. Dr. Varga Zs. András, a Kúria elnöke, akinek ez volt az idei második látogatása a megyeszékhelyen.
Az önkormányzat hét szociális alapítvánnyal és egyesülettel közösen indít Városi karácsonyi adománygyűjtést – jelentették be szerdán sajtótájékoztató keretében. Tartós élelmiszert, gyümölcsöt, édességet és tisztálkodási szereket várnak az Alba Bástya Irányi Dániel utcai központjában december 16-ig. A beérkezett adományokat a szociális szervezetek osztják szét még az ünnepek előtt, az általuk segített mintegy 1200 rászoruló család között.
Kedden délután adták át a Wichern Alapítvány új székesfehérvári központját. Elsősorban szenvedélybetegekkel foglalkoznak, mellette pedig gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat is ellát az alapítvány, melynek eddig a Sziget utcában volt a fehérvári otthona.
Ölelés az elfogadásért elnevezéssel országosan is egyedülálló flashmobot szerveznek Székesfehérváron. December 3-án épek és fogyatékkal élők mutatják meg a belvárosban, hogy nincsenek különbségek és akadályok.
Jótékonysági összejövetelre várta tagjait és támogatóit pénteken este a SZÉPEK, azaz a Szociális Érdekeket Pártoló Emberek Közössége Egyesület pénteken, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központba. A jótékonysági esemény bevételét krízishelyzetbe került családok támogatására fordítják.