A Városháza Dísztermében rendezte éves közgyűlését és pótválasztó közgyűlését csütörtökön a Székesfehérvári Ügyvédi Kamara. A szakmai találkozón közel százan vettek részt Fejér vármegyéből. A megjelenteket dr. Neukum Flórián, a Kamara elnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Dr. Havasi Dezső, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke köszöntötte.
Május 16-án, szombaton 9 órától országszerte 25 helyszínen, köztük a székesfehérvári Halesz futópályáján elrajtol a Futókörök Napja, mely a Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetsége kezdeményezésére jött létre. A közösségi futáson időt nem mérnek, csak a megtett kilométerek számítanak.
A Vöröskereszt világnapja tiszteletére rendezett ünnepséget szerdán délelőtt a Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezete. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartott eseményen szakmai kitüntetéseket, elismerő okleveleket adtak át a kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársak, együttműködő partnerek, önkéntesek részére.
Kedden délelőtt együttműködési megállapodást kötött egymással a Sport Start Kör SE és a Kondor Klinika Állatorvosi Rendelő, melynek értelmében a székesfehérvári és Fejér vármegyei vakvezető, segítő kutyák az éves kötelező oltást és a speciális állapotfelmérést térítésmentesen kapják meg.
A Zayed Jótékonysági Futás az Egyesült Arab Emírségek kiemelt nemzetközi jótékonysági eseményének európai kiadása, melyet idén május 16-án és 17-én Budapesten rendeznek meg. A kultúrák közötti szolidaritást és a közösségi összetartozást ünneplő rendezvényhez Székesfehérvár is csatlakozott.
Újabb állomásához érkezik május 5-én a Viktória Pódium „keddcsináló kultúrmix”. A jótékony célt szolgáló, sokszínű kulturális program 18.00 órakor kezdődik a Viktória Rehabilitációs Központban.
Folytatódik a Tarsoly Ifjúságért Egyesület közéleti klubja. A május 4-én, hétfőn 16.00 órakor kezdődő program a választások után kezdődött időszakkal foglalkozik, a belépés ingyenes.
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
Újabb állomásához érkezik a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Április 29-én, szerdán 17.00 órakor a területi és társadalmi egyenlőtlenségekről kezdődik előadás a Fő utca 3. szám alatt. A belépés ingyenes, az előadás online is követhető.