A megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci elhelyezkedését segíti az Alba Mentor Humán Szolgáltató Alapítvány „FOGLALKOZTATÁS 2024” című projektje, melynek zárórendezvényét tartották a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban. A program célja az volt, hogy személyes segítséget és támogató közeget biztosítsanak minél több érintett személynek a munkaerőpiacon történő érvényesüléshez, az értékesebb, teljesebb élethez.
A CRANE Fund for Widows and Children alapítvány támogatásával a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola 4.a osztálya vett részt hétvégén egy különleges, interaktív kertpedagógiai foglalkozáson, amelyet az idén 30 éves SZÉNA Egyesület szervezett.
1 millió 970 ezer forint gyűlt össze a Burján Zsigmond operatőr, rendező megsegítéséért a Halesz parkban szervezett jótékonysági futáson. Aki szeretne hozzájárulni, hogy maradéktalanul meglegyen a hidraulikus protézis önereje, utalással segíthet, s akár már karácsonyra megvalósulhat a nagy álom.
Október 17-én Székesfehérváron, az Országos Papi Otthonban ünnepséget rendeznek az 1950-ben alapított Katolikus Szeretetszolgálat alapításának 75. évfordulójának tiszteletére. Az évfordulós programot előadások, a Székesfehérvári Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda műsora, a bicskei Pannoniada Gyermekkórus koncertje, ünnepi szentmise, továbbá Zséka és Balogh Szabolcs akusztikus koncertje teszi teljessé.
A „Vigyázó kéz” és a Lurkó Gyermekvédelmi egyesület is részt vett az "Epilepsziás gyermek ellátása a köznevelésben - Függőségek kialakulásának megelőzése" című szakmai konferencián köszönhetően a RÉV Ambulancia meghívásának.
Akár 30-40 százalékkal is javíthatja Burján Zsigmond operatőr, rendező járását, mozgási lehetőségeit az a hidraulikus protézis, amelynek megvásárlásáért jótékonysági futást tartottak pénteken a Haleszben. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor egyfajta karácsonyi ajándékként Zsigmond újra átélheti a szabadság örömét.
Október végén indul az Egészségfejlesztési Iroda négyalkalmas, a családdá válásra felkészítő előadássorozata a kismamák és a leendő apukák részére. A programsorozat ingyenes, de regisztráció szükséges.
Székesfehérvári gyűjtők értékes tárgyait bemutató, különleges kiállítással zárja jubileumi programsorozatát a 100 éves Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör. A tárlat – melyen a bélyegeken kívül számos egyéb érdekességet is láthatunk – október 8-án 16.30 órakor nyílik a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban.
Önkéntes alapon adott vért hétfőn a Polgármesteri Hivatal ötven dolgozója, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Bóka Viktor címzetes főjegyző is. Az általuk adott vér életeket ment, legnagyobb részét műtétekkor, illetve daganatos betegek kezelése során használják fel.
Dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is részt vett azon az Öreghegyi Közösségi Házban rendezett zenés roma pasztorációs napon, ahol a keresztény értékek ápolása, továbbvitele állt a középpontban.