civil

2017.04.27 |
| 2023.09.27. 11:19:58 |

Október 2-ig lehet pályázni a Városi Civil Alapra – nyílnak a NEA első pályázatai is

Fontos időpont lesz október 2-a, jövő hétfő a civil szervezetek számára. Ezen a napon 12.00 óráig lehet pályázni a Városi Civil Alapra, majd néhány órával később, 14.00 órakor megjelennek a Nemzeti Együttműködési Alap első pályázati kiírásai.
| 2023.09.22. 12:02:49 |

Egyszeri kiegészítő juttatást kapnak novemberben az önkormányzati munkavállalók

Pénteken délelőtt tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A testületi ülés elején egyperces néma felállással emlékeztek a repülőnapon történt tragédia áldozataira. A képviselők módosították a város költésvetését, melynek értelmében háromezer önkormányzati munkavállalónak biztosítanak novemberben egyszeri kiegészítő juttatást, mely a legtöbb dolgozó esetében százezer forint lesz.
| 2023.09.22. 11:14:21 |

A X. Őszi Éremgyűjtő Találkozót rendezik meg vasárnap a Szent István Művelődési Házban

Ismét megrendezi hagyományos Őszi Éremgyűjtő Találkozóját a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezet. A nagyszabású rendezvényt szeptember 24-én, vasárnap 8.00 és 14.00 óra között a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartják. Újra lesz szabad éremcsere, kiállítás és éremkibocsátás a Fehérvári Nagyjaink-sorozat keretében.
| 2023.09.21. 15:05:13 |

Biztonságban, szeretetben, gondoskodásban – Alzheimer-világnap Székesfehérváron

A hagyományoknak megfelelően ismét egész napos programsorozatot szerveztek az Alzheimer-világnap alkalmából Székesfehérváron. A Katolikus Szeretetszolgálat Országos Papi Otthonában a megnyitót követően szakorvosi előadások, gyógytornász és kutyaterápiás bemutatók zajlottak, majd a világnapot jelképező lila sétával és senior örömtánccal folytatódott a rendezvény.
| 2023.09.20. 19:45:12 |

Petőfi Sándor bélyegeken - megnyílt Városi Bélyeggyűjtő Kör idei kiállítása

Megnyílt a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör idei kiállítása a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A szombatig látogatható tárlaton 34 keretben 18 tematizált bélyeg-, képeslapgyűjtemény mellett a 200 éve született Petőfi Sándorról is találnak összeállítást az érdeklődők.
| 2023.09.17. 11:32:48 |

Várhatóan duplájára emeli Székesfehérvár egyes karitatív és szociális civil szervezetek támogatását

Duplájára emelné az Önkormányzat a karitatív és szociális civil szervezetek támogatását, melyről a szeptember 22-i Közgyűlés dönt majd Székesfehérvár polgármesterének javaslatára. A dr. Cser-Palkovics András által jegyzett előterjesztés azt is tartalmazza, hogy több mint nyolcmillió forinttal segítse a város a fehérvári civil szervezetek működését.
| 2023.09.16. 13:20:56 |

A civil szervezetek ünnepe – Fehérvári Civil Nap és Közszolgálati díjak átadása a Zichy ligetben

Több mint hetven civil szervezet részvételével rendezték meg szombaton a hagyományos Fehérvári Civil Napot. Az élet számos területéről érkező szervezetek nagy lelkesedéssel mutatták be tevékenységüket a látogatóknak, valamint átadták az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért Közszolgálati díjai is.
| 2023.09.13. 18:46:26 |

Youth4TheFuture - fenntarthatóság a kreatív generációkért

A Fiatalok, avagy a kreatív generáció helyben tartása címmel tartott fenntarthatósági napot a Youth4TheFuture ifjúsági szervezet, a Székesfehérvári Diáktanács, az Arconic-Köfém Mill Products Hungary Kft. és Székesfehérvár Önkormányzata szerdán a Városháza Dísztermében. A több mint 20 településről érkezett diákokat vitafórummal, valamint a témakörben jártas szakemberek előadásával várták.
| 2023.09.13. 16:55:47 |

IX. Civil Véradás - idén is sokan segítettek a Titkok Házában

Kilencedik alkalommal szervezett Civil Véradást négy helyszínen a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. Fejér vármegyében Dunaújváros és Mór után szerdán Székesfehérváron várták a segítő szándékúakat.
| 2023.09.12. 12:44:33 |

Civil Nap és Demográfiai Csúcs családi nap szombaton reggeltől estig a Zichy ligetben

Több mint 70 civil szervezet mutatkozik be a 15. Székesfehérvári Civil Napon, melyet a Zichy ligetben rendeznek meg szeptember 16-án, szombaton 9 órától. A civilek programja után 15 órától ugyancsak a Zichy ligetben tartják a Demográfiai Csúcs családi napot, melynek keretében koncertekkel várják az érdeklődőket a késő esti órákig. A napot a Magna Cum Laude zenekar zárja 20 órától. A részvétel a teljes programsorozaton díjmentes.