Nyáron hirdette meg a lakástüzek megelőzésére létrehozott lakossági programját a Fehérvári Tűzoltó Egyesület, melynek keretében látványos tűzoltási bemutatókat tartottak, valamint füstérzékelőkről, tűzoltó takarókról, porral oltókról és egyéb a biztonságot növelő eszközökről nyújtottak oktatást.
Óvodásokat vártak szerdán a Prohászka ligetbe, az „Itt van az ősz, itt van újra” elnevezésű programra. A délelőtti rendezvényen a gyermekek kipróbálhatták a hét próbás játéktér összes állomását a M-Art Egyesület tagjaival.
Szeptember 28-án, szombaton, már XII. alkalommal rendezi meg a Székesfehérvári Civil Napot. A közel harminc kitelepülő szervezet idén új helyszínen, a Zichy ligetben várja az érdeklődőket közönséget reggel kilenc és délután három óra között.
Mesezene, bábszínház, ökotippek, középkori bemutató és retró slágerek is lesznek a Béke Téri Pokróc Pikniken. A Szabadművelődés Háza és a HírBeleBumm csapata vasárnap 15 órától várja a Kodály iskola, az orosz katonatemető és a Lövölde utca által határolt parkba a pokróccal vagy pokróc nélkül érkezőket.
Egy komplex pályázat eredményeként összesen tizenhét civil szervezet valósíthatja meg rendkívül színes programjait Székesfehérváron, illetve ugyanezen pályázat keretén belül újulhat meg a Bartók Béla tér, mely egy újabb nagyon szép és a jelenleginél zöldebb közösségi tér lesz. A téren az összes közmű cseréje hamarosan befejeződik és ideiglenes burkolatot kap az út a tavaszi parképítés kezdetéig.
Az iGenerációért Egyesület kezdeményezésére szülők és önkéntesek festették újra a Tóvárosi Tagóvoda kerítését a második önkéntes napon. A vasárnapi önkéntes akción - melynek keretében több száz méter kerítést festettek le - Tóváros önkormányzati képviselője is részt vett. Hétfőn százötven óvodás örülhet az új világoskék kerítésnek, amit az ötven önkéntes hétvégi munkája tesz lehetővé.
A schwäbisch-gmündi és székesfehérvári tűzoltók közös tűzoltóautó-átadási ünnepségét rendezték meg pénteken. A Fehérvári Tűzoltó Egyesület német barátai révén idén is egy nagy oltási teljesítményű tűzoltóautóval gazdagodott.
A kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó árubemutatókkal kapcsolatos trükkökre is felhívta a figyelmét az ARNYE Belvárosi Nyugdíjas Klub tagjainak Ulcz Miklós, a Székesfehérvári Járási Hivatal fogyasztóvédelmi osztályának munkatársa. A Hiemer házban, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért szervezésében létrejött előadás megtartását Szabó-Bakos Györgyné kezdeményezte.
A X. Magyar Kisállatfajták Napját rendezi szombaton a V-061 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület a Fehérvári Civil Központban (volt Technika Házában). A Fehérvári Civil Központban számos magyar galambfajtát csodálhattak meg az érdeklődők, köztük a székesfehérvári bukógalambot, a bácskai hosszúcsőrű keringőt vagy a budapesti magasröptű keringőt.