Október 3-án, szombaton délelőtt rendezik a mellrák elleni, rózsaszín sétát Székesfehérváron. A 10.00 órakor kezdődő megnyitó után a résztvevők a Belvárosban tesznek egy kört, hogy minél többek figyelmét felhívják a szűrővizsgálatok fontosságára. Az eseményre sok szeretettel invitálják a betegségből gyógyult résztvevőket, az aktivistákat és mindenkit, aki fontosnak tartja a kezdeményezést.
Hatodik alkalommal csatlakoznak az „Új Nap – Új Remények” adománygyűjtő kampányhoz székesfehérvári civil szervezetek. A jó ügyeket képviselő követek idén a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületet segítik céljaik eléréséhez.
A Fehérvár Travel Alapítvány 2,3 millió forintos támogatásával a gárdonyi Jonatán Gondozóház demens részlegének minden lakószobája, valamint a nővérszoba is klimatizálttá válhatott. A beruházást nemrég, ünnepélyes keretek között adták át.
Családi programmal és közös gyerekemeléssel csatlakozott a SZÉNA Egyesület a Gyereket a magasba! országos kezdeményezéshez. A program részeként pedig a Játszótérről játszótérre kezdeményezés nyereményei is gazdára találtak.
2026. szeptember 30-ig kell regisztrálniuk azoknak a civil szervezeteknek, amelyek 2027-től igényt tartanak a magánszemélyek 1%-os szja-felajánlására, és korábban még nem regisztráltak. Fontos, hogy a határidő jogvesztő.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg népszerű, közösségépítő kezdeményezését. Szeptember 26-án a székesfehérvári Koronás Parkban is egyszerre emelik majd a magasba gyermeküket a résztvevők.
Ünnepélyes keretek között, két bélyeggyűjtő életművét bemutató tárlattal nyílt meg a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör hagyományos éves kiállítása szerdán a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban. Fehérvári József és dr. Lippai József a MABÉOSZ tiszteletbeli tagjai és több mint hat évtized bélyeggyűjtő múlt terméséből adnak bemutatót a látogatóknak sport és zene témakörben.
A Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében szeptember 24-én a bútorfestés rejtelmeibe nyerhetünk bepillantást, míg október 3-án a mézeskalács-díszítés fortélyait ismerhetik meg az érdeklődők a Rác utcai Kézművesek Házában. Minden alkotni vágyót szeretettel várnak a programokra!
A Székesfehérvári Görög Nemzetiségi Önkormányzat és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület szervezésében nyílt meg csütörtökön este a görög Sina család történetét bemutató kiállítás. Habár a család neve kevéssé él a magyar emberek fejében, mecénáskánt, illetve az építéshez szükséges összegek előteremtőjeként olyan hatalmas eredmények és alkotások fűződnek a nevükhöz, mint a Lánchíd, a Magyar Tudományos Akadémia, valamint a Nemzeti Múzeum. Fejér megyében pedig Sinatelep őrzi a család emlékét.
Wathay Ferencre emlékezik szeptember 18-án pénteken 14 órától a végvári vitéz szobránál a Wathay Ferenc Bajtársi Egyesület. Mindenkit szeretettel várnak a hagyományos ünnepségre!