Április 26-án, vasárnap folytatódik a Fehérvári Heti Betevő jótékonysági ételosztás. A szervezők vasárnap délelőtt, a Deák Ferenc Technikumnál várják a sütemény-, a gyümölcs- és a tartós élelmiszer felajánlásokat a rászorulók számára.
Csütörtökön délelőtt a korábbi tájfutó világbajnok, a Nemzet Sportolója, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség egykori elnöke, Monspart Sarolta példamutatása előtt emléktábla-avatással és faültetéssel tisztelgett a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület a Túrózsáki úti szabadidőparkban.
A Lurkó Gyermekvédelmi Egyesület is részt vett a Sóstó Vadvédelmi Központ negyedik születésnapján a hétvégén. Gyermekotthonból érkezett diákokat vittek el el az egyesület önkéntesei a programra, ahol a fiatalok szakvezetéssel járhatták körbe a központ zárt területét is és nézhették meg a gyógyulóban lévő állatokat.
Több mint 20 önkéntes jelentkezett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér Megyei Helyi Csoportjának felhívására, hogy részese legyen a székesfehérvári ürge visszatelepítési akciónak. Az önkéntesek figyelemmel kísérhették a befogást és a célterületen történő elengedést, ám a legnagyobb segítségre az őrzésnél volt szükség.
Gróf Széchényi Viktor főispán születésének 155. évfordulójára emlékezik a Székesfehérvár Városi Természetbarát Szövetség. Április 18-án, szombaton délelőtt Székesfehérvárról indulva gyalogos és kerékpáros túrákat szerveznek, majd déli 12 órakor megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a Széchenyi Zsigmond-emlékkőnél, a Sárpentelei Parkerdőben.
Használat közben, a Városháza 2. számú épületében mutatták be csütörtökön kora délelőtt azt a lépcsőjáró eszközt, amely a mozgássérült emberek mellett azok számára is megoldást kínálnak mobilitásuk komfortossá tételében, akik akár egy sérülés, egy műtét, vagy idős koruk miatt korlátozottak mozgásukban.
Szerda délután ünnepélyes keretek között átadták a Vital Club SE által beszerzett három egyszemélyes és egy kétszemélyes parakajakot, melyek segítségével az egyesület biztosítja a végtaghiányos és más fogyatékossággal élő emberek számára a kajakozás lehetőségét. A hajók elkészítését a Magyar Paralimpiai Bizottság is támogatta.
Április 24-én Csingár István hatalmas feladatra vállalkozik: 418 kilométert futva kétszer kerüli meg a Balatont. A fehérvári ultrafutó a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának szeretne segíteni, ahol nap mint nap a daganatos gyermekekért küzdenek. A fehérvári Rajzosban vele beszélgetnek április 16-án 18.00 órai kezdettel.
A zene, az irodalom és a képzőművészet jeles képviselőit ismerhetik meg az érdeklődők a Viktória Pódium áprilisi rendezvényén. A „keddcsináló kulturmix” vendégei Rafael Henriett és dr. Óvári Péter, Pétek Imre és Végvári Beatrix lesznek április 7-én, kedden 18 órától.
Az Alba Regia Atlétikai Klub edzői, sportolói és lelkes szülők csapata is csatlakozott a Jane Goodall Intézet felhívásához, a Cselekvés Napjához. Az ARAK közössége közös
erővel tisztította meg a Bregyó erdőt, ahol nap mint nap sportolnak.