Sokan gyűltek össze egy jót beszélgetni, teázni, forraltborozni a Székesfehérvár Belvárosában, ahol felgyúlt a negyedik gyertya fénye is az adventi koszorún, majd a Beatlehem zenekar karácsonyi koncertje várta az ünnepre készülőket. A város adventi koszorúján a negyedik gyertyát Spányi Antal megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester közösen gyújtotta meg a Városház téren.
Adventet és karácsonyt követően is rengeteg lehetőség várja a látogatókat a városban. Élménydús szilveszteri program várja a látogatókat Székesfehérvár csodaszép belvárosában idén is. Január elsején délután közös szerencsehozó lencseevésre hív bennünket a város és gazdag kulturális kínálatból válogathatunk a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyein.
Az idei advent gyertyagyújtásai, a jótékonysági akciók, az ajándékba kapott adventi gondolatok a karácsony igazi üzenetére hívták fel a fehérvári családok figyelmét. A tizenharmadik alkalommal megnyitott Püspöki Palota udvarán állított adventi koszorú negyedik gyertyáját Spányi Antal, megyés püspök gyújtotta meg, a színpadon a Tatabánya-Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda gyermekei adtak műsort.
December 25-én, kedden, karácsony első napján 19 órakor - az esti szentmisét követően - Horváth Elemér „Emi”, hegedűművész és Horváth Péter, zongoraművész adnak ünnepi koncertet a ciszterci templomban. Műsoron többek között Bach, Vivaldi és Albinoni-művek lesznek, a belépés díjtalan, minden kedves vendéget szeretettel várnak a szervezők.
A nyugati országrész első Starbucks kávézója nyílt meg Székesfehérváron az Alba Plaza bejáratánál pénteken. A kávézólánc a világ száz legértékesebb márkája között az 2018-as rangsorban a 34. helyen állt, a brand értékét 16,2 milliárd dollárra becsülik.
Advent utolsó hétvégéjén kórus-, hegedű- és orgonamuzsika, rézfúvósok ünnepi dallamai töltik meg zenével a Belvárost, a családi programok pedig meséket és karácsonyi kézműveskedést kínálnak a gyerekeknek. Az élő adventi naptár utolsó meglepetésablakai is kinyílnak a fénypompába öltözött Városház téren és a Püspöki Palota adventi udvara is várja a látogatókat.
Az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság nagykövete is Székesfehérváron járt ma, és tárgyalást folytatott a városvezetéssel. Dr. Cser-Palkovics András polgármester munkaebéden találkozott David B. Cornstein-nel, az USA magyarországi nagykövetével, aki az Arconic-Köfém Kft-ben is látogatást tett. Délután pedig Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete érkezett a városba.
A Vakler Lajos, Penna Regia-díjas és Príma Primissima-különdíjas újságíró, szerkesztő-műsorvezető interjúit tartalmazó, Fehérvári beszélgetések 2 című könyvet mutatta be a szerzővel együtt Bobory Zoltán hétfőn este, a Vörösmarty teremben. A kötet a második válogatás a Székesfehérvár közösségében meghatározó személyekkel - illetőleg fehérvári események alkalmával - készült beszélgetésekből.
December 20-án, csütörtökön 17 órakor Igazi karácsony címmel családi mesedélután lesz Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlegén Boldizsár Ildikó meséjével, vetítéssel. Az eseményen a részvétel díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Sokan voltunk advent harmadik vasárnapján is Székesfehérvár belvárosában. A Nemzeti Emlékhely mellett a Városház tér felé sétálva már messziről érezni lehetett a faszénen sült kürtőskalács illatát, a térre érkezve pedig mesebeli adventi forgatag ragadta magával az embert. Bármennyire is nagy a nyüzsgés, mégis oly békés minden, hogy könnyen ránktalál a belső csend.