Május 30-án, csütörtökön 17.30 órakor „A magyar-horvát kiegyezés megkötése és következményei (1868-1883)” címmel - a Székesfehérvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat felkérésére, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága támogatásával - Schwarzwölder Ádám, történész, a VERITAS Történetkutató Intézet Dualizmus-kori Kutatócsoport tagja tart előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A belépés díjtalan.
„In Memoriam 1914-1918… Az emlékük nem halványul el…” címmel megemlékezést tartottak a Püspöki Palota kertjében kedden, melynek keretében Spányi Antal megyés püspök és Németh István, a Krajczáros Alapítvány elnöke felavatta a tavaly, a Nagy Háború centenáriuma alkalmából ültetett körtefa mellé helyezett emlékkövet.
Az Aranykéz Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói a Határtalanul program keretében Felvidéken jártak és kedden a Városháza Dísztermében számoltak be élményeikről. A fiatalokat Fehérvár alpolgármestere fogadta, aki az élménybeszámolót követően bemutatta a diákoknak a Városháza Dísztermének falfestményeit, valamint a koronázási ékszerek hiteles másolatait is.
P. Horváth László és Elmer István új köteteit ismerheti meg a közönség a Vörösmarty Társaság könyvbemutatóján a Fehérvári Ünnepi Könyvnapok keretében, május 28-án, kedden 17 órakor a Vörösmarty teremben, illetve az Öreghegyi Közösségi Házban 18:30 órakor kezdődő dispután. A belépés mindkét helyszínre díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
A selmeci diákhagyományok szerint valétálással vettek búcsút az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinfarmatika szakának végzős hallgatói iskolájuktól és Székesfehérvártól. Fáklyás kísérettel, énekelve érkeztek a balekok sorfala között a Hősök terére, ahol Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte őket, majd az alsóbb évesek jelképesen kirúgták a végzősöket a városból.
A gyerekeké a Belváros ezen a hétvégén: a Hetedhét Játékfesztivál programjai elvarázsolták az utcákat, tereket – mindenki Bella babáért küzd a számok labirintusában, hogy a város fölül elűzze a gonosz boszorka átkát, és a kedves, kíváncsi porcelánbabát kiszabadítsa. Kreatív játékszigetek, interaktív foglalkozások és színvonalas színpadi programok várják a családokat egészen holnap estig.
A Rákóczi Utcai Óvoda Telhetetlen méhecskék alkotása nyerte a székesfehérvári óvodáknak rendezett, Mesés kiskertek című versenyt a Zichy ligetben. A vidám hangulatú vetélkedő második helyezettje lett a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája, míg a harmadik helyen a Rákóczi Utcai Óvoda Mancz János Tagóvodája végzett.
Különleges, ritkán hallható dallamok is felcsendülnek a Primavera Kórus május 26-i koncertjén. A zeneszerető közönség a vasárnap 17 órakor kezdődő „Évfordulók kamaramuzsikája” című hangversenyen Leopold Mozart és Bárdos Lajos műveit hallgathatja meg a Hotel Magyar Király kupolatermében. A kórust Horányi Ottilia, karnagy vezényli. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Május 28-án, kedden 18 órakor kezdődik Petrőczi Éva: „Ida és Gyula - dédszüleim története” című családregényének bemutatója a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A szerzővel Bakonyi István, irodalomtörténész beszélget. A belépés díjtalan, szeretettel várják az érdeklődőket.
Elkészíthetik saját csokijukat és csokinyalókájukat a gyerekek május 26-án, vasárnap a belvárosi Cadeau Csokizóban. A Tourinform Iroda által szervezett gyereknapi programot négy időpontban is megrendezik.