„Tiszta színből, szeretettel” címmel nyílt meg csütörtökön kora este Márfy Gabriella festőművész kiállítása a Fő utcán az Ofotért mellett a kirakatgalériában. A vitrkinkiállításon látható festményeket, valamint alkotójukat Lehrner Zsolt alpolgármester és Varga István, az alkotó férje, egyúttal művészeti támogatója méltatta.
Huszonkét székesfehérvári helyszínen közel száz esemény vár mindenkit a Múzeumok Éjszakáján június 21-én. Amint a város egyik legnagyobb kulturális rendezvényének kedvcsináló sajtótájékoztatóján elhangzott, az összes helyszínt egyetlen karszalaggal látogathatják az érdeklődők, amelyet legalább 500 forintos adománnyal válthatnak meg a Tourinform Irodában és a helyszíneken is.
Márfy Gabriella Fejér Vármegyei Prima különdíjas festőművész mutatkozik be a Fő utca 3. szám alatti vitrinkiállításon. A Tiszta színből, szeretettel című tárlatát 2025. június 19-én, csütörtökön 18.00 órakor nyitják meg.
Június 20-án, pénteken ismét Fehérvárra érkezik a Bagossy Brothers Company, hogy bepótolja a tavaly augusztusban a vihar miatt félbeszakított koncertet. A nagykoncert miatt komolyabb lezárásokkal is kell számolni, a buszok terelőútvonalon közlekednek!
Két, Székesfehérvár irodalmi és közösségi életében mérföldkőnek számító eseményt rendezett pénteken a Vörösmarty Társaság, a város Önkormányzatával közösen. Megemlékeztek a 83 éves korában elhunyt dr. Arató Antalról, illetve névadó ünnepséget tartottak a Kossuth és Táncsics utcák találkozásánál található téren, amely ezentúl Szarka Géza nevét viseli.
A Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont szervezésében megvalósuló program során a résztvevők többek között megtekintik a Palotai kaput a barbakánnal és a környezetében lévő városfalakat, valamint Siklósi Gyula régészprofesszor első fehérvári ásatásának helyszínét is.
Amatőr és profi futók, fiatalok és idősebbek is elrajtoltak a hagyományos TESZ Futáson, amelyet immár 14. alkalommal rendezett meg az Alba Regia Atlétikai Klub a Depónia Nonprofit Kft-vel és Székesfehérvár Önkormányzatával karöltve. A város egyik legnagyobb közösségi sporteseményén minden eddiginél többen vettek részt.
Hangszersimogató, mesejáték és zenés műsor is várta a Belvárosi piknik rendezvényére szombaton délután kilátogatókat. A programnak az újjászületett Prohászka liget és környezete adott otthont.
A Zichy liget Mátyás király körút és Mészöly Géza utca közötti gyalogjárdájának felújítása miatt június 10-től szakaszos megállási tilalmat vezetnek be az autósók számára. A munkálatok miatt a környék lakóinak és az autósoknak a türelmét kérik.