Több, mint száz gyermek részvételével rendezték meg a Belvárosban a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozat Népművészeti Fesztiváljának kiemelkedő programját, az első Fehérvári Gyermek Néptánc-gálát. A Zichy színpadon a hazai fehérvári néptáncosok mellett felléptek salgótarjáni, miskolci és tordasi táncegyüttesek, abai zenészek és énekesek valamint az úrhidai Marton Bendegúz is.
Vasárnap 10.00 és 18.00 óra között ismét részesei lehetünk a Népművészeti Fesztivál programjainak a Belvárosban. A fesztivál keretében 16.00 órakor a Zichy színpadon kezdődik a Fehérvári Gyermek Néptáncgála. Este hatkor felvonulással kezdődik a Nemzetközi Néptáncfesztivál, melynek nyitógálája hétkor lesz a Zichy színpadon. A Musica Sacra tegnap estére tervezett koncertje, vasárnap 21 órától csendül fel a Nemzeti Emlékhelyen!
Szombaton is megtelt a Zichy színpad előtti tér Bebe és Király Viktor koncertjén, akik varázslatos hangulatot teremtettek a Belvárosban. Meglepetésként ért mindenkit, hogy a koncert vége felé lánykérés is volt a színpadon: Király Viktor szólította a színpadra Lénát, akinek kedvese a közönség előtt kérte meg a kezét. Hogy igent mondott-e Léna Dávidnak, az a galériából kiderül.
A Királyi Napok rendezvénysorozatának részeként nyitották meg szombaton a „Teste Fehérvárott nyugszik" – III. Béla király (1172–1196) című kiállítást a Szent István Király Múzeum Dísztermében. A kiállításon megtekinthetők azok a tárgyak, amelyek 1848-ban, az Érdy János vezette ásatás során kerültek elő, a mai Nemzeti Emlékhely, az egykori Bazilika területéről. A királyi pár – III. Béla és első felesége, Antiochiai Anna – sírjában talált leleteket akkor a fővárosba szállították, így azok 169 esztendő elteltével tértek haza Székesfehérvárra.
Az idei Székesfehérvári Királyi Napok újdonságaként a hagyományos legénybúcsúk, lánykikérések és lakodalmak hangulata költözött a Belvárosba. A Népművészeti Fesztivál vasárnap estig várja programokkal a vendégeket. Vasárnap délutántól a legkisebbeké lesz a főszerep, 16 órakor gyermek néptáncgála kezdődik, amelyet egy későbbi nemzetközi gyermek néptáncfesztivál beharangozó eseményének szánnak a szervezők.
Szombaton rendezték meg a „III. Béla király és kora” című tudományos konferenciát a Városháza Dísztermében. A fiatal korában Bizáncban élő és a bizánci trón várományosának számító, később a magyar trónra lépő, így a keleti és a nyugati kultúrában egyaránt otthonosan mozgó fiatalember kora egyik legelismertebb uralkodója lett, aki uralkodásának 24 éve alatt Magyarországból virágzó államot épített.
A Hooligans koncertjével kezdődtek el pénteken este a Királyi Napok könnyűzenei programjai. A Zichy ligeti színpadnál több ezer ember énekelte együtt a legnagyobb slágereket. A következő napokban fellép majd Király Linda és Király Viktor Bebével, valamint az LGT Szuperprodukció Solti Jánossal és Karácsony Jánossal.
Rendkívül gazdag programkínálattal vár minden kedves vendéget a Székesfehérvári Királyi Napok a hétvégén is. Kétnapos Népművészeti Fesztivállal, az Osszárium megnyitásával, tudományos konferenciával, kiállítással, komoly- és könnyűzenei koncerttel és a Nemzetközi Néptáncfesztivál vasárnapi nyitó gálájával folytatódik a rendezvénysorozat.
A Városház tér ünnepi fényeinek felkapcsolásával és a Fény utca történelmi mozgó képregényének elindításával ünnepélyes keretek között kezdődött el pénteken este a Királyok Napok idei programsorozata. A megnyitón Blaskó Péter színművész mutatta be a közönségnek az óriásbábok családját Géza fejedelemtől III. Béláig, majd a Hermann László Kamarazenekar kíséretében a Szent Efrém Férfikar lépett színpadra.
A Király Napok rendezvénysorozatának első programjaként, Székesfehérvár és Kemi testvérvárosi kapcsolatának 60. és a független Finnország fennállásának 100. évfordulója megünneplésének eseményeként pénteken nyitották meg Sirpa Ihanus finn-magyar szobrászművész kiállítását a Szent István Király Múzeum Pelikán Galériájában.