Az egyik legszebb székesfehérvári hagyomány, hogy a Városház téren központi ballagáson búcsúztatják a középiskolák végzős diákjait. Szombaton délelőtt 80 osztály 1926 diákja volt részese a felemelő ünnepségnek, melynek keretében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte őket, tolmácsolva Székesfehérvár Önkormányzatának és közösségének bíztató, útravaló gondolatait.
Második alkalommal rendezték meg a Fehérvári Tánc Ünnepet szombaton a tánc világnapja alkalmából. A Fehérvári Táncművészek Szövetsége és a Tercia StArt Egyesület egész napos programsorozata délelőtt belvárosi felvonulással és flasmobbal kezdődött, majd a KÖFÉM Művelődési Házban folytatódott. A város Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket a Hotel Magyar Királynál.
Székesfehérvár középkori életét és emlékeit kutatja az a városismereti séta, amely április 29-én, szombaton 10.00 órakor indul a Tourinform Iroda szervezésében.
Az Országzászló tér felújításakor 2018-ban támrendszert építettek a téren az egyik 60 éves platánfa köré, melynek nem lefelé, hanem oldalra nőttek a gyökerei és máshogy nem állt volna stabilan. Gerendákkal megtámasztották, intenzíven öntözték több éven keresztül továbbá különböző hormonokkal is serkentették a gyökérének a növekedését. A gondoskodás meghozta az eredményt, sikerült megmenteni a fát.
Történelmi nyomozós séta indul a Tourinform Iroda szervezésében Székesfehérváron. Április 22-én, szombaton 10.00 órakor az élettel teli, régi város izgalmas történetét ismerhetjük meg. A részvételhez előzetes regisztrációt kérnek.
Megnyílt szerdán a Túl…/Beyond… című szabadtéri kiállítás Székesfehérvár Belvárosában. A Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületének Várkörúti és Basa utcai kerítésén kortárs festőművészek és fotósok munkáinak lenyomatait láthatjuk. A kiállítás az úgynevezett Standby Projekt keretében valósult meg, egyúttal része a Múzeum Kerítésgaléria-sorozatának.
A belvárosi útvonalon zajló félmaraton idén is nagyon népszerű volt a futók körében, hiszen mintegy hatszázan állltak rajthoz. Összesen négy távon – 21 kilométer, 14 kilométer, 7 kilométer és 3x7 kilométer váltó – álltak rajthoz a futók Székesfehérváron.
Két ismeretterjesztő sétát is szervez a hétvégén Székesfehérváron a Tourinform Iroda. Szombaton tematikus török túrára, vasárnap holokauszt emléknapi sétára várják az érdeklődőket.A részvételhez előzetes regisztráció szükséges.
Ünnepélyes keretek között fogadták vissza a Magyar Honvédség Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens (MH IKBK) 15. váltásának utolsó katonáit csütörtökön a Városház téren. A nagy részben tartalékosokból álló kontingens sikeresen teljesítette hat hónapos külszolgálati feladatát.