Belváros

2017.04.24 |
| 2017.09.25. 11:47:39 |

Döntőjéhez érkezett a III. Béla király és kora nyugdíjasok vetélkedősorozata

Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület januárban – csatlakozva az Árpád-ház programhoz – III. Béla király és kora címmel szellemi vetélkedőt hirdetett valamennyi klubja részére. A versengésre 17 csapat nevezett és a májusi elődöntő során alakult ki a legjobb 6 csapat mezőnye. A nyilvános döntő szeptember 27-én, 9 órakor lesz a Hiemer-ház báltermében.
| 2017.09.23. 16:27:01 |

Éremgyűjtők a Városházán – 47. alkalommal érkeztek vándorgyűlésre

Csaknem ötszáz vendég érkezett szombaton Fehérvárra, hogy részt vegyen a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének 47. Vándorgyűlésén. Szombaton többek között a Városházára és a Püspöki Palotába látogattak el, vasárnap pedig a Seuso-kincsről is hallhatnak majd előadást a résztvevők Nádorfi Gabriella régésztől. A mindenki számára nyitott vasárnapi program 8 órakor szabad éremcserével kezdődik a Művészetek Házában.
| 2017.09.23. 13:55:45 |

Önkéntesség a középpontban - Civil Nap Székesfehérváron

Jó hangulat és napsütés fogadta a látogatókat szombaton délelőtt a Székesfehérvári Civil Napon, ahol harmincnál is több, különféle tevékenységeket folytató szervezet mutatkozott be. A már hagyományos őszi rendezvény egyik fontos célja, hogy kapcsolatteremtési és együttműködési lehetőséget biztosítson a civil szervezetek számára, melyek bemutathatják tevékenységüket a város főterén.
| 2017.09.22. 18:34:24 |

Pedagóguskonferenciával és díjátadással ünnepelték Szent Gellért napját

Szent Gellért püspök-vértanú, Szent István király nevelőjének ünnepén égi pártfogójukra emlékeznek a katolikus iskolák. A pénteki ünnep alkalmából konferenciát rendeztek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, amelyre a Székesfehérvári Egyházmegye 9 oktatási intézményéből érkeztek pedagógusok, püspöki biztosok, az iskolák és az óvodák delegációi. Az eseményen átadták a Szent Gellért Érdemrend ezüst és arany fokozatát is.
| 2017.09.22. 15:39:13 |

Autómentes nappal zárult a Mobilitási Hét

Autók helyett több száz gyerek vette birtokba pénteken délelőtt a Várkörutat. Az ovis és iskolás csoportok biciklikkel, rollerekkel, gokartokkal és más emberi meghajtású járművel érkeztek az autómentes napra.
| 2017.09.22. 07:38:00 |

Lezárások lesznek több helyszínen a Chrono Classic rajtja miatt

Szombaton ismét Székesfehérvárról rajtol el a Total Chrono Classic mezőnye. Több mint száz veteránautó és különleges youngtimer indul az Országalmától Balatonlelle felé. Ehhez kapcsolódóan több helyszínen kell lezárásokra számítani, a szervezők a közlekedők megértését kérik. 
| 2017.09.21. 17:02:36 |

A duális képzési forma fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak a Városházán

A Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának képviselői tájékoztatták a sportközgazdász mesterszak 2018-19-es tanévének új, potenciális duális partnereit a duális és egyéb együttműködés lehetőségeiről csütörtökön, a Városházán. Az megbeszélésen a Magyar Olimpiai Bizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Székesfehérvár Ónkormányzata, sportegyesületek vezetői, valamint a helyi és az országos sajtó is képviseltették magukat.
| 2017.09.21. 08:15:06 |

Több száz vendéget várnak a Szent Gellért-napi pedagóguskonferenciára

Szent Gellért püspök, vértanú személyében a katolikus iskolák égi pártfogójukat ünneplik. A pénteki ünnep alkalomából konferenciát rendeznek a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban 10 órai kezdettel, amelyre a Székesfehérvári Egyházmegye 9 oktatási intézményéből érkeznek pedagógusok, püspöki biztosok, az iskolák és az óvodák delegációi. Az eseményen átadják a Szent Gellért-díj ezüst és arany fokozatát is.

| 2017.09.20. 21:20:01 |

Globális helyzetelemzés Nógrádi György székesfehérvári előadásán

Európa és migráció címmel tartott előadást szerdán a Szent István Művelődési és Hitoktatási Házban Dr. Nógrádi György egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő. A cím alapján elvárhatónál lényegesen tágabb összefüggésbe helyezve a jelenkor eseményeit, mintegy globális áttekintést hallhattak a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárának előadására ellátogató érdeklődők. 
| 2017.09.20. 16:20:26 |

Kárász Eszter sanzonestje Edith Piaf emlékére a Csók István Képtárban

Verses-zenés sanzonest lesz a Csók István Képtárbaan, melyben közismert Edith Piaf-dalok és kevésbé ismert sanzonok elevenítik fel Párizs és a Montmartre hangulatát.
Az egy órás verses-zenés sanzonestben elhangzanak a dalok között részletek Piaf önéletrajzi írásaiból, amik bepillantást engednek Piaf legmélyebb érzéseibe és a sanzonok születésének történetébe.