Pénteken az 56-osok terén a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnázium és Szakközépiskola kezdte a megemlékezések sorát, a Szent István Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél a Tóvárosi Általános Iskola, a Hotel Magyar Király ’56-os emléktáblájánál, a Ciszterci Szent István Gimnázium emlékezett 1956-ra. A Vasvári Pál Általános Iskola udvarán egy korhű ágyút is felállítottak.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata kiemelt figyelmet fordít a fiatal építészgenerációra: feladatának tekinti, hogy segítse az értékfelismerést, a tehetségek szakmai előmenetelét, ezért idén már ötödik alkalommal hirdet pályázatot a fiatal (40 év alatti) építészek számára.
Október 22-én, vasárnap 9 órakor a Székesfehérvári Egyházmegye szervezésében a Székesegyház oldalánál elhelyezett emléktáblánál tartanak imádságos megemlékezést az 56-os áldozatokról. Spányi Antal megyés püspök meghívására az ünnepség keretében együtt imádkoznak a történelmi egyházak helyi képviselői a forradalom és szabadságharc áldozataiért. Az eseményen ünnepi beszédet mond Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója.
Idén is fehérvári fiatalok elevenítik meg Október 23-án a Belvárosban az '56-os forradalom és szabadságharc eseményeit. „A Tűz csiholói” című utcaszínházi műsort a város középiskolás diákjai adják elő két fehérvári forradalmár, Bokor Rózsa és Versegi Jenő Béla élete alapján. A műsorban mintegy 150 fiatal szerepel majd, melyet idén is Matuz János a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendez.
Október 20 - 23. között lesz Székesfehérváron, a Novotel szállodában a hagyományos Fehérvár Kupa nemzetközi sakkverseny, amelynek házigazdája a Fejér Megyei Sakkszövetség. A verseny a FIDE (Fédération Internationale des Échecs, Nemzetközi Sakkszövetség) hivatalos eseménye is, melyre több mint százan neveztek. A megnyitó pénteken délután 15.45 órakor lesz.
Székesfehérvár Önkormányzatának kezdeményezésére, a Honvédelmi Minisztérium valamint a Doni Bajtársi és Kegyeleti Szövetség összefogásával csütörtökön, 17 órakor, a Felsővárosi templom előtt, a Szent Sebestyén téren lesz Nagy Edit szobrászművész Felsőváros II. világháborús áldozatainak emlékére készített alkotásának avatóünnepsége.
Hálaadó szentmisével, kiállítással, beszámolókkal és konferenciával tekintettek vissza az elmúlt negyed évszázadra a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász munkatársai. Az ünnepség püspöki szentmisével kezdődött a Bazilikában, majd a résztvevők megtekintették a „Megesett rajtuk a szíve” című kiállítást. Az ezt követő konferencián közel 200 plébániai karitász-munkatárs vett részt.
Fejér megye számos településéről érkező őstermelők, kézművesek hozzák el minőségi termékeiket szombaton a Szent István térre. A vásár mellett látványos, szórakoztató népi játékok is várják a kicsiket és nagyokat a Megyekorzón.
A Városi Levéltár és Kutatóintézet valamint az Alba Civitas Történeti Alapítvány szervezésében október 20-án, pénteken 17 órai kezdettel kettős könyvbemutató lesz a Hotel Magyar Királyban. „Az első 300 év Magyarországon és Európában – a domonkos rend a középkorban” című kötetet Molnár Antal, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, a „Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon” című könyvet Kertész Balázs, a Városi Levéltár és Kutatóintézet tudományos munkatársa mutatja be
Székesfehérvári állomásához, érkezett csütörtökön a „Rólad szól!” című országos rendezvény, amelynek célja, hogy párbeszédet generáljanak a fiatalok és a kormányzati szereplők között a fiatalokat érintő intézkedések, programok kapcsán. A fiatalok egy telefonos applikáció segítségével válaszolhattak az őket érintő kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos kérdésekre.