A Püspöki Levéltár gondozásában 2004-ben jelent meg a Mózessy Gergely által jegyzett Források a Székesfehérvári Egyházmegyéből II. kiadvány, amiben az 1944-45-ben történtekről olvashatunk részletesen. Dr. Németh László püspöki könyvtáros visszaemlékezése, Dr. Bejczy Gyula püspöki titkár naplója és Shvoy Lajos püspök körlevelei által kaphatunk képet arról, hogy milyen volt az élet Székesfehérváron 80 évvel ezelőtt ezekben a napokban.
1945 január végén készült és mesterséges intelligencia segítségével feljavított és színezett kép a Városház térről.
Február 23-án egész éjjel lőtték a várost. Súlyos találatot kapott a zárda és a megyeháza. Délelőtt találkoztam N-vel. Délután vissza Veszprémbe. A nyilas hatalmasok szemtelen- kedő magatartása miatt nem vettem igénybe autóbuszt, hanem német teherautóval utaztunk. Először az úrhidai és sárszentmihályi útkereszteződésig mentünk [,..].59 Útközben kalapomat lekapta a szél és elvitte. Molnár Józsi adta kölcsön a sapkáját, ő pedig egy női svájci sapkával helyettesítette a sapkát. Várpalotáig hamar kaptunk másik német autót, majd egy kis várakozás után innen Veszprémbe úgy, hogy nyolc órára megérkeztünk.
1945. február 25. vasárnap
Reggel fél nyolckor miséztem az Angolkisasszonyok zárdájában. Mise után búcsúzás. Egy pillanatra találkoztam Molnárékkal, s aztán kaptam a csomagot és indultam az állomásra, hogy hazautazzam. A külső pályaudvarra kellett eljutnom. Elég messze út, különösen csomaggal. Hamarosan német katona került el hintóval. Megáll, és azt kérdezi, hova megyek. Az állomásra, felelem. Üljek fel, mondja. Jó ember ez a német katona, mert bár nem volt útja célja az állomás, mégis kivitt egész az állomásig. Cigarettával kedveskedtem neki, s meleg kézszorítással búcsúzunk.
Prohászka templom a Vasútállomás felől 1945 január végén.
Az állomáson találom dr. Koch Nándor főigazgatót és Pánczél Ferenc tanfelügyelőt a leányával, akik szintén Szombathelyre illetve Kőszegre igyekeznek. Együtt utazunk, kellemesen. Négy óra után már Szombathelyen vagyunk. A püspökségbe sietek, szerettem volna Szakos dr. titkárral beszélni, de senkit sem találtam otthon. Vissza az állomásra és hét óra tájban indulunk hazafelé.
Székesfehérvár, Városház tér 1945 január végén. Színezett feljavított fénykép.
Zárójelben megjegyzem, hogy különös érzéssel és igen vegyes gondolatokkal töltött el, amikor láttam, hogy milyen nevetgélve korzóznak itt az emberek, csinos, derűs leányok a gavallérjaikkal, s fényes katonatisztek a kávéházak asztalainál. Mintha Fehérváron, innen nem is oly messze nem lenne front, nem aratna a halál.
Hazaérkeztem. Kis házunk látszólag csendben pihen, este van. De az utcai kiskapunál sírva lép elém Édesapám.
- Hát megjöttél, fiam.
- Igen, Édesapám. - Aztán szótlanul mentünk egymás mellett be a házba. Éreztem, hogy a bánat, a fájdalom házába jöttem. Istenem, most mennyi van ilyen! Édesanyám a konyhában volt, amikor Apámmal beléptünk.
- Drága jó fiam, csakhogy megjöttél! - Úgy éreztem, hogy a viszontlátás öröme ellenére is életem legfájdalmasabb percei következtek. Édesanyám karjaim közt sírdogált egy negyedóráig, tudom, hogy értem is aggódott, hogy nagyon várt engem, de ajkáról egyre Karcsi fia neve hallik, aki fiatalon, huszonnégy évével itt hagyta.
- Mosolygós kisfiam, drága gyerekem, örökre itt hagytál. - Nagysokára megpihent Anyám, s most már csendesebb mederben mondták el, hogyan történt. Miként várták Öcsémet szabadságra, s helyette bánatos feketén érkezett a szomorú hír, hogy hősi halált halt december hatodikán. Elmondották, hogy halott Öcsémet hazahozatták, s most itt pihen kis falunk csendes temetőjében... Éjféltájban pihenni térünk.
Engem még sokáig kínzott a gondolat, hogyha a nagy háborúk kérges szívű intézői hallanák az Édesanyák sírását, ha látnák néma könny- hullatásukat, talán felébredne szívükben a szörnyű felelősség tudata. Mert valaki felelős minden anyai könnyért, minden özvegyi sóhajért, valaki felelős az árvák ijedt, megrémült tekintetéért s minden feldúlt, elpusztított családi fészekért. Valaki felelős! És az Isten nem felejt.
1945- február 27. kedd
(Bejczy Gyula a február elején letartóztatott Svoy Lajos püspök ügyében próbált intézkedni)
Reggel Kőszegre indultam azzal, hogy Szőllősi miniszterelnök-helyettesnek és dr. Szögi Géza miniszterelnökségi államtitkárnak levelet adok át. Szőllősit nem találtam otthon. A miniszterelnökség a kőszegi ág. hitv. evang. leánygimnáziumban működik. Itt megtaláltam Szögi államtitkárt, aki igen szívesen fogadott, s mikor elolvasta Kálmán kegyelmes úr levelét, igen szépen megnyilatkozott. Eddig is megtett mindent, mondotta - és ezután is elkövet mindent, mert meggyőződése, hogy igazságtalan hajsza folyik püspök úrék ellen.
Shvoy Lajos püspök letartóztatásáról ITT írtunk részletesen
Shvoy Lajos püspököt szerették és tisztelték a fehérváriak, amiért püspökként is plébánosi egyszerűséggel fordult feléjük. Ezért is döbbentett meg mindenkit az eset, amikor 80 évvel ezelőtt, 1945. február 8-án, elhurcolták a nyilasok, miután megtagadta nekik, hogy hálaadó istentiszteletet mutasson be. Veszprémben, Szombathelyen, Sopronban és Sopronkőhidán is raboskodott.
Vájná Gábor belügyminiszteren törik azonban meg minden. Nála hiányzik a megértés. Püspök úr ellen nem súlyos a vád, szerinte sokkal súlyosabb a veszprémi püspök úr ellen emelt vád. Újabban levelet találtak, amit Mindszenty püspök úr intézett Varga balatonföldvári plébánoshoz, kisgazdapárti képviselőhöz. Ebben a levélben vannak olyan részletek, melyek alapján súlyos vád emelhető Mindszenty püspök úr ellen. Szögi államtitkár úr megígérte, hogy a február 28-i minisztertanácson tárgyalni fogják újra az ügyet.
80 éve történt - eddig megjelent írások
