Feltárulnak a koronázó bazilika titkai - bemutatták Szabó Zoltán építészettörténész köteteit

A székesfehérvári királyi bazilika építéstörténetét bemutató sorozat első része még 2010-ben jelent meg, amit 2018-ban, 2022-ben majd 2024-ben újabbak követtek Szabó Zoltán építészettörténész tollából, aki az egykori koronázó bazilika egyik legjobb ismerője.

A két új kiadvány bemutatóján - amelyen részt vett többek között Lehrner Zsolt, Róth Péter alpolgármester, dr. Belényesy Károly régész, a Civitas Regia 2038 Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint városi és vármegyei önkormányzati képviselők is - dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a megjelenteket a Városháza Dísztermében.

„Egy olyan városnak vagyunk polgárai, aminek a történelme, jelentőségét tekintve jóval túlmutat a város, sőt az ország határain is. Több száz éven keresztül az államiság elképzelhetetlen lett volna Székesfehérvár nélkül. És ennek az államiságnak volt egy olyan központi épületegyüttese, egy katedrálisa, ami, sajnos nem adatott meg, hogy ma is teljes pompájában álljon. Ám ez nem jelenti azt, hogy nincs felelősségünk ezzel a hellyel kapcsolatban.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, rámutatva, hogy közeledik 2038, Szent István halálának 1000. évfordulója. „Az elmúlt évtizedekben, években szerencsére egyre többen teszik föl a kérdést, hogyan és mi lesz a Nemzeti Emlékhelyen. Ezek a kötetek egy közös munka fontos nyomatai, ami alapján a tudományos diskurzusok megtörténhetnek, amik elvezetnek bennünket ahhoz, hogy pontosan milyen módon, milyen korszakot, milyen részleteket szeretnénk, mondjuk ki, rekonstruálni.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András, aki szerint Szabó Zoltán munkája nem csak hiánypótló, hanem a Nemzeti Emlékhely vonatkozásában egy jövőbeli bármilyen beruházás, fejlesztés egyik legfontosabb alapja. „Arra kérem valamennyi érintett tudományág képviselőjét, hogy ezt a kötetet úgy is forgassa, hogy akár érkezik, akár nem érkezik hozzá szakmai vélemény, mi ez alapján megyünk tovább.” – jelentette ki a polgármester, bízva abban, hogy amikor majd eljutnak a rekonstrukció pillanatáig, akkora már valóban szakmai konszenzus lesz az alapkérdésekben.

„Nem kis pillanatok ezek az én életemben, hiszen olyan gondolatok öltöttek formát e két könyvben, amelyek hosszú időn keresztül ismeretlenül lappangtak a múlt homályában.” – fogalmazott a bemutatón Szabó Zoltán, aki megköszönte a polgármester támogatását a könyvek kiadásában. Mint ismertette, a 4. kötet arról az 52 épített sírról szól, amelyeket fel lehetett tárni, be lehetett azonosítani a bazilika területén. Bármennyire is úgy tűnik, hogy ezek „szanaszét” heverő sírok, a valóságban egykor egy értelmes rendet képviseltek: „Igaz, körülöttük változott a templom mérete, elrendezése, ám ha ezeket a rétegeket hozzárendeljük a sírok korához, máris láthatjuk a rendet.” A rétegek azonosításában sokat segített például, hogy milyen mélyen van az adott sír, hogy melyik kori padlószerkezetekhez igazodott, de az is fontos információ, hogy milyen anyagból készült.

A szerző beszélt Géza és Sarolt feltételezett sírjáról, ami egy méterrel lejjebb fekszik az összes sírhoz képest: a főhajó legkeletibb felén helyezkedett el, s olyan mint egy alapítói sír.

Szóba került Szent István sírja is, amelyet a krónikák szerint a templom közepén helyeztek el. Amikor 1083-ban, a szentté avatás évében a sírt körbehordozták a templomban, a maradványokat Bonfini leírása szerint az uralkodói méltósághoz illően temették el újra. De vajon hová? Szabó Zoltán szerint arra a területre, amelyet István még életben a család sírkápolnájának szánt. Ez az oktogon a templom nyugati részén lehetett, ott, ahová most a Püspöki Palota egy része „belóg”. Ha ugyanis a ma általunk ismert Szent István-szarkofág a templom közepén lett volna, akkor a dzsámivá átalakítás idején zajlott rombolást biztosan nem úszta volna meg. Ha viszont a kevésbé szem előtt lévő nyugati részben volt, az megmagyarázza, hogy miként maradhatott egészben, majd miként „jelenhetett meg” a Püspöki Palota építése után a püspökség kertjében.

A másik, 5. kötet alcíme: Uralkodói temetkezések és koronázások a székesfehérvári földrengések és tűzvészek tükrében. Ebben Szabó Zoltán a fehérvári földrengésekkel és tűzvészek hatásával foglalkozik. Mint az előadáson kiemelte, véleménye szerint éppen ezek a legnagyobb kataklizmák lehettek a fehérvári bazilika nagy átépítéseinek mozgatórugói. Számos tűzvészről és földrengésről tudunk az ezres évek elejéről, ráadásul a fehérvári templom szélessége a korabeli európai templomokhoz képest is kiemelkedő volt, emiatt azonban igencsak érzékeny lehetett a földmozgásokra. Szabó Zoltán szerint például az 1022-es földrengés olyannyira megrongálhatta az egyhajós szerkezetet, hogy éppen a sérülések adhattak lehetőséget a bővítésre, a három hajóssá átépítésre.

A két kötetet Kovács Olivér történész, Dr. Kázmér Miklós geológus, egyetemi tanár, valamint Soóky Andrea, a Balassi Kiadó igazgatója méltatta, s arra bíztatta a megjelenteket, forgassák, olvassák ezeket a páratlan újdonságokat, összefüggéseket felszínre hozó könyveket!