Székesfehérvár 2019 - ez történt januárban és februárban

Január elsején hajnali három óra után született meg Bokor Roland, a város első babája, 66 milliárdos főosszeggel fogadták el a város költségvetését, Komlósi József könyvtáros vehette át a Pro Cultura Albae Regiae díjat és bemutatták Siklósi Gyula könyvét a fehérvári újabb királyi palota és környékéről - többek között ezek voltak a legfontosabb fehérvári hírek 2019 januárjában és februárjában.
2019.12.27. 07:58 |
Székesfehérvár 2019 - ez történt januárban és februárban
Szimfonikus örökzöldek szólaltak meg az újévi koncerten

A megszokottnál könnyedebb hangvételű esttel köszöntötte az újévet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Január elsején nem a szokásos szimfonikus örökzöldek és táncok szólaltak meg, hanem a mindenkori legjobb filmzenék. 

Bokor Roland volt a 2019-es év első fehérvári kisbabája

Bokor Rolandnak hívják a 2019-es év első fehérvári kisbabáját, aki január elsején hajnali három óra után született. Bokor-Kónya Krisztina és Bokor Balázs kisfiát, testvére Szabolcs is várta már nagyon, hogy hazaérjen. Az év első fehérvári újszülöttjét a hagyományoknak megfelelően a város polgármestere is köszöntötte.

Emléktűz gyúlt a Don-kanyar Emlékkápolnánál az urivi áttörés 76. évfordulóján

Az 1943. január 12-én, az urivi hídfőnél történt áttörés 76. évfordulóján emléktűz gyúlt a 26 esztendeje épült Don-kanyar Emlékkápolnánál, a pákozdi Mészeg-hegyen. Az ökumenikus megemlékezésen Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a történelmi egyházak helyi vezetői emlékeztek és tisztelegtek a közel 128 ezer elesett, eltűnt, fogságba esett vagy megsebesült magyar katona emléke előtt.

Felnőttképzési tanfolyam indult az Alba Innovárban

Az intelligens gyártási technológiák kezelését, menedzselését tanuló húsz résztvevő az Arconic Európai Keréktermék Kft. dolgozója és egy 320 órás tanfolyamon vettek részt az egyedülálló digitális műhelyben. 

Nagycsaládosokat és gyermekjólétet támogattak a VIII. Székesfehérvári Jótékonysági Estélyen

A 2019-es év a jó célokért való összefogás jegyében kezdődött a városban. A VIII. Székesfehérvári Jótékonysági Estélyen befolyt összegekből a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Székesfehérvári csoportját és a Gyermekjóléti Központ programjait támogatták. Új kezdeményezésként útjára indult a "vándorbor", egy 1937-es tokaji aszú is.

1200 nagy fát és 11.000 bokrot és cserjét ültettek Székesfehérváron 2018-ban

A zöld beruházások témakörben folytatódott a város polgármesterének 2018-as fejlesztéseket értékelő tájékoztató sorozata. Elhangzott, hogy csak 2018-ban 1200 nagy körméretű fát, több mint 11.000 bokrot és cserjét telepítettek Székesfehérváron és a 170.000-et is meghaladta az elültetett virágok száma. Hamarosan pedig erdőtelepítés is kezdődik a város szélén.

76 fehérvári általános és középiskolás vehette át a Tóth István ösztöndíjat

Székesfehérvár évről évre ösztöndíjjal segíti azokat a jól tanuló fiatalokat, akik szociális helyzetük okán rászorulnak a támogatásra. A Tóth István és Tóth Terézia Ösztöndíjat az idei esztendőben 76 fehérvári általános és középiskolás, valamint a felsőoktatásban tanuló hallgató vehette át húsz intézményből.

Duális tanműhelyt adott át Székesfehérváron a Grundfos

A szivattyúkat gyártó dán Grundfos tatabányai és székesfehérvári gyárában a duális képzésben használható tanműhelyt, oktatólabort és virtuális valóságot alkalmazó szobát adott át 170 millió forintos beruházással.

Székesfehérvár fogadalmi miséjén imádkoztak a hívek

A hagyományokhoz hűen január 20-án, vasárnap délelőtt volt Székesfehérvár fogadalmi miséje a Szent Sebestyén templomban. Az idei szentmisén Spányi Antal fehérvári püspök a család fontosságáról is beszélt, mely egy férfi és egy nő életre szóló közössége, ahol a szeretet gyümölcse Isten ajándéka. A fogadalmi mise után a Felsővárosi Közösségi Házban forralt borral és fánkkal várták a vendégeket.

Komlósi József könyvtáros vehette át a Pro Cultura Albae Regiae díjat

Az idei évben is gálaműsorral ünnepelte a Magyar Kultúra Napját Székesfehérvár a Vörösmarty Színházban. Az est folyamán Székesfehérvár polgármestere átadta a „Pro Cultura Albae Regiae” díjat, amit Székesfehérvár Közgyűlése Komlósi József könyvtárosnak, intézményvezetőnek ítélt oda. A folytatásban Szirtes Edina Mókus énekesnő, hegedűs verskoncertjét hallhatta a közönség.

Elfogadta a közgyűlés a város 2019-es költségvetését

Elfogadta a város 2019-es költségvetését Székesfehérvár önkormányzata. A büdzsé főösszege meghaladja a 66 milliárd forintot, lehetővé téve a város stabil, biztonságos működés és városüzemeltetést. Végül 17 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a 2019-es költségvetést a testület, ami a 33.3 milliárdnyi fejlesztés mellett több száz milliós béremelést is tartalmaz.

Siák Gabriella diplomás ápoló lett az Év ápolója

Kossuth Zsuzsanna, Magyarország első országos főápolónőjének szobránál tisztelegtek a Magyar Ápolók Napján. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Romhányi auditóriumában átadták az "Év ápolója" és az "Év asszisztense" díjakat, amelyeket Siák Gabriella, diplomás ápoló és Takáts Anikó, vezető asszisztens kaptak. „Tiszteletbeli ápoló” lett Dr. Kozma Péter Tamás, ortopédus főorvos.

A Ciszterci Szent István Gimnáziumban avatták fel Bokros János költő, tanár emléktábláját

 A Ciszterci Szent István Gimnáziumban avatták fel a harminc éve elhunyt Bokros János költő, tanár emléktábláját. Bokros János nevét nagyon sok fehérvári ismeri, hiszen az egykori József Attila Gimnázium tanára volt, az emlékét őrzik a tanítványok és a helyi irodalmi élet iránt érdeklődők, a pályatársak is.

Jankovics Marcell várta rendhagyó tárlatvezetéssel a fehérvári közönséget

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Jankovics Marcell várta rendhagyó tárlatvezetéssel a fehérvári közönséget a Szent István Király Múzeum Trianon kiállításán. A Kossuth-díjas grafikusművész, filmrendező beszélgetőpartnere a zsúfolásig megtelt Bartók Béla téri épületben Látrányi Viktória újságíró, a Fehérvár Médiacentrum hírigazgatója volt.

Székesfehérváron találkoztak a Kárpát-medence méhészei

Székesfehérváron rendezték Európa egyik legnagyobb méhészeti vásárát. Az Országos Méhésztalálkozón és Vásáron több mint száz vállalkozás, köztük számos külföldi és magyar eszközkiállító, méhészbolt, kaptárgyártó és méhész kínálta termékeit.

Siklósi Gyula kötetét mutatták be a Városházán

Siklósi Gyula "A fehérvári újabb királyi palota és környéke, a középkori Buda utca (Ady Endre utca)" című kötetének bemutatójára került sor a Városháza Dísztermében. A könyvbemutatón felidézték a két éve elhunyt legendás régész alakját, aki elkötelezettséget, szorgalmat és alázatot mutatott szakmája és városa iránt is.

Megmutatták tudásukat a fehérvári fiatalok a Városi Diákgálán

A Városi Diákgála több mint két évtizede meghatározó Székesfehérvár közösségi, kulturális életében. A programot elindító Székesfehérvári SZC Bugát Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusai és diákjai minden évben arra törekszenek, hogy a város fiataljai megmutathassák tudásukat.