Elfogadták a város 2019-es költségvetését - tavasszal kezdődik a Vásárhelyi felújítása

Pénteki közgyűlésén elfogadta a város 2019-es költségvetését Székesfehérvár önkormányzata. A büdzsé főösszege meghaladja a 66 milliárd forintot, lehetővé téve a város stabil, biztonságos működés és városüzemeltetést. Végül 17 igen, 2 nem és 1 tartózkodás mellett fogadta el a 2019-es költségvetést a testület, ami a 33.3 milliárdnyi fejlesztés mellett több száz milliós béremelést is tartalmaz.
2019.02.15. 12:31 |
Elfogadták a város 2019-es költségvetését - tavasszal kezdődik a Vásárhelyi felújítása

66.4 milliárd forint a költségvetés főösszege, ami év közben várhatóan emelkedni is fog a plusz fejlesztési forrásoknak köszönhetően. Fejlesztésekre egyébként 33.3 milliárd forintot fordít Székesfehérvár és 3.3 milliárd forintot gazdálkodási tartalékot is tartalmaz az idei költségvetés. A fejlesztésekre fordítandó 33.3 milliárd forintotból 23.4 milliárd állami forrás, 3.3 milliárd EU-s forrás és 6.6 milliárd forint önkormányzati forrás. Folytatódik az Ybl Miklós Intézményfelújítási Program, a Saára Gyula Útfelújítási Program, a Kégl György Egészségfejlesztési Program, de ugyancsak folytatódik a közbiztonsági és születési program is.

Több mint 25 milliárd forintos saját bevétellel számol az induló büdzsé, melyből 19 milliárd az iparűzési adó, 2 milliárd az építményadó és félmilliárd a gépjármű és az idegenforgalmi adó bevétel. A 66.4 milliárdos kiadásból a működtetési és térségi feladatellátásra 29.8 milliárd forint jut, melyből 3.17 milliárd forintot fizet az önkormányzat az állami költségvetésbe szolidaritási hozzájárulás címén. A városi intézmények fenntartására 13.3 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés, melyből 3.1 milliárd az egészségügyi és szociális kiadás, oktatásra mintegy 4.2 milliárdot költ Fehérvár, a kulturális ágazatra pedig 3 milliárd forintot.

A költségvetés tárgyalásakor Fehérvár polgármestere Cser-Palkovics András kiemelte, hogy a 20 milliárdot is meghaladta 2018-ban az iparűzési adóbevétel, ami lehetővé teszi, hogy magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetnie Székesfehérváron.

Farkas László a Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, hogy a bizottság 9 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolta a költségvetést. Hangsúlyozta, hogy a 66 milliárdos büdzséből, 33 milliárd fordítható fejlesztésre, melynek minden városrész érzi a hatását, de figyelemre méltó a város tartaléka is, ami összesen 3.3 milliárd forint. Beszélt arról, hogy több mint kétszázmillió forintból bővíti idén Fehérvár a térfigyelő kamerarendszert és továbbra is támogatja a rendőrséget a város.

Székesfehérvár gazdasága erős és magas az adóerő képessége – mondta Márton Roland önkormányzati képviselő a költségvetés vitájakor. A költségvetés stabilitásának pedig alapot ad a város sokrétű gazdasága is, ami hosszútávon nagy biztonságot jelent Székesfehérvárnak és a közszolgáltatások rendszerének. Mint mondta alapos fejlesztési program fog megvalósulni 2019-ben. Márton Roland szerint a költségvetés nem a közelkedés és az egészségügy helyzetének javítására, és a lakhatási válság megoldására fordítja a meglévő forrásokat, hanem rendezvényekre, a professzionális sport támogatására és ennek infrastruktúrájának fenntartására.

Horváth Miklósné önkormányzati képviselő köszönetet mondott azoknak, akik hónapokon keresztül dolgoztak a büdzsé összeállításán. Kiemelte, hogy a tervezet szerint a szociális és egészségügyi, a kulturális és az oktatási terület is a tavalyihoz képest 300-300 millió forinttal több forráshoz juthat idén. A városi intézmények fenntartására 13.3 milliárd forintot tartalmaz a büdzsé tervezet, melyből 3.1 milliárd az egészségügyi és szociális kiadás, oktatásra mintegy 4.2 milliárdot költ Fehérvár, a kulturális ágazatra pedig 3 milliárd forintot. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki részleteiben kíváncsi a fejlesztésekre és a különböző kiadásokra, az megtalálhatja részletesen ezeket a büdzsében.

Molnár Tamás önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy mintegy egymilliárd forintos bérfejlesztést is tartalmaz a 2019-es költségvetés.

Horváth Tancsa Ágnes hozzászólásában elmondta, hogy a költségvetést végigolvasva „okot adhat sok dolog, ami miatt a gondoskodás költségvetése” a 2019-es. Sok pillanatnyi problémára választ ad a büdzsé, példaként említette az útfelújításokat. Az óvodapedagógusok és a tanárok, tanítók hiányát azonban néhány éven belül megérzi majd Fehérvár is és ugyanez vonatkozik a háziorvosokra is. Sokkal bátrabb lépéseket kellene tenni a közösségi közlekedés átalakítására – mondta.

A 29. költségvetési vitában veszek részt és van összehasonlítási alapom, hogy hogyan is működött korábban az önkormányzat – mondta Farkas László. „A korábbi időszakot nem kívánom senkinek. 2010 előtt egy költségvetés összeállítása nem így zajlott, ahogyan ma. Azon ment a vita, hogy mennyi hitelt vegyen fel Székesfehérvár, amiből fejleszteni lehet és voltak kritikus helyzetek. Azóta helyzetbe hozták az önkormányzatokat. Adóelvonás, szolidaritási hozzájárulás pedig mindig is volt és lesz is az önkormányzatok esetében, ami így van rendjén.” Emlékeztetett arra, hogy a korábbi adósságok és a hiteltörlesztés pillanatok alatt megszűnt az adósságkonszolidációval. Beszélt arról is, hogy olyan közösségi tereket valósítunk meg, melyre korábban nem is gondoltunk volna. „Lehet szeretni vagy nem szeretni a kormányt, de az biztos, hogy ilyen hátszél sohasem volt Fehérváron.” Kiemelte, hogy 980 millió forintot tesz bele a közösségi közlekedésbe Fehérvár. "Örülök, hogy tagja lehetek annak, hogy egy szavazattal hozzájárulhattam a város fejlődéséhez.”

Szeretném megköszönni azt, hogy mértéktartóan és kulturált stílusban zajlott a vita – mondta Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere a költségvetési vita lezárásakor. "Mégiscsak büszkék lehetünk arra, hogy emberi viszony van a közgyűlésben, bár nyilván a világot láthatjuk többféleképpen."  Kiemelte, hogy a közlekedés az egyik legnagyobb kihívás a következő években és az intermodális központ elkészülte után lehet a közösségi közlekedés hálózatának átalakításával foglalkozni. "Nagyon örülök, hogy 17 igen szavazattal, tehát nagy többséggel került elfogadásra a költségvetés, ami stabil működést eredményez, hiszen komoly közgyűlési akarat is van mögötte." Mint mondta "a költségvetés abból a pénzből tud gazdálkodni, amit a fehérváriak munkájának eredményeként a gazdasági szereplők az önkormányzat számára biztosítottak úgy, hogy ehhez magánszemélyként helyi adó formájában nem kellett hozzájárulnia senkinek. Stabil, biztonságos költségvetésről van szó rendkívül magas fejlesztési aránnyal, és sok új intézkedéssel. Ebben vannak innovatív megoldások ugyanúgy, mint különböző támogatások széles társadalmi csoportok számára. A költségvetés nagy arányú forrásokat tartalmaz a béremelések vonatkozásában az önkormányzati intézményhálózatnál dolgozók számára."

Több városi cég üzleti tervét is elfogadták a képviselők

Elfogadta a testület a Fehérvári Programszervező Kft., a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., az Önkormányzati Informatikai Központ Non-profit Kft., az Alba Airport Fejlesztő és Üzemeltető Kft., a Prosperis Alba Kutatóközpont Kft., Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. és a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. üzleti tervét.

Megújul 2022-re az Aranybulla emlékmű környezete

Az Árpád-ház program keretén belül újul meg az Aranybulla emlékmű és környéke, melyre a forrás rendelkezésre áll és a nemrégiben tartott öreghegyi lakossági fórumon bemutatott terveket sokan támogatták a helyszínen és a közösségi felületeken is - hangzott el az emlékmű és környezete megújításáról szóló napirend kapcsán. (A tervekről itt tájékozódhat részletesen!)

Ilyen lesz a Palotai úti parkolóház

Palotai úti parkolóház tanulmánytervét is kiválasztották és elfogadták a képviselők. Két ütemben valósul meg a parkolóház építése és az első ütemre a forrás is rendelkezésre áll. Itt összesen több mint ötszáz új parkolóhely létesül, első ütemben mintegy háromszáz.

Tavasszal kezdődik a Vásárhelyi út felújítása

Kiírták a közbeszerzését a Vásárhelyi út felújításának. Először a legrosszabb állapotú, a Rádió utca és a logisztikai központ iparvágánya közötti szakasz újulhat meg. A tervek szerint már tavasszal megkezdődhet a munka a területen.