Országos hírek
Ma van a környezetvédelem világnapja
A világnapról 1972. június 5-én döntöttek az ENSZ ember és a bioszféra című környezetvédelmi világkonferenciáján Stockholmban. Ekkor hívták életre az ENSZ Környezetvédelmi Programját is. A környezetvédelmi világnap célja, hogy felhívja a világ közvéleményének figyelmét az emberi környezet védelmének, a szennyezés csökkentésének fontosságára, és egyben konkrét intézkedéseket népszerűsítsen e célok megvalósítására.
Harmincezer lakást érinthet a Panel plusz program
A panelprogram kiterjesztésével egy év alatt 20-30 ezer lakás korszerűsítése oldható meg - mondta el pénteken Tóth József miniszterelnöki megbízott. Az eddigi, panellakások rekonstrukcióját szolgáló programokra összesen ezer pályázat érkezett, amelyből 6 milliárd forint ráfordítással 5 ezer lakást korszerűsítettek. A Panel plusz program azoknak az önkormányzatoknak és magántulajdonosoknak ad lehetőséget a korszerűsítésre, akik nem tudták biztosítani a beruházáshoz szükéges önerőt. A Panel plusz programról bővebben!
Országos kampány a 100 Lépés programról
A 100 Lépés programjának megismertetésére országos kampányba kezd a kormány. A következő három héten miniszterek és államtitkárok adnak tájékoztatást arról, a program miként érinti az állampolgárokat. Annak érdekében, hogy az emberek tájékozódhassanak, hogyan érinti őket a 100 lépés program, Kérdések és válaszok címmel a kormány országos rendezvénysorozatot indít - jelentette be László Boglár kormányszóvivő a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón.
Decemberben indulhat Magyarországon a digitális műsorszórás
Az Antenna Hungária decemberben áttér a digitális műsorelosztásra, az Antenna Mikro helyébe az Antenna Digital lép. A digitális szolgáltatás a korábbinál lényegesen jobb hang- és képminőséget biztosít. A beruházás költségéről nem árultak el részleteket, mert a cég privatizáció előtt áll. A jelenlegi 23 csatorna helyett az előfizetők 100 csatorna szolgáltatásait, műsorát élvezhetik majd. Az áttérés három ütemben zajlik, nyáron a technikai felépítést valósítják meg, november végéig kicserélik a régi dekódereket, az új digitális szolgáltatás pedig idén decemberben indul.
Széchényi után itt a Start-kártya - adókedvezmények pályakezdőknek
A pályakezdő fiatalok október elsejétől igényelhetik az APEH-től a Start-kártyát, amelynek segítségével munkaadóik két éven keresztül jelentős járulékkedvezményt vehetnek igénybe utánuk. Az a pályakezdő fiatal válthat majd ki Start-kártyát, aki még nem töltötte be a huszonötödik életévét - felsőfokú végzettségű személy esetén a harmincadikat - tanulmányait befejezte vagy megszakította, és első ízben létesít foglalkoztatásra irányuló vagy ösztöndíjas foglalkoztatási jogviszonyt.
Székesfehérváron dőlt meg az országos melegrekord
Az országos melegrekordot Székesfehérváron mérték, ahol délután egy óra körül 34 Celsius fokot mutatott a hőmérő. Ez 1,3 fokkal magasabb, mint amit 1931-ben mértek. A fővárosban is rekordot döntött a kánikula, Újpesten 33,5 fok volt. A május 30-án mért eddigi legmagasabb hőmérséklet Debrecenben 1931-ben 32,7 Celsius fok volt, a fővárosban pedig 1949-ben 31,4 fok, de ezen a hétfőn mindkét rekord megdőlt - mondta Csonka Tamás meteorológus.
Ezüstérmesek lettek a Magyar Speciális Mentők a nemzetközi mentési versenyen
Évszázados melegrekordok dőlhetnek meg a hétfői napon
Ösztöndíjas foglalkoztatási program pályakezdőknek
Június 30-ig várják a pályakezdő fiatalok jelentkezését a munkaügyi tárca ösztöndíjas foglalkoztatási programjára. A nyertes pályázók bruttó havi juttatása 90 ezer forintról indul. A pályázat feltétele, hogy a diploma nem lehet két évnél "idősebb", előnyt jelent a felhasználói szintű számítástechnikai ismeret, valamint a nyelvtudás. Jelentkezési határidő június 30.
Rendben lezajlott a kánikulában a matematika érettségi
Szombat délelőtt 10 órakor megkezdődtek és mindenhol rendben lezajlottak a megismételt középszinű matematika és az idegen nyelvű írásbeli érettségik. A tételek reggel 6 órára érkeztek a megyei közigazgatási hivatalokba. Országosan 1050 iskolában 43290 diák írja újra a matematika középszintű írásbeli érettségit, 40972 tanuló a középiskolai eredményének beszámítását kérte. A vizsgákat új írásbeli vizsgatételekkel bonyolították le.
Megkezdődött a szezon a Velencei-tónál
Eltűnhetnek a dohányzásra kijelölt helyek az iskolákból is
A kormány ősztől módosítaná a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, eszerint az iskolákban és az egészségügyi intézményekben egyáltalán nem lehetne majd rágyujtani. Erről Kökény Mihály népegészségsügyi kormánymegbízott beszélt az Országgyűlés egészségügyi bizottságának meghallgatásán. Május 31-én, a Nemdohányzók Világnapján indul egy dohányzásról leszoktató kampány, amelybe az egészségügyi dolgozókon kívül az országgyűlési képviselőket is szeretnék bevonni. Ezért a Képviselői Irodaházban is a leszoktatást segítő szakrendeléseket indítanának...
Ingyenes angoltanfolyam kismamáknak
A foglalkoztatási minisztérium ingyenes angoltanfolyamot indít kismamáknak. A távoktatás mellett más, a munkaerőpiacra való visszajutást segítő szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a célcsoport tagjai. A www.kismamaweb.hu oldalon elérhető távoktatás mellett olyan egyéb, a munkaerőpiacra való visszajutást segítő szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a célcsoport tagjai, amelyek a professzinális önéletrajz-íráshoz, vagy az állásinterjúkra való felkészüléshez nyújtanak jól hasznosítható információkat.
Elfogadta az Országgyűlés a felsőoktatási törvényt
A honatyák 195 igen és 132 nem szavazattal elfogadták hétfőn a felsőoktatási törvényt. Az uniós előírásoknak is megfelelő törvény átfogóan szabályozza a felsőoktatás működését és szerkezetét. Átfogóan szabályozza a felsőoktatás működését és szerkezetét, egységbe foglalva az európai uniós csatlakozás nyomán szükségessé vált változtatásokat. A törvény alanyi jogon járó, államilag finanszírozott diplomát biztosít, 12 félév ingyenes képzéssel. Az új jogszabály rögzíti a felsőoktatási intézmény autonómiáját, és nagyobb döntési szabadságot ad gazdasági és stratégiai kérdésekben is.
Több mint tíz lépés: átalakul a családtámogatás is
A családtámogatási rendszer átalakításával folytatódik a száz lépés kormányzati programja. Gyurcsány Ferenc ma jelenti be a családtámogatási rendszer átalakítását. A száz lépés programjának harmadik "menetéről" szombaton döntött a kormány. A miniszterelnök aznap a kabinet ülését megelőzően azt mondta: nem engedhető meg, hogy kevesebbet kapjon az, aki minimálbérért dogozik, és többet, akinek eleve több van. Ez egy konzervatív, a felső osztályt támogató társadalompolitika, amit a baloldal nem fogad el, és amin változtatni fog a rászorultak érdekében.