Országos hírek


/ 2005.07.16. 10:17:28 |

Átadták az M7-es új szakaszát

 Balatonszárszó és Ordacsehi között pénteken délután három órától már az M7-es autópálya most átadott szakaszán haladhatnak a közlekedők. 20 kilométer ez a hét települést érintő új autópálya-szakasz. Kivitelezését két éve kezdte meg az építéssel létrejött konzorcium. 65 milliárd forintba került a pálya és a 32 műtárgy, ezek között három völgyhíd, a három csomópont, illetve egy pihenőhely létesítése.

/ 2005.07.15. 07:38:08 |

Új vidékfejlesztési program készül - a vidék évtizede?

 Új kormányzati vidékfejlesztési program készül szeptemberre, amelynek célja, hogy a következő évtized a vidék évtizede legyen - jelentette ki a Miniszterelnöki Hivatal területpolitikáért felelős politikai államtitkára. A program a munkahelyteremtés mellett a gazdaság fejlődését, a közszolgáltatások színvonalának és elérhetőségének javítását, az infrastruktúra fejlesztését, a szellemi és tárgyi kultúra fejlődését, a közösségi kezdeményezések felkarolását tartalmazza majd, vagyis mindazt, amelytől a vidék visszanyerheti az önbecsülését - hangsúlyozta Nagy Sándor.

/ 2005.07.14. 06:41:59 |

Intenzívebb matrica-ellenőrzés a hazai autópályákon, különösen az M7-en

 Az Állami Autópálya Kezelő Rt minden lehetséges eszközt bevet az autópálya matricák fokozott ellenőrzésére a nyári időszakban - derül ki a társaság közleményéből. Különös figyelmet fordítanak az M7-es autópályára, melynek a turisztikai szezonban nagyot ugrik a forgalma. Itt megnövelt számú mobilkamerás egység végez ellenőrzéseket, elsősorban a péntek déltől vasárnap estig tartó időszakban. Az autópálya kezelő felhívja a figyelmet arra, hogy a matricát már a pályára felhajtás előtt meg kell vásárolni.Az Állami Autópálya Kezelő Rt honlapja
/ 2005.07.13. 08:15:30 |

3.66 lett az idei érettségi összesített átlaga - 2770 jogorvoslat emelt szinten

 Az idén érettségizők érdemjegyeinek átlaga meghaladta a "jó" osztályzatot, egészen pontosan 3,66 lett. Az elégtelen osztályzatok száma idén feleannyi volt, mint az elmúlt években. Az emelt szinten vizsgázók 70-85 százaléka legalább 60 százalékos eredményt ért el, amely érettségi ötöst és a felvételin 24+7 pontot ér. Középszinten iskolánként egy-két panasz érkezett, míg emelt szinten a 26 711 jelentkező közül 2770 jogorvoslatot nyújtottak be, ez a dolgozatok 10,37 százaléka.  

/ 2005.07.12. 08:13:22 |

Megújult a Népesedéspolitikai Kormánybizottság honlapja

 Hétfőtől új honlapja van a Népesedéspolitikai Kormánybizottságnak. Az internetes oldal célja, hogy ingyenes információt biztosítson a társadalmi, gazdasági hatásszámításokhoz, illetve a népesedésalakító hatások kalkulációjához. A honlap szolgáltatása, a Népesedési adattár egyaránt segítséget nyújt a felsőfokú tanulmányaikat végzőknek és az oktatóknak, ugyanis a NEPINFO oldalairól letölthetők a legfrissebb tudományos kutatások és tanulmányok is.
/ 2005.07.11. 18:19:14 |

Kovács Kálmán informatikai miniszter nyitotta meg Velencén az e-Magyarország tábort

 Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2003 nyarán indította útjára e-Magyarország Ifjúsági Programját, aminek szerves részét képezi a középiskolások és az idén érettségizettek részére szervezett e-Magyarország táborsorozat. Kovács Kálmán informatikai miniszter a tábornyitón hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha kialakulna egy olyan közösség a táborokban, ami összeköti a résztvevőket a későbbiekben is határon innen és túl. Az interneten keresztül, majd olyan szakmai közösséget alkothatnak később ezek a fiatalok, ami 5-10 év múlva a Kárpát-medencében egy nagyon komoly magyar kultúrális és gazdasági szövetségként jelentkezhet.
/ 2005.07.11. 07:20:50 |

Javuló parlagfű helyzet - az APEH-hez is kerülhet a kényszervágás és a bírság ügye

 Idén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 500 millió forintot különített el a parlagfű elleni védekezésre. A MÁV 300 millió forintért végeztet kaszálást a teljes vonathálózat mellett, az országos közúthálózatok mentén pedig az útüzemeltetési és -fenntartási célelőirányzatból 1,25 milliárd szolgálja többek között a parlagfű irtását is. A kaszálatlan területeket a földhivatalok mérik fel és elrendelik a kényszerkaszálást, a bírság 20 ezer - 2 millió forint között van és ha határidőre nem fizetik ki az APEH-nek adják az ügyet.
/ 2005.07.11. 06:18:57 |

Egy felmérés szerint belföldön 68100 Forintot, külföldön 215100-at költünk nyaralásra

 A magyarok legkedveltebb belföldi úti célja még mindig a Balaton, valamint a főváros és a Közép-Dunavidék. A külföldi nyaralóhelyek közül Horvátországot, Romániát és Olaszországot keresik fel a legtöbben. A felmérés eredményei szerint a csak belföldre utazók átlagosan 68 100 forintot, a csak külföldre kirándulók 215 100-at, a mindkét helyre elutazni szándékozók pedig 295 700 forintot költenek majd az idén. Egy belföldi főutazás várhatóan 67 100 forintba, a külföldi 206 400-ba fog kerülni. A napi költés 4900, illetve 10 300 forint körül alakulhat. (Magyar kempingek itt!)
/ 2005.07.09. 10:25:04 |

Zöld akció a hátrahagyott növényvédőszerek begyűjtésére 

 Huszonötmillió forintos kerettel akciót indít a zöldtárca az országban fellelhető úgynevezett történelmi növényvédőszer-hulladékok begyűjtésére. A tisztázatlan tulajdonviszonyú, lejárt szavatosságú, illetve a forgalomból már korábban kivont növényvédőszerek károsak lehetnek, illetve kockázatot jelenthetnek az egészségre és a környezetre is. A tárca azt a mintegy 300 tonna veszélyes hulladéknak számító peszticidet igyekszik begyűjteni és ártalmatlanítani, amelyekről az elmúlt évtizedekben gazdáik hanyagságból nem gondoskodtak, és most többnyire elhagyott raktárakban vegyszeres hordókban állnak.
/ 2005.07.07. 10:06:49 |

Újra el akarta adni a szalmonellás csirkét a Lidl - azt hitték Szentendrén sikerül

 Nem semmisítették meg az egy hónapja Székesfehérváron talált fertőzött húst, hanem újra el akarták adni Szentendrén. A Lidl eddig nem igazolta, hogy megsemmisítette az egy hónapja Székesfehérváron talált szalmonellás csirkehúst. Amíg ezt nem teszi meg hitelt érdemlően, addig a hatóság úgy tekinti, hogy a fertőzött csirkét az égető helyett a boltokba vitték.