Sporthírek
-
2 keréken Európában - fehérvári kerékpártúra
2 keréken Európában - „Csatlakozz hozzánk, kerékpározz velünk” címmel indult a székesfehérvári szervezésű országjáró kerékpártúra hétfőn délelőtt az Országalmától. A kerékpáros turizmus népszerűsítése, a szabadidő hasznos eltöltése, az emberi és baráti kapcsolatok erősítése és fejlesztése céljából 1500 kilométert teljesít 10 nap alatt a hét főből álló székesfehérvári csapat. A csapat tagjai: Thurzó Ádám, Róka Gyula, Sárközi Tímea, Kriston Renáta, Lehel Attila, Ábel Enikő, Haragovics Ádám.
2004.08.09. 23:16:46 -
Vereséggel kezdett a Videoton
2-1-s vereséget szenvedett a Videoton labdarúgó csapata a bajnokság nyitófordulójában az Újpest ellen hazai pályán. A fehérváriak egyetlen gólját Magasföldi szerezte. A mérkőzés 65. percében összecsaptak a szurkolók, aminek következtében 4 ember sérült meg. A székesfehérváéri együttes a következő fordulóban vasárnap Pápára látogat.
2004.08.08. 13:08:06 -
Szurkoló rendbontás a Sóstói Stadionban
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint négyen sérültek meg a szombat esti Videoton-Újpest labdarúgó-mérkőzésen. A találkozó 65. percében kitört rendbontást követően egy embert kés, míg a másik hármat üvegpalack okozta sérülésekkel szállították kórházba.
2004.08.08. 12:54:37 -
Videoton - Újpest szombaton 20 órától
Az Újpest elleni mérkőzéssel szombaton este a Videoton hazai pályán kezdi meg a 2004/05-ös bajnoki idényt. A székesfehérvári gárda minden bizonnyal a Sebők - Kriston, Kuttor, Koller, Kovács - Szalai, Szabó, Tóth, Györök - Magasföldi, Csordás tizeneggyel lép pályára. Csertői Aurél győzelmet vár a csapattól, de kérdés az, hogy a fiúk mennyire sajátították el az új játékrendszert. A találkozó szombaton este 20 órakor kezdődik.
2004.08.06. 17:13:18 -
A liga elfogadta a Videoton üzleti tervét - nem lesz rendőri biztosítás a nyitányon
A Magyar Labdarúgó Liga elfogadta a Videoton FC Kft. üzleti tervét, így valamennyi nyáron szerződtetett játékos pályára léphet a szombat esti Újpest elleni mérkőzésen – tájékoztatott Gróf András klubigazgató. Ugyanakkor nem lesz rendőri biztosítás a szombat esti mérkőzésen.
2004.08.06. 15:42:12
Újabb befektető-jelölt a Videotonnál?
Az nb1.hu információi szerint újabb jelentkező bukkant fel a székesfehérvári önkormányzatnak a Videoton FC Kft.-ben lévő tulajdonrészének értékesítési pályázatára, mégpedig Bordás Tibor FIFA-licences menedzser, aki a Párban Bt. révén több korábbi és jelenlegi Videoton-játékos menedzsere és a mögötte álló cégcsoport.
Idénynyitó szurkolói ankétot tartottak a Sóstón
Idénynyitó szurkolói ankétot tartott a Videoton Baráti Kör a Sóstói Stadion főlelátóján kedden este. A találkozón részt vett dr. Szelier András Székesfehérvár sportért felelős alpolgármestere, Gál László, a Videoton FC Kft. ügyvezető igazgatója, Gróf András klubigazgató, Csucsánszky Zoltán technikai vezető, Csertői Aurél vezetőedző és segítői, Szabó Tibor csapatkapitány valamint az új játékosok. A Videoton Holding Rt. részéről senki sem jelent meg.
Németh Helga a Dunaferrben
A bajnok Dunaferr vezetői megállapodtak Németh Helgával, így a klasszis kézilabdázó a dunaújvárosi klubnál folytatja pályafutását. A 31 éves korábbi válogatott játékos a megegyezés szerint a következő szezonra kötelezi el magát a Bajnokok Ligájában idén egészen az elődöntőig menetelt együtteshez. A világbajnoki ezüstérmes, olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes exfehérvári jobbátlövő az elmúlt idényt a dán Viborg HK-nál töltötte.
Ma este Videoton ankét a Sóstói Stadionban
Ötödik a magyar váltó a junior öttusa vb zárónapján
Az ötödik helyen végzett a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert összeállítású magyar csapat a székesfehérvári junior öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében. Győzött az orosz trió, a fehérorosz és az olasz váltó előtt. A magyar válogatott egy ezüstéremmel zárta a világbajnokságot.
Hetedik lett a női váltó a junior öttusa vb-n
7. helyen végzett a Prill Kata, Pafkó Rita, Andrejkovics Andrea összeállítású magyar női váltó a Székesfehérváron zajló junior öttusa vb-n szombaton. A számot a fehéroroszok nyerték a britek és a lengyelek előtt. A világbajnokság vasárnap a férfi váltóval zárul.
Kedden Videoton szurkolói ankét
Évadnyitó szurkolói ankétot tart a Videoton Baráti Kör augusztus 3-án kedden 19 órakor a Sóstói Stadion főlelátóján. A rendezvényre az önkormányzat, a klub és a Videoton Holding Rt. vezetői is kaptak meghívót.
Fölényes Vidi-siker az utolsó edzőmeccsen Baján
7-1-re győzött a Videoton együttese Baján a bajnokság előtti utolsó edzőmérkőzésen szombaton délután. A fehérváriaknál a válogatott Hercegfalvi duplázott, rajta kívül Csordás, Györök, Magasföldi, Koller és Halgas szerzett gólt. A Videoton a Sebők – Kriston, Kuttor, Koller, Kovács H. – Györök, Zöld, Szalai, Szabó – Magasföldi, Csordás összeállításban kezdte a mérkőzést, majd a szünet után csereként pályára lépett Nagy D., Lattenstein, Hercegfalvi, Vincze, Horváth G., Halgas, Alumona és Tereánszki-Tóth.
Marosi Ádám ezüstérmes a junior öttusa vb-n
Marosi Ádám a második helyen végzett a székesfehérvári junior öttusa-világbajnokság férfi egyéni számában. Az orosz Szergej Csuin minimális előnnyel, 36 ponttal bizonyult jobbnak nála. Harmadik az ukrán Kirpuljanszkij lett. Szombaton a női váltót rendezik. Andrejkovics Andrea mellett két fehérvári Pafkó Rita és Prill Kata részvételével.
Lengyel siker a junior öttusa vb női döntőjében
Nem sikerült jól a magyarok számára a székesfehérvári junior öttusa-világbajnokság hagyományos női egyéni és csapatversenye: a legjobb eredményt az egyéni induló Andrejkovics Andrea érte el 13. helyével, Hídvégi Ildikó a 21., Prill Kata a 23. lett.