Sporthírek
-
Tűzijáték a meccs előtt volt - döntetlen lett az évzáró rangadó
Rangadóval búcsúzott a bajnoki évtől a Videoton, a tavaszról áthozott meccsen az idegenben már legyőzött Újpestet fogadták Nikolicsék. Korán hátrányba kerültek a hazaiak, de sikerült egyenlíteni szünet előtt. Fehérvári mezőnyfölényben telt a második félidő, kevés helyzettel és gól nélkül, az 1-1-es eredménnyel negyedik helyen zárja az évet a Vidi.
2012.12.02. 16:20:21 -
Csapatmunkával, jó magyar teljesítményekkel nyert az Alba
A Nyíregyháza ellen az első félidő még szoros volt, aztán szép fokozatosan elhúzott és simán nyert az Alba Fehérvár. Sokkal bővebb, jobban variálható a fehérvári keret, erre épített Braniszlav Dzunics, aki elégedett lehetett Lekli, Supola, Bódi teljesítményével is, és a jó védekezéssel. A 81-53-as győzelem jó főpróbát jelent a következő héten a csapatra váró két rangadó előtt.
2012.12.01. 20:53:11 -
Szenzációs este a jégcsarnokban, hatot ütött a Volán
Az első harmadban volt egy rövidzárlata, de azt leszámítva jól védekezett és nagyszerű gólokat ütött a Sapa Fehérvár AV19 a Znojmo ellen. Bár a meccs előtt azonos pontszámmal állt a két csapat, ezúttal egyértelműen jobb volt a fehérvári, Jan Neliba tehát elszomorította honfitársait. A 6-2-es győzelem azt jelenti, hogy továbbra is remek formában van a Volán, legközelebb Dornbirnban lehet ezt bizonyítani.
2012.11.30. 21:54:14 -
Hazai pálya: hoki, kosár, kézi és foci is lesz Fehérváron ezen a hétvégén!
Péntektől vasárnapig ismét válogathatunk a székesfehérvári csapatok mérkőzései között. A Sapa Fehérvár AV19 ma 19.15-től, az Alba Fehérvár szombaton 18 órától, a Videoton vasárnap 16.30-tól fogadja soros ellenfelét - és a kézilabda barátai is láthatnak meccset, az ARKSE jóvoltából. A hétvége tehát ismét sportosan tölthető, a mérkőzések felvétele pedig megnézhető lesz a Fehérvár Televízióban.
2012.11.30. 10:54:48 -
Karácsony és Szilveszter előtt is tétmeccset játszik a Fehérvár KC
Megvan az időpontja a BSE elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőnek, a találkozót december 22-én játsszák Budapesten. Idegenben is esélyesebb az FKC, amely sikerélménnyel zárhatja az idei kupaszereplést. A bajnokságban ugyanez szinte csoda lenne, hiszen december 30-án a bajnok Győr látogat a Köfém-sportcsarnokba. A fehérvári lányok már edzésbe álltak, ma Dunaújvárosban játszanak.
2012.11.30. 07:46:06