Sporthírek

/ 2010.09.28. 09:48:57 |

ARAK - 12 érem a serdülő OB-n

 Borongós, szeles őszi idő fogadta a serdülők országos bajnokságán résztvevő atlétákat, ami a jó versenyeket nem, de az eredményeket alapvetően befolyásolta. A második napra folyamatossá váló eső már a verseny megrendezését is ellehetetlenítette, de a rúdugrás kivételével minden versenyszámot sikerült lebonyolítani. Az ARAK atlétái nem a külső körülményekkel foglalkoztak, ami az érmek számában meg is mutatkozik.
/ 2010.09.28. 08:30:46 |

Jubileumi derbit játsszik a Videoton a ZTE ellen

Kedden 75. alkalommal találkozik a Vidi a zalaiakkal. Az eddigi 74 összecsapást közel 40 esztendő alatt vívták meg a csapatok, az örökmérleg a Videoton fölényét mutatja, a piros-kékek 32 diadalt ünnepelhettek 20 döntetlen mellett, míg a zalaiak 22 alkalommal söpörték be valamennyi pontot - olvasható a Videoton honalpján.
/ 2010.09.26. 09:35:12 |

31 ponttal nyert az Albacomp a Kaposvár ellen

 Egészen a hetedik percig tudta tartani egy-két pontos előnyét a kaposvári alakulat. Egy labdaeladás viszont elég volt az Albacompnak, hogy fordítani tudjon. A vendégek védelme az utolsó percekben összezavarodott, a fehérváriak pedig sorra dobták a kosarakat. 24-17 lett az első negyed eredménye. A második félidő különösebb izgalmakat már nem ígért, az Albacomp negyedről negyedre növelte előnyét és magabiztosan, 94-63-ra nyerte a mérkőzést.
/ 2010.09.24. 19:15:54 |

Győzelmével vezeti a bajnokságot a Videoton

 A Videoton hazai pályán 3-1-re legyőzte a mezőnyben egyedüliként nyeretlen, egyúttal sereghajtó Szombathelyi Haladást a labdarúgó NB I 8.ordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így vezeti a tabellát a Soproni Ligában. A Vidi Alves két találatával és Gosztonyi góljával győzött.
Videoton FC-Szombathelyi Haladás 3-1 (1-0).
/ 2010.09.22. 08:04:18 |

Fehérvári gyaloglók sikerei a Fiatalkorúak Országos Csapatbajnokságán

Aranyérmes lett női juniorok között 5km-en a Troják Anett, Meggyesi Nóra és Muszka-Kalló Eszter összetételű hármas. Szintén aranyérmet nyert a serdülő fiúk között a Balogh Ákos, Léner Albert, Horváth Tamás, Kóródi Béla összetételű csapat. Az igazán kellemes meglepetést a 13 éves lányok szolgáltatták, akik a klub fennállása történetében ebben a korosztályban először nyertek bajnokságot. A csapat tagjai: Kecskés Csilla, Borján Kinga, Szűcs Noémi.
/ 2010.09.20. 07:23:00 |

Sárkányhajó Fesztivál pénteken és szombaton a Vidámparki-tavon

 Idén is a székesfehérvári Csónakázó tavon zárják a fesztivál évadot a sárkányhajósok a Fehérvári Vigasságok és Lecsófesztivál kísérő programjaként. A 200 méteres versenytávon pénteken 12 és 16, szombaton pedig 9 és 20 óra között versenyeznek a sárkányhajók. A "Sárkányok a vízen" c. gyermekrajz pályázata is utolsó állomásához érkezett. A szervezők a Csónakázó tónál is biztosítják a csemeték alkotó műhelyét. Minden 14 év alatti gyermeket várnak, hogy remekműveikkel indulhassanak az októberi értékelésen.
/ 2010.09.19. 12:50:53 |

Hibátlan mérleg - tornagyőztes az Albacomp

 Már tornagyőztesként, de nem kiengedve játszotta le utolsó meccsét a hazai kupán az Albacomp. Egy héttel korábban Nyíregyházán csak egy ponttal, most sokkal simábabn vertük a Marso NYKK-t, hibátlan mérleggel zárva a Groupama Garancia Biztosító Kupát. A tornagyőzelem biztató, de nyilván sokat fog még dolgozni a csapattal Braniszlav Dzunics, aki mindhárom mérkőzés után a megfelelő hozzáállást emelte ki.
 
/ 2010.09.18. 10:45:54 |

Harmadszor is kikapott a Sapa Fehérvár AV 19 az EBEL-ben

Harmadik mérkőzésén a harmadik vereségét szenvedte el a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapata, miután 7–3-ra kikapott az EC Pasut VSV vendégeként. A fehérváriak már az első harmadban háromgólos hátrányba kerültek, és az eredményen Kovács Csaba duplájával sem sikerült szépíteni. Így a mieink továbbra is pont nélkül állnak a tabellán.
/ 2010.09.17. 08:06:22 |

Bíztató bemutatkozás - Albacomp - Komárom 91-78

 Jól kezdte a mérkőzést az Albacomp, 10:1-es állásnál kényszerültek időkérésre a meglepett vendégek. Ezt követően kiegyenlített lett a játék, felváltva estek a szebbnél szebb kosarak. 31-24 lett a negyed vége. Braniszlav Dzunics, az Albacomp edzője a mérkőzés után elismerően nyilatkozott a játékosok igyekezetéről, de a védekezéssel nem volt elégedett.
/ 2010.09.15. 10:44:03 |

Amerikai centerrel erősített az Albacomp

Amerikai centerrel bővült az Albacomp kosárlabda csapatának kerete, a héten nemzetközi felkészülési tornát rendező csapatnál bemutatták a korábban Dombóváron is megforduló Jonathan Jones-t. A 210 cm magas center egy évre kötelezte el magát a kék-fehérekhez. Tony Crocker személyében a jövő héten egy bedobót is tesztel a fehérvári csapat.
/ 2010.09.15. 03:22:34 |

ARAK - élen az utánpótlás nevelésben

 Serdülők országos csapatbajnokágot rendezett a Magyar Atlétikai Szövetség a Budapesten a Puskás Stadionban. A fiúk és lányok csapatainak a különböző versenyszámokban 13 rajthoz állásból kellett minél jobb eredményt elérni úgy, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse az egyesület. Az összesített pontversenyben az élen az ország egyik utánpótlás nevelő szakosztálya, a székesfehérvári ARAK végzett.
/ 2010.09.14. 13:10:52 |

Indul a szezon - hétvégén Albacomp Kupa

 A héten az Albacomp szurkolók is megkezdhetik a felkészülést az új idényre, hiszen szeptember 14-től válthatók meg a 2010/2011-s szezonra szóló bérletek. A bérletek ára nem változott a tavalyihoz képest, a hazai bajnokik és nemzetközi kupamérkőzések mellett az Albacomp Kupát és az MK selejtezőket is látogathatják velük az érdeklődők. A bérleteket hétköznapokon reggel 8 és délután 6 óra között lehet megvásárolni az Alba Regia Sportcentrumban.
Hétvégi meccsek időpontjai a cikkben!
/ 2010.09.14. 09:18:38 |

Nyitott Tornatermek Székesfehérváron - újra lehet díjmentesen sportolni

Szeptember 2-tól újra indult Székesfehérváron a Nyitott tornatermek programsorozata 16 városi intézményben. A fehérváriakat számos sportolási lehetőség várja. Az érdeklődők kipróbálhatják a röplabdát, a tekét, a floorballt, az alakformáló tornát és lesz speciális rehabilitációs torna szív és érrendszeri megbetegedésben szenvedőknek. A részvétel ingyenes, mindössze megfelelő sportruházatban és tiszta talpú sportcipőben vagy tornacipőben kell érkeznie.
Részletes tornatermi lista a cikkben!
/ 2010.09.13. 09:17:13 |

Veretlenül lett tornagyőztes az Albacomp

 Nyíregyházán nyert nemzetközi tornát az Albacomp. Az utolsó mérkőzésen a hazaiak ellen mérkőzött a fehérvári csapat. Az Albacompban Simon Balázs nem játszott, mert a lábát fájlalta, ennek ellenére a fehérváriak kezdték jobban a mérkőzést. Az NYKK a tegnapi meccshez hasonlóan kicsit álmosan jött fel a pályára. Hanga vette kezébe a karmesteri pálcát, és tette is ezt eredményesen, hiszen vezetett a csapata.
/ 2010.09.13. 08:06:11 |

Nem sikerült a győzelem Grazban a Sapa Fehérvár AV19-nek

 A Moser Medical Graz 99ers otthonában jól kezdett a Sapa Fehérvár AV19, a vezetést is megszereztük. A Jesenice után a Graztól is minimális, egygólos vereséget szenvedett a Sapa Fehérvár AV 19 az osztrák jégkorongbajnokság 2. játéknapján. A Volán az első harmadban vezetést szerzett, a másik két játékrészben viszont már csak az osztrák együttes volt eredményes.
 Moser Medical Graz 99ers - Sapa Fehérvár AV19 2-1 (0-1, 1-0, 1-0)