Sporthírek

/ 2013.11.23. 18:40:17 |

Somogyi blokkparádéjával sima Alba-győzelem

A Zalaegerszeg otthonában volt jelenése az Alba Fehérvárnak, folytatódott az erőltetett menetelés. Az első negyedben nem tűnt úgy, hogy fáradt lenne a csapat, kézben tartotta a meccset, és szünet előtt már tizenhat ponttal is vezetett. A harmadik negyedben bebíztosította győzelmét az Alba, amelyben Somogyi Gergely egyszemélyes légelhárításként hét blokkot is kiosztott.
ZTE - Alba Fehérvár 68-85
/ 2013.11.23. 16:10:13 |

Négy iskola 57 tanulója vett részt a pénteki sakk diákolimpián

  Immáron második alkalommal került megrendezésre a Szent Imre Általános Iskolában a városi diákolimpia sakk csapatversenye. A Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, valamint a Civil, Ifjúsági és Sportiroda által szervezett eseményen négy iskola, 15 csapattal és 57 tanulóval vett részt. A győztes csapatok jogot szereztek maguknak a megyei döntőn való részvételre.
/ 2013.11.23. 14:29:06 |

A Tóvárosi Általános Iskola nyerte a Fejér Megyei Hírlap Játékos Sportverseny Városi Döntőjét

  Szombaton délelőtt rendezték a Fejér Megyei Hírlap Játékos Sportversenyét a Tóvárosi Általános Iskola tornatermében. A városi döntőben nyolc általános iskola diákjai küzdöttek meg a legjobb eredmény eléréséért. A tanulóknak összesen tíz feladatot kellett sikeresen végrehajtaniuk a minél sikeresebb szereplés érdekében. Rendhagyó módón a szervezők a legjobban szurkoló iskolát különdíjban részesítették.
/ 2013.11.22. 12:22:36 |

Nehéz, nehezebb, legnehezebb - a fehérvári csapatok hétvégéje

Legyen szó kézilabdáról, kosárról, jégkorongról vagy labdarúgásról, igazi rangadók, egyben nagyon nehéz meccsek várnak városunk csapataira ezen a hétvégén. Hazai pályán láthatjuk a Fehérvár KC-t és a Sapa Fehérvárt, idegenben kellene pontokat szereznie az Albának és a Videotonnak. Kis beharangozó az eseménydús napok elé.
 A Volán-Graz találkozót a fehervar.hu/elo oldalon élőben közvetíti a Fehérvár Médiacentrum!
/ 2013.11.21. 20:44:53 |

Hazai pályán sem szakadt meg a rossz Volán-sorozat

Mély gödörből igyekszik kimászni a Sapa Fehérvár AV19, s a sereghajtó Ljubljana ellen erre akkor is jó esély mutatkozott, ha a szlovén csapat vasárnap legyőzte a mieinket. Az első harmad azonban a rossz sorozat folytatása volt, kétgólos hátrányba kerültek Rajnáék, a folytatásban ellenben nagy nyomás alá helyezték a vendégek kapuját. A rendes játékidőben sikerült egyenlíteni, de a hosszabbítás Ljubljana-győzelmet hozott.
Sapa Fehérvár AV19 - Olimpija Ljubljana 2-3
/ 2013.11.21. 16:25:43 |

Új műfüves sportpályát építettek a Hétvezér Általános Iskola udvarán

Csütörtökön délután átadták a Hétvezér Általános Iskola udvarán elkészült új műfüves sportpályát. Az udvaron a gyerekek sokat fociznak és eddig a földön, száraz időben porban rúgták a bőrt. Most szülői és önkormányzati összefogással mintegy négymillió forintból készült el az új műfüves pálya, ahol - mint azt a csütörtök délutáni foci is bizonyította - minden időben tudnak sportolni a gyerekek.
/ 2013.11.21. 08:59:58 |

Ha nem is simán, de nyolc közé jutott a Fehérvár KC

A Fehérvár KC 26-20-ra győzött a Kispest NKK otthonában, így a 2010/2011-es szezon óta először jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. A mérkőzést rengeteg technikai hiba, kihagyott ziccer és két kitűnő kapusteljesítmény – Győri Ágnesé és Kiss Éváé – jellemezte. Az FKC az első félidő utolsó öt percében egy 5-0-s sorozattal lépett el a Kispesttől, és gyakorlatilag az akkor szerzett előnyét tartotta meg a meccs végéig.
/ 2013.11.20. 22:32:40 |

"Sokat fejlődtünk, de nem követhetünk el ennyi hibát"

Az Alba Fehérvár - Nyizsnij Novgorod mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a győztes fél is elismerte, hogy jól harcolt a magyar csapat. A mieink részéről Juhos Levente és Carlos Frade nyilatkozott. A spanyol edző szerint ez volt a legjobb első félidő az Európa Kupában, persze az oroszok remek triplamutatója miatt árnyaltabb a kép.
/ 2013.11.20. 20:52:49 |

Jó kezdés után újabb szoros vereség az Európa Kupában

Folytatódott az Európa Kupa-sorozat, az Alba Fehérvár a csoport éllovasával, a Nyizsnij Novgoroddal találkozott a Veszprém Arénában. Végre itthon is remekül kezdett egy meccset az Alba, de tízpontos előnye gyorsan elolvadt a parádésan triplázó oroszokkal szemben. Szünet után nagy hátrányból is visszajöttek Moore-ék, de a végjátékban hibáztak, így hat ponttal a Novgorod nyerte a meccset.
Alba Fehérvár - Nyizsnij Novgorod 78-84
/ 2013.11.20. 15:04:12 |

Simán nyert és továbbjutott a Vidi a Ligakupában

A Paks elleni kínos hazai vereség után a Ligakupa utolsó körében a másodosztályú Dunaújváros vendégeként Lupeta mesterhármasával 3-0-ra nyert a Videoton. Győzelmével a Paks mellett José Gomes együttese jutott tovább a csoportból.
Dunaújváros PASE – Videoton FC 0-3 (0-1)
Gólszerző: Lupeta (34., 64., 75.)
/ 2013.11.20. 10:48:07 |

Bajnoki címek, érmek az Utánpótlás Karate Bajnokságról

11 egyesület közel 400 utánpótlás versenyzője állt rajthoz a hétvégi Utánpótlás Knock-Down Karate Magyar Bajnokságon. A viadalon három arany-, három ezüst-, és egy bronzérmet szerzett a fehérvári és körénykbeli karatékákkal induló Vértesi Tömegsport Egyesület
 
/ 2013.11.20. 07:40:10 |

A Németh László Általános Iskolában jártak a magyar válogatott hokisai

  Rendhagyóan sportos kedd délutánjuk volt a Németh László Általános Iskola alsós diákjainak. Az egészséges életmód jegyében a Magyar Jégkorong Szövetség jóvoltából rengeteg program várta a fiatalokat. Meglepetésként a Sapa Fehérvár AV19 válogatott hokisaival, illetve a magyar jégkorong válogatott hivatalos kabalafigurájával, Csúszkával is találkozhattak a gyerekek. Az eseményen ráadásul értékes ajándékcsomagok is kiosztásra kerültek.
/ 2013.11.19. 17:42:49 |

Hétvégi sportversenyek Székesfehérváron


 Remek családi programot, kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak a hétvégi sportrendezvények. Izgalmas versenyek várják szombaton a Diákolimpia városi döntőjére látogatókat a Tóvárosi Általános Iskolában, és mozgalmas programnak ígérkezik a Tóparti Tollasparti 3. fordulója is.
/ 2013.11.19. 11:25:54 |

EHF Kupa: magyar párosítás, Fehérvár - Vác a nyolcaddöntőben

Sorsoltak a női EHF Kupában, a Fehérvár KC a Konkoly Csaba vezette Ipress Center-Vác együttesét kapta a sorozat nyolcaddöntőjében. A magyar párosításnak több pikantériája is van, hiszen Mayer Szabina éppen Vácról szerződött Székesfehérvárra, míg Konkoly Csaba mellett Ana Niksic, és Sandra Nikcevic is a Duna parti együttesben kézilabdázik, míg korábban mindketten az FKC játékosai voltak. Az őszi bajnokin a Vác győzött 30-24-re a Köfém sportcsarnokban, az EHF Kupa nyolcaddöntőjében az első mérkőzést Székesfehérváron rendezik majd a jövő év elején.
/ 2013.11.19. 07:57:13 |

Amatőr asztalitenisz versenyt rendeznek szombaton a Hétvezér Általános Iskolában

  A Fejér Megyei Szabadidősport Szövetség és a Fejér Megyei Asztalitenisz Szövetség szombaton rendezi meg amatőr asztalitenisz versenyét. A versenyen bárki részt vehet, aki az asztalitenisz sportágban nem igazolt versenyző, illetve azon az igazolással rendelkező sportegyesületi tagok, akik 2007. január 1. után szövetségi versenyen nem vettek részt. A sportprogramnak a Hétvezér Általános Iskola ad otthon szombaton, reggel 9 órás kezdéssel.