Sporthírek

/ 2014.06.04. 14:45:32 |

ÖsszetarTÓ futóverseny az esélyegyenlőség jegyében

 A Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én A Szabadművelődés Háza elé várták a diákokat, sportegyesületek tagjait az „ÖsszetarTÓ” futóversenyre, amelyet tavaly indított útjára az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola. A verseny célja a fogyatékkal élő gyermekek elfogadtatása ép társaikkal, valamint a fogyatékkal élők társadalmi integrációjának erősítése.
/ 2014.06.04. 09:52:59 |

Feladta a New York - Barcelona versenyt Fa Nándor

Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk már, Fa Nándor, többszörös földkerülő vitorlázóversenyző új kalandba vágott bele. A hajó, a Spirit of Hungary még március végén elkészült ugyan, de az első verseny rajtjára, New Yorkba csak a start előtt egy nappal érkezett meg, ennyi idő alatt azonban a szükséges javítások, elemzéseket nem lehetett elvégezni, így Fa Nándor, és társa, Goszleth Marcell visszaléptek a versenytől.
/ 2014.06.03. 15:49:07 |

A fehérvári Szabó Gergely is tagja volt az Európa Bajnok rögbi válogatottnak

 Szombaton Thessalonikiben rendezték meg a B csoportos rögbi Európa Bajnokságot. A magyar férfi válogatott 27-14-re legyőzte San Marinót, Ausztriát 43-0-ra, míg Svájcot 22-17-re múlták felül a magyarok. A döntőben Magyarország 52-14-re lelépte Bulgária válogatottját, így továbbjutott az A csoportba. A csapatnak tagja volt Szabó Gergely a Fehérvár Rugby Club irányító játékosa is.
/ 2014.06.03. 15:14:16 |

Továbbra is gőzerővel dolgoznak a Fehérvár Rallye pályáin

A vegyes talajú országos bajnoki futamra több, mint 110 nevezés futott be eddig, és hogy az első, murvás nap után lehetőség szerint minél több autó legyen még versenyben, kemény munka folyik a Fehérvár környéki pályákon. Ahol kell, javítanak az út minőségén, hogy mind a nézők, mind a versenyzők számára élvezetes, látványos és biztonságos versenyt hozzon a 2014-es Fehérvár Rallye, melyet június 13-15 között rendezik.
/ 2014.06.03. 06:10:29 |

ÖsszetarTó futás - tókerülés diákokkal és ismert sportolókkal


 Tavaly új, értékes hagyományt teremtett az Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola az „ÖsszetarTÓ” futóverseny megszervezésével. Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján idén ismét várnak mindenkit A Szabadművelődés Háza előtt, a Csónakázó-tónál.
/ 2014.06.02. 10:01:09 |

Matók Ádám: Régóta vártuk már, hogy ismét legyen Fehérváron rali

Matók Ádám idén, nem áll rajthoz a magyar rali bajnokságban, a két éve, szemtelenül fiatalként kategória bajnoki címet szerző fehérvári versenyző azonban nem tud elszakadni szeretett sportágától. Matók az idei Fehérvár Rallye szervezőbizottságában dolgozik azért, hogy a Bajnokok Városába látogató versenyzők, nézők, újságírók megelégedve távozzanak a futamot követően.
/ 2014.06.01. 18:30:00 |

Döntetlen után a Vidi negyedik, Nikolics Nemanja gólkirály

Elérkezett a záróra: utolsó meccsét játszotta a szezonban a Videoton. A célkitűzések közül egy maradt, ami még teljesülhetett: a nemzetközi szereplés kivívása, de már ez sem csak a fehérváriakon múlt. A Diósgyőr ellen győzni kellett, hogy maradjon esély a harmadik helyre. Gól nélküli első félidő után a másodikban a Vidinek kellett egyenlítenie, ez sikerült, győzni nem. Negyedik helyen végzett a Gomes-csapat. De legalább Nikolics társ-gólkirály lett.
Videoton - DVTK 1-1 (0-0)
/ 2014.06.01. 18:13:13 |

Egészségnappal és versennyel zárult az idei tanév utolsó Tóparti Tollaspartija

A 2013/2014-es tanévben ez volt az utolsó forduló, melynek keretében egészség- nappal és nyeremény- játékkal zárták az országosan is népszerű versenyt. A 2013 szeptemberétől futó Tóparti Tollaspartin több százan vettek részt a kilenc forduló során. A szervezők tájékoztatása szerint a következő tanévben is megrendezik majd a közkedvelt sorozatot.
/ 2014.06.01. 07:13:14 |

Székesfehérvár Rallye 2014 - már folynak a munkák a pályákon

 Már javában zajlik a készülődés a Székesfehérvár Rallye 2014-re. A 2014. évi Országos Rallye Bajnokság (ORB), valamint az Országos Murva Rallye Bajnokság (OMRB) második futamát június 13. és 15-e között rendezik meg. A szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy addigra tökéletes pálya fogadja a versenyzőket. Ennek érdekében már folynak a munkák a fehérvári pályákon, hiszen gréderezik a murvás szakaszokat a gyorsaságikon.
/ 2014.05.30. 14:10:46 |

A nagy visszatérés: Burcsa Győző a Vidi klubigazgatója!

A klub honlapja ma délután közölte, hogy a Videoton korábbi kiváló játékosa, majd edzője, Burcsa Győző klubigazgatóként dolgozik a továbbiakban a piros-kékeknél. Sajtótájékoztatón is bemutatják a legendás UEFA-kupa-döntős csapat egykori középpályását, aki 18 év után tér vissza a magyar futball vérkeringésébe. Burcsa Győző felel a Videotonnál hozot szakmai döntésekért - mondta Balogh Attila ügyvezető.
/ 2014.05.30. 12:07:34 |

Négy fehérvári röpicsapat is döntőbe jutott a Diákolimpián

 Történelmi sikert értek el a székesfehérvári általános iskolák a röplabda Diákolimpián idén. Korábban egyszer sem fordult elő olyan, hogy egyszerre négy sulicsapat is bejusson az országos döntőbe, ebben a versenyszezonban azonban sikerült. A Fésűs Irén által trenírozott leánycsapatokat a Vörösmarty, a Nagy Róbert által felkészített fiúkat pedig a Felsővárosi Általános Iskola adja a nyolccsapatos diákolimpiai döntők mezőnyének.
/ 2014.05.30. 11:50:42 |

Európa-bajnok lett Kardos-Kovács Mónika, az Alba Regia karatékája!

A magyar bajnoki aranyérem után nemzetközi porondon is elérte kitűzött célját Kardos-Kovács Mónika, aki az azerbajdzsáni shinkyokushin karate-Európa-bajnokságon formagyakorlatban utasította maga mögé a mezőnyt. Az aranyérmes fehérvári versenyző az Alba Regia SC karatékája, edzője Kovács Ferenc sensei.
/ 2014.05.29. 13:46:18 |

Marcel Tenter az Alba Fehérvár új vezetőedzője

A román válogatott szövetségi kapitánya, a játékosként Magyarországon is megforduló Marcel Tenter lesz az Alba Fehérvár vezetőedzője a következő szezonban. A szakember korábban a Kolozsvár, legutóbb pedig a Gaz Metan szakvezetője volt, a nyáron a román válogatottat készíti fel az Európa-bajnoki selejtezőre. De emellett immár az Alba szakmai munkájáért is felel. Bemutatásán megjelent a klub két új igazolása, Csorvási Milán és Kovács Ádám is.
/ 2014.05.29. 10:12:30 |

Szabó Dániel az ifjúsági olimpiára kvalifikálhat

Elkezdődik a nemzetközi atlétikai idény, fehérvári résztvevővel! Az ARAK kiváló sprintere, Szabó Dániel elutazott Bakuba, az ifjúsági olimpiára történő európai válogató verseny helyszínére. Az utolsó hazai versenyén 100 méteren, ellenszélben 10.71-es egyéni csúcsot elérő fehérvári tehetség az öreg kontinens legjobbjai ellen harcolhatja ki az augusztusi nanjingi ifjúsági olimpiára való részvételt.
/ 2014.05.28. 10:34:27 |

Tollas-verseny és egészségnap is lesz a Tóparti Tollasparti utolsó fordulóján

Most vasárnap szervezik meg a Tóparti Tollasparti következő, a 2013/2014-es tanévben utolsó, kilencedik fordulóját, amely 8.30-tól kezdődik a Tóparti Gimnázium tornatermében. Az egészségnappal egybekötött eseményen való részvétel továbbra is ingyenes.