Sporthírek

/ 2014.08.22. 10:10:16 |

Vasárnap ötödször rendezik meg a Velencei-tó Szupermaratont

A PERPETUM Nemzetközi Speciális Kutató - Mentők Alapítvány szervezésében 2014. augusztus 24-én ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Velencei-tó Szupermaraton. A verseny Velence Északi Strandról indul reggel 7 órától (leghosszabb táv) és 8.30-kor. A résztvevők két korosztályban (18-50 év és senior) négy versenytáv közül választhatnak: 27 km női, férfi egyéni vagy váltó (3fő); 54 km női, férfi egyéni vagy váltó futóverseny, valamint 1 vagy 5 km „örömfutás” és gyaloglás.
 
 
/ 2014.08.21. 14:55:27 |

Dalibor Djapa bekapcsolódott az Alba felkészülésébe

Szerdán érkezett Fehérvárra, orvosi vizsgálaton vett részt, csütörtökön pedig már edzett az Alba Fehérvár kosarasaival Dalibor Djapa. A 205 centis szerb center leigazolását múlt héten jelentették be a klub vezetői, ő az első légiós, aki az új keretből megérkezett. Az amerikai Kromah később csatlakozik, és még egy külföldit fog szerződtetni az Alba, vélhetően 4-es posztra.
/ 2014.08.20. 20:46:58 |

Jó védekezéssel nyert a Vác ellen a Fehérvár KC

A második félidőben csak hat gólt kapott, és nyolccal nyert a Vác elleni hazai felkészülési meccsen Bakó Botond csapata. A fehérvári kézisektől sérülés miatt ezúttal Herr és Tilinger is hiányzott, a meccs elején nem is nagyon tudott gólt lőni a csapat. A védekezés azonban segített, a szünet után beálló Natasa Szavko lehúzta a rolót, elöl pedig szépen megoszlottak a terhek. 24-16-ra győzött az FKC, két nap múlva a dunaújvárosi tornán külföldi ellenfelek várnak Horváthékra.
/ 2014.08.20. 13:47:48 |

Ifjúsági olimpia: ezúttal egy hetedik helyezés

Sebestyén Dalma negyedik számában a negyedik döntőjét úszta a nankinkgi ifjúsági olimpián. A Hullám 91 úszója ezúttal a 100 méteres mellúszásban jutott a legjobb nyolc közé, a fináléban pedig a hetedik helyen végzett. Még egy számban áll rajthoz, pénteken, az úszódöntők zárónapján 200 méter mellen lesz érdekelt a fehérvári kiválóság.
/ 2014.08.19. 22:03:19 |

A szlovák Extraliga ezüstérmesét verte a Volán

Nyitrán folytatta előkészületi meccsei sorát a Fehérvár AV19. Kógerék hazafelé tartva Zólyomból álltak meg a városban, és ha már ott voltak, jó meccsen magabiztosan nyertek a Nyitra ellen. Ismét kiderült, hogy több ponterős játékosa lesz az új idényben a csapatnak, hiszen ezúttal Marino duplázott, rajta kívül Nemes és Banham vette ki a részét góllal a 4-1-es győzelemből.
/ 2014.08.19. 18:27:12 |

Szurkolói információk az MTK elleni szombati rangadó előtt

 Az őszi rangadószezon második nagy ütközete vár a Videotonra szombaton. A mérkőzésnapi sorban állás elkerülése érdekében javasolt elővételben, személyesen vagy online megvásárolni a belépőt a szombaton 18.30-kor kezdődő találkozóra. A magyar labdarúgó bajnokság ötödik fordulójában a tabella negyedik helyezettje, az MTK lesz a Vidi következő ellenfele. A mérkőzéshez kapcsolódó összes fontos információt megtalálja cikkünkben.
/ 2014.08.19. 12:13:20 |

Másodszor rendezik meg a Fehérvár AV19 Fan Fesztet szombaton

  Augusztus 23-án, szombaton immár második alkalommal kerül megrendezésre a tavaly is nagy sikert aratott Fan Feszt. A program keretében idén még több és még színesebb programokkal várják a szervezők a Fehérvár AV19 szurkolóit. Az esemény szombaton délelőtt 10.30-kor kezdődik az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnoknál. A tavalyi programhoz hasonlóan az első 1000 érkező most is ajándékot kap.
/ 2014.08.19. 09:23:37 |

Frizbi-tornát rendezett a Fehérvár Lionz Gárdonyban

Második alkalommal rendezte meg FrisBeach elnevezésű ultimate frisbee tornáját a Fehérvár Lionz, az oroszlánok szervezésében végül nyolc csapat lépett pályára a gárdonyi Sport Beach-en. A Lionz két gárdával képviseltette magát a gárdonyi homokban, a házigazdánál és a többi résztvevőnél is akadtak olyan vendégjátékosok, akiknek hazájában nagy elismertségnek örvend az ultimate frisbee.
/ 2014.08.18. 12:47:05 |

200 pillangón ötödik, 50 mellen nyolcadik lett Sebestyén Dalma Nankingban

Újabb két döntőben úszhatott az ifjúsági olimpián Sebestyén Dalma. A Hullám 91 vesrenyzője már vasárnap bejutott az 50 méteres mellúszás fináléjába, ahol végül 8. helyen végzett. Nagyobb esélye volt 200 pillangón: negyedik idővel jutott a döntőbe, ahol ötödikként ért célba. Ebben a számban született az első magyar aranyérem, Szilágyi Liliána révén. Sebestyén még két számban áll rajthoz Nankingban.
/ 2014.08.18. 11:36:22 |

Nikológia, avagy a Vidi gólvágójának jubileuma

Szabó József 111 bajnoki góllal még sokáig lesz a Videoton történetének legeredményesebb csatára, de a második helyre hamarosan felléphet Nikolics Nemanja. A hétvégén az élvonalban századszor beköszönő gólkirály az ötödik fehérvári játékos, aki a klub színeiben elérte a 70 bajnoki gólt. Szabón kívül Karsai László, Tieber László és Burcsa Győző van előtte, utóbbi, a jelenlegi klubigazgató 78 góllal még második. A Vidi-szurkolók mai kedvence 2010 óta rugdossa piros-kékben a gólokat, megnéztünk néhány érdekes staisztikai adatot a nem mindennapi termésből.
/ 2014.08.17. 18:29:38 |

Negyedik lett a Volán Zólyomban

Ha egy góllal többet üt a Volán a zólyomi nemzetközi tornán bármelyik mérkőzésen, akkor megnyerte volna a négycsapatos versengést, így azonban azonos pontszámmal, gólkülönbséggel a negyedik helyen zárt Rob Pallin együttese. A Fehérvár AV 19 a legendás zólyomi jégkorongedzőről, Pavel Zabojnikról elnevezett tornán végül egy verességgel és két győzelemmel zárt.
/ 2014.08.17. 13:43:17 |

Sebestyén Dalma pontszerző az ifjúsági olimpián!

A nankingi ifjúsági olimpia első napján 200 méter vegyesen és 50 méter mellúszásban is rajthoz állt a Hullám 91 úszója, Sebestyén Dalma. Mindkét számban jól szerepelt, vegyesen a döntőben 6. lett, tehát pontszerző helyen végzett. 50 mellen is bejutott a döntőbe, várhatja a hétfői finálét. Sárdi Ákos tanítványa további három számban is indul az ifjúsági olimpián.
/ 2014.08.17. 09:16:51 |

Két vereség után két győzelem az FKC váci mérlege

Ötcsapatos, körmérkőzéses felkészülési tornán vett részt Vácon a Fehérvár KC. A fehérvári kézisek a hasonló játékerőt képviselő magyar csapatok mellett a cseh Sokol Poruba ellen játszottak, s míg az első napon kétszer kikaptak, szombaton két győzelemmel javítottak. A Siófokot most először sikerült legyőzni az előszezonban, végül 4. helyen végeztek Bakó Botond tanítványai, akik szerdán a Vác ellen folytatják.
/ 2014.08.16. 16:53:03 |

Videoton: 100 százalék, Nikolics Nemanja: 100 gól!

Első idegenbeli bajnokiját játszotta a szezonban a Videoton, az újonc Nyíregyháza otthonában. Hamar vezetést szereztek a fehérváriak, Kovács István szép góljával, majd inkább kivárásra játszottak. Nikolics Nemanjának több nagy helyzete is volt, de szünetig nem esett már gól. A Vidi gólkirálya könnyedén megszerezhette volna 100. bajnoki gólját, de szünet után még 11-est is rontott. A hajrában aztán kihasználta a meccset eldöntő helyzetet, ezzel ő duplán ünnepelhetett, a csapat továbbra is száz százalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot.
Nyíregyháza - Videoton 0-2
/ 2014.08.15. 17:44:01 |

Szerb center csatlakozik hamarosan Juhosékhoz

Az utóbbi két évben Romániában játszó, 30 éves szerb center, Dalibor Djapa az Alba Fehérvár legújabb igazolása. A rutinos kosaras megfordult már Szlovéniában, Olaszországban és Ukrajnában is. 205 centi magas kosaras, akit a fehéváriak edzője, Marcel Tenter ellenfélként már jól ismer, és azt mondja róla, fontos pillanatokban szerzett kosarakkal segítheti az Albát az új szezonban. Magyar  felmenői is vannak, így felmerülhet a honosítása is.