Sporthírek

/ 2016.01.22. 21:15:24 |

Középszakasz-nyitány, hosszabbítással, győzelemmel

Hazai pályán, a Graz ellen kezdte az EBEL középszakaszát a Fehérvár V19. Mégpedig a lehető legjobban, hiszen már az első percben vezetett, és hamarosan meg is duplázta előnyét. Ezt követően azonban már a vendégek voltak aktívabbak, és a harmadik harmad elejére ledolgozták a hátrányt. Végül a hosszabbítás döntött, ebben Nagy Gergő révén a Volán szerezte meg a győztes gólt és a vele járó két pontot.
Fehérvár AV19 - Graz 3-2 (2-0, 0-1, 0-1, 1-0) h.u.
/ 2016.01.21. 14:16:41 |

Elismerés, köszönet és felkészülés - Sebestyén Dalma a Városházán

Csütörtökön délután a Városházán Cser-Palkovics András polgármester is gratulált Sebestyén Dalmának a tavalyi évben elért nagyszerű sikerekhez. Decemberben tíz ország versenyzőinek részvételével, a Győr Scitech Open olimpiai kvalifikációs úszóverseny remek fehérvári sikert hozott, ugyanis a Hullám '91 UVE versenyzője, Sebestyén Dalma 200 méteres mellúszásban is (200 vegyesen már korábban megtette) olimpiai A-szintet úszott (2:26.47), ami azt jelenti, hogy ott lehet a riói olimpián.
/ 2016.01.21. 13:34:50 |

Negyedik edzőmeccsén kapott ki először a Vidi Spanyolországban

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a Valencia közelében edzőtáborozó Videoton. A spanyol másodosztályú Elche ellen zárták a téli felkészülés külföldi szakaszát a piros-kékek, akik korábban egy spanyol vegyescsapat és az Union Berlin ellen is 1-0-ra győztek, a Kaiserslauternnel pedig gól nélküli döntetlent játszottak. Az Elche 2-0-ra legyőzte a Vidit.
/ 2016.01.21. 11:10:12 |

Fehérvár KC: Az MTK jön, Horváth Bernadett ment

Szombaton az MTK-t fogadja a Fehérvár KC a bajnokság 15. fordulójában. Õsszef a fővárosiak győztek hazai pályán, a fehérvári lányokat nem a visszavágási vágy fűti, ennél sokkal fontosabb az újabb két bajnoki pont begyűjtése. Az MTK ellen biztosan nem lép majd pályára az FKC színeiben Horváth Bernadett, aki Dunaújvárosban szerződött.
/ 2016.01.21. 07:37:51 |

Székesfehérvár is csatlakozik a jégpályák éjszakájához

 A már több éves hagyományra visszatekintő Múzeumok vagy Fürdők Éjszakája után idén a jégpályák is megrendezik figyelemfelhívó akciójukat. A hagyományteremtő céllal létrejövő január 23-i eseményhez két fehérvári jégpálya is csatlakozott.
/ 2016.01.20. 18:51:10 |

CrossFit - változatos edzésforma, mely az egész testet átmozgatja

Egyre több kedvelője van immáron Székes- fehérváron is a CrossFit nevű mozgás- formának. Az Amerikából elindult sportág több mozgásforma, például a súlyemelés, vagy a torna elemeit sűríti magában. A foglalkozások pontosan úgy épülnek fel, hogy sose legyen két egyforma edzés, amelynek köszönhetően a mozogni vágyók nem tudják megunni a gyakorlatok elvégzését.
/ 2016.01.18. 20:00:00 |

Tischler Patrik mellett Haraszti Zsoltot is megszerezte a Videoton

Korábban már tudható volt, hogy a Puskás Akadémia csatárát, az előző szezibban tizenöt gólig jutó Tischler Patrikot szezon végéig kölcsön veszi Felcsútról a Vidi. Hétfőn este azt is bejelentették, hogy visszaigazol Fehérvárra Haraszti Zsolt, aki a Paks és a Ferencváros játékosa volt, miután 2014-ben távozott. A vélhetően Gyurcsó Ádám pótlására kiszemelt szélső 2018-ig írt alá a Videotonhoz.
/ 2016.01.18. 13:28:50 |

Szurkolástól zengett a tornacsarnok az alsósok játékos sorversenyén

Hétfőn délelőtt az egészséges életmód fontosságát hangsúlyozó védőnői előadásokkal kezdődött a Szent Sebestyén-nap köré szervezett programok sora a Felsővárosi Általános Iskolában. Ezt az alsó tagozatos diákok játékos sorváltó versenye követte, amelyen csapattagként vagy szurkolóként mind a 200 alsós részt vett a tornateremben. A hagyományőrző napok egészen szerdán délutánig kínálnak változatos programokat a diákoknak.
/ 2016.01.18. 12:17:18 |

Két fehérvárit is elismertek a Magyar Karate Szakszövetség díjátadóján

Január 15.-én Budapesten, a Stefánia Palotában tartotta a Magyar Karate Szakszövetség évértékelő-évadnyitóját, melyen a 2015-ben kiemelkedő eredményeket elért versenyzők díjazására is sor került. Az eseményt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a küzdősportok, ezen belül a karate fontosságát az ifjúság nevelése és a honvédelem terén.
/ 2016.01.18. 09:52:01 |

Még lehet jelentkezni a februári olaszországi sítáborba

Február 11-14. között az olaszországi Forni di Sopra-ba szerveznek sítábort Fehérvárról. A síelés szerelmesei 17 kilométeres pályán hódolhatnak az egyik legkedveltebb téli sportnak. Az érdeklődőknek három éjszakai szállást biztosítanak félpanzióval, kétágyas szobákban. További részletes információ, benne a jelentkezés feltételei letölthetőek a cikkben. 
/ 2016.01.17. 20:04:10 |

Győzelemmel búcsúzott az alapszakasztól a Volán

A Fehérvár AV 19 az EBEL alap- szakaszának utolsó körében Bolzanóban lépett pályára. A meccsnek a fehérváriak szempontjából már nem volt tétje, a Bolzanónak azonban annyiból igen, hogy egy vereséggel akár még ki is eshetett volna a felsőházból. A Volán ezzel nem foglalkozott, és egy utolsó pillanatban lőtt egyenlítő gól után a hosszabbításban megszerezte a győzelmet.
Bolzano – Fehérvár 2-3 (1-0, 1-1,0-1, 0-1)
/ 2016.01.16. 20:50:40 |

Amikor nem megy a dobás - kikapott az Alba Fehérvár

Megkezdődött a kosárlabda-bajnokság alap- szakaszának második köre. Az Alba Fehérvár a ZTE vendége volt, és visszavágásra készült, hiszen a zalaiak ősszel nyertek Fehérváron. Nagyon rosszul kezdtek, sok pontot kaptak az első negyedben Spurlockék. Később sikerült felzárkózni és fordítani, de a meccs végén ismét képtelenek voltak betalálni, és rossz dobószázalékkal kikaptak.
ZTE - Alba Fehérvár 75-68
/ 2016.01.16. 14:14:29 |

Több kategóriában mérték össze tudásukat a falmászás szerelmesei

Második alkalommal szervezték meg szombaton a Rotpunkt nehézségi falmászó versenyt az István Király Általános Iskolában. Az érdeklődők összesen három kategóriában (kezdő, gyerek és nyílt) vehettek részt a sporteseményen. A gyereksorozatot követően a kezdők vették birtokba a mászó falat, majd délután az ország legjobbjai mérhették össze tudásukat.
/ 2016.01.15. 21:37:45 |

Lesz még dolga bőven Hannu Järvenpäänek...

A Fehérvár AV19 finn edzőjének első mérkőzésén sima vereséget szenvedett a csapat Znojmóban. Sokáig szoros volt a meccs, de az utolsó harmadot hárommal nyerték a csehek. Így is maradt kilencedik helyen a Volán, mivel a Graz is kikapott. Az alapszakasz utolsó meccse vasárnap lesz Bolzanóban, a középszakaszt jövő héten, két búnoszponttal kezdik a fehérváriak.
Znojmo - Fehérvár AV19 6-2 (0-0, 3-2, 3-0)
/ 2016.01.15. 12:19:43 |

Bakó Botond: "Csipet-csapatként" ez egy jó eredmény!

A Fehérvár KC csütörtökön, Mosonszolnokon győzött a Mosonmagyaróvár ellen 24-22-re. Bakó Botond együtteséből több játékos is hiányzott sérülés miatt, ezzel együtt a csapat jól játszott, sőt, a végén még a legfiatalabbak is beszállhattak, és megérezhették, milyen az NBI légköre. A találkozó után az FKC vezetőedzője foglalta össze a látottakat.