-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
A Halottak napja a római katolikus egyházban az összes meghalt hívő emléknapja
Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg. A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben. A halottak napjához számos néphit kapcsolódik. Az élőknek ilyenkor tilos volt a munka. Nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Halottak napján, sőt egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe kerülnének, a ruha pedig megsárgul.
2006.11.01. 08:54 |
Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg.A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben.
Meghatározott napokat már a kereszténység kezdeteitől arra szenteltek, hogy a megholtak bizonyos csoportjáért közbenjárjanak. Egyetemes közbenjárásra azonban november másodikát 1030 környékén a Cluny-i bencés monostor apátja, Odilo vezette be, és megszabta, hogy kapcsolják össze egy sor kiegészítő imával és alamizsnával.
Ezt a halottakról szóló megemlékezést átvette az egész egyház. November 2-a, mint halottak napja, a XIII. század végére gyakorlatilag általánosan elfogadottá vált. Az ünnep napját úgy választották, hogy a mindenszentek napját kövesse. Ez a nyugati kereszténységben november elseje.
A halottak napjához számos néphit kapcsolódik. Az élőknek ilyenkor tilos volt a munka. Nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Halottak napján, sőt egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe kerülnének, a ruha pedig megsárgul. Sokfelé terjedt el az a hiedelem, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak. A gyertyák a halottakért égtek, a tűz ugyanis megtisztulást hozott.