A Halottak napja a római katolikus egyházban az összes meghalt hívő emléknapja

 Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg.

 A katolikus tanítás szerint az élő hívek imája segít a holt lelkeknek, hogy megtisztuljanak, és így megláthassák Istent a mennyben.

 Meghatározott napokat már a kereszténység kezdeteitől arra szenteltek, hogy a megholtak bizonyos csoportjáért közbenjárjanak. Egyetemes közbenjárásra azonban november másodikát 1030 környékén a Cluny-i bencés monostor apátja, Odilo vezette be, és megszabta, hogy kapcsolják össze egy sor kiegészítő imával és alamizsnával.

 Ezt a halottakról szóló megemlékezést átvette az egész egyház. November 2-a, mint halottak napja, a XIII. század végére gyakorlatilag általánosan elfogadottá vált. Az ünnep napját úgy választották, hogy a mindenszentek napját kövesse. Ez a nyugati kereszténységben november elseje.

 A halottak napjához számos néphit kapcsolódik. Az élőknek ilyenkor tilos volt a munka. Nem volt szabad semmiféle földmunkát végezni, hogy ne háborgassák a halottakat. Halottak napján, sőt egész hetében tilos volt mosni, mert a halottak a vízbe kerülnének, a ruha pedig megsárgul. Sokfelé terjedt el az a hiedelem, hogy a halottak ilyenkor hazalátogatnak, ezért számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, és gyertyát gyújtottak. A gyertyák a halottakért égtek, a tűz ugyanis megtisztulást hozott.