Hírek
Kedvezményesen strandolhatnak a fehérváriak Agárdon
Tájékoztató a nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzati képviselőinek választásáról
Az Országgyűlés elfogadta a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi CXIV. törvényt. Amennyiben a választópolgár a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) kisebbséghez tartozik, e jogszabály alapján lesz lehetősége részt venni 2006. őszén a helyi önkormányzati választásokkal azonos napon megtartásra kerülő települési kisebbségi önkormányzati választáson.
Kilenc törvényjavaslat az országreformra - hétfőtől egyeztetnek
A kormányfő nyilvánosságra hozta az országreformot elindító kilenc törvényjavaslatot, amelyekről hétfőtől egyeztetnek az ellenzékkel. A javaslatok között szerepel a kisebb parlament, egyfordulós választás és szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok. Az ügyvezető miniszterelnök szerint az első lépés, hogy átalakítják az államot és a politikát: a posztok és a képviselők számát csökkentik, az előjogokat megnyirbálják, a pártfinanszírozást átláthatóvá teszik, az összeférhetetlenségi szabályokat szigorítják, a jogalkotás minőségét javítják.
Döntős az Albacomp - 93-68-as fölényes győzelem a Pécs ellen
Atomerőmű - Albacomp fináléra kerül sor a férfi kosárlabda-bajnokságban, miután a székesfehérváriak a legjobb négy között a Pécs ellen hazai pályán megszerezték a továbbjutáshoz szükséges harmadik győzelmet. Már az első játékrészben eldőlt az Albacomp-Pécs csata, hiszen a nyitó felvonás után már 15 ponttal vezettünk. A második etapban sem változott a játék képe, az Albacomp parádézott, míg a pécsiek csak szenvedtek. Az Albacomp öt mérkőzésen 3-2-re verte a Pécset, és a döntőbe jutott, ahol a Pakssal találkozik majd.
Janika nyerte a 307 WRC-vel a Duna-ralit - Asiék már otthon vannak
Játszóház és hajómodell bemutató a Szabadművelődés Házában és a Vidámparki tavon
Szandi, bohócok, tízórai - Gyermeknap a Zichy ligetben és a Szabadművelődés Házában
Egész napos programok vártak mindenkit vasárnap a Zichy ligetben és a Szabadművelődés Házánál a város gyermeknapi rendezvényein. Délelőtt a kissé borús idő ellenére több ezren látogattak ki családjukkal a Zichy ligetbe, ahol a különböző felfújható játszóvárak mellett, Szandi koncert, bohócműsor, táncbemutató is volt, de az idén először minden gyermek ingyen tízórait kapott a várostól. A Szabadművelődés Házában tánc- és bábműsor mellett játszóház és hajómodell bemutató várta a gyerekeket. Nézze meg képgalériánkat ami vasárnap délelőtt készült a Zichy ligetben!
Játszóház és hajómodell bemutató a Szabadművelődés Házában és a Vidámparki tavon
Képeket a hajómodell bemutatóról és a játszóházról itt talál!
Autókiállítás 11. alkalommal a Belvárosban - két kereskedő állított ki hibrid autót
Képgaléria a 2006-os "Autóshow"-ról itt
Búcsú a bajnoki címtől – A Sopron elleni döntetlennel nem állhat az élre az FC Fehérvár
Kitűnő hangulatban várta a mintegy 5000 néző a kupagyőztes pályára lépését a Sopron FC ellni bajnoki mérkőzés előtt. Az FC Fehérvár a kötelező győzelem terhe mellett kezdte a játékot, hiszen a bajnoki címért folytatott versenyben csak győzelemmel maradhatott állva a piros-kék alakulat. A játékvezetői hármas főszereplésével, és a hazaiak tompa játékával a Sopron elvitte az egy pontot a VIP-páholyait avató Sóstói Stadionból, így a Vidi kiszállt az aranyért folytatott harcból. FC Fehérvár – Sopron FC 2-2 (1-1)
Július 15-ig lehet jelentkezni a kisebbségi választásokra
Új szabályok szerint bonyolítják le a kisebbségi önkormányzati választásokat ősszel. Csak az mehet voksolni, illetve az lehet jelölt, aki július 15-ig felveteti magát valamelyik kisebbségi névjegyzékbe. A Nemzeti Etnikai Hivatal elnöke azt kéri, hogy csak a 13 magyarországi "őshonos" kisebbségi közösséghez tartozó választópolgárok vegyenek részt az októberi kisebbségi választásokon. "Megkezdődött az a folyamat, melynek révén egy hosszú eljárási rendben a kisebbségi önkormányzatok, a helyi szintű, az új megyei szintű és az országos szintű önkormányzatok létrejönnek" - fogalmazott Heizer Antal, a hivatal elnöke.
A Gyermely Rt kapta a Királyi régióért díjat
Céltámogatások odaítéléséről döntöttek, átadták a Királyi régióért díjat és létrehozták a Sportfejlesztési Bizottságot a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pénteki ülésén, Tatabányán. A cégek közül a Gyermely Rt kapta, az idén alapított Királyi régióért díjat. A Közép-dunántúli régióhoz való kötődést kívánják erősíteni az elismerés adományozásával –hangsúlyozta Agócs István a Tanács elnöke.
Forgalomkorlátozás június 2-ig a Hiemer- ház felújítása miatt
Értesítjük a Tisztelt Gépjármű-vezetőket, hogy a Hiemer-ház felújítási munkálatai miatt 2006. május 29-től június 2-ig a Jókai utca a Goldziher Ignác utca utáni szakaszon lezárásra kerül. Ezidő alatt a Jókai utca a Goldziher Ignác utcán keresztül hagyható el, továbbá a Megyeház utca csak az Arany János utca felől közelíthető meg. Megértésüket és türelmüket köszönjük!