Hírek
-
Az elmúlt nyolc évben jelentősen gyarapodott Székesfehérvár vagyona
Önkormányzati hitelkonszolidáció kormányzati forrásból, erősödő helyi gazdaság és adóbevételek, egyre növekvő sajáterős fejlesztések – ezek a kulcsszavak jellemzik Székesfehérvár elmúlt évekbeli fejlődését, a város vagyonának gyarapodását. A közgyűlés pénteki ülésén tárgyalta a 2018. évet lezáró zárszámadási rendeletet, amelynek keretében most nem csak az elmúlt esztendő gazdálkodási adatait elemezték.
2019.05.17. 11:22:18 -
Hat csapat jutott a szeptemberi döntőbe a IV. Béla király életéről szóló vetélkedőn
13 klub 18 csapatának 54 versenyzője mérte össze tudását az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület (ARNYE) szellemi vetélkedőjének első fordulójában csütörtökön. A felkészült csapatok között szoros verseny folyt, és az eredmények alapján a szeptemberi döntőbe az Alsóvárosi és a Mérnök Klub mellett, a Vízügyi és az Öreghegyi Klub két-két csapata jutott.
2019.05.17. 11:17:01 -
Közgyűlés - 30 milliárdos vagyonnövekedés, kezdődik a Homonnai és a Poprádi felújítása
A közgyűlés elején egy perces néma csönddel emlékeztek a 92 éves korában elhunyt Borlói Rudolfra, a zeneiskola egykori igazgatójára, zeneszerzőre. Elfogadta a testület a tavalyi zárszámadást, amiből kiderül, hogy 2010 óta harmincmilliárddal növekedett Fehérvár vagyona. Szó volt a Bébic utcai munkásszállóról, melyet a pénteki közgyűlési döntés értelmében bérbe venne város. Döntött arról is a testület, hogy heteken belül kezdődik az útépítés a Homonnai és a Poprádi utcákban.
2019.05.17. 11:11:16 -
Döntött a közgyűlés - MOL Fehérvár FC-ként folytatja a Vidi
Miután erre a város Közgyűlése is rábólintott, a 2019/20-as szezontól a MOL Vidi FC csapatai MOL Fehérvár FC néven szerepelnek. A klub közleménye szerint a Vidi név sem tűnik el, a klub kommunikációs felületein, a stadionban és a VidiShop termékein továbbra is megjelenik majd.
2019.05.17. 10:16:16 -
Teljesen megújult a Távirda és a Kégl György utca víziközmű-hálózata és útburkolata
Székesfehérvár Önkormányzata 149,80 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással valósította meg a Távirda és a Kégl György utca csapadékcsatorna felújítását, így biztonságosabbá és egészségesebbé válhatott a lakókörnyezet. Önkormányzati forrásból megújult mindkét utca út-, valamint járdaburkolata is.
2019.05.17. 09:37:38