Hírek

/ 2020.06.17. 10:04:03 |

Tájékoztató workshop lesz a Városi Tőkealapról június 24-én

Mit érdemes tudni a tőkebefektetésről? – erre kaphatnak választ az érdeklődők. A kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatására létrejött Székesfehérvár Városi Tőkealapról tartanak tájékoztató workshopot június 24-én, szerdán 9 órakor a Városháza Dísztermében.
/ 2020.06.17. 09:43:59 |

Megszépültek a Fehérvár Rugby Club Zombori úti pályájának épületei

A Fehérvár Rugby Club régi álma valósult meg a napokban: a Classicmechanik Kft. segítségével a súlyemelő terem öltözője elé, illetőleg a klubház-veranda fölé előtetőt építettek, mellyel komfortosabbá tették a játékosok felkészülését.
/ 2020.06.17. 08:41:38 |

Csaknem húsz civil szervezet nyári táborait támogatja Székesfehérvár Önkormányzata

Székesfehérvár Önkormányzata a Napraforgó Városi Napközis Tábor megszervezése mellett támogatja a civil szervezetek által rendezett nyári táborokat is. A támogatási keretösszeg hárommillió forint volt, melyre március közepéig lehetett benyújtani a pályázatokat. Valamennyi, érvényes pályázatot benyújtó szervezet támogatásban részesült.
/ 2020.06.16. 17:45:18 |

Belvárosi öreg platán és öreghegyi hárs - matuzsálemek Fehérváron

A város legidősebb fái körülbelül száz évesek: a két legismertebb matuzsálemet, a robosztus Szent István téri platánt és a még éppen virágzó öreghegyi hársfát látogattuk meg a Késmárki úton. A Városi kert(sz)építő mai képes parktúráján Homoki László kertészmérnök, faápoló szakmérnök kalauzol bennünket.
/ 2020.06.16. 17:41:51 |

Most sem marad következmények nélkül a közszeméremsértő, garázda viselkedés

Közszeméremsértő, garázda viselkedésről kerültek fel felvételek a közösségi médiafelületekre. A Székesfehérvár belvárosában rögzített jelenetek jogosan háborítják fel az embereket, és természetesen, ahogy korábban sem tette, úgy most sem hagyja következmények nélkül az Önkormányzat a közösséget sértő magatartást: garázdaság miatt tett feljelentést a rendőrségen.
/ 2020.06.16. 15:18:31 |

Újra várja olvasóit a Vörösmarty Mihály Könyvtár

A koronavírus-járvány okozta három hónapos kényszerszünet után kedden újra kinyitotta kapuit a Vörösmarty Mihály Könyvtár. Egyelőre a Felnőtt kölcsönző, a Gyermekrészleg, az Olvasóterem, valamint a Zenei és számítógépes részleg várja az olvasókat hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között. Júniusban szombaton a részlegek zárva tartanak.
/ 2020.06.16. 13:00:57 |

Elfogadta az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt

Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt, valamint jóváhagyta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló jogszabályt kedden.
/ 2020.06.16. 12:21:16 |

Ötvenmilliárdból épülnek iskolák és iskolai sportlétesítmények

Ötvenmilliárd forintból épülhetnek iskolák és iskolai sportlétesítmények Magyarországon a következő években. Erről írt alá kedvezményes hitelmegállapodást az Európa Tanács Fejlesztési Bankjával Varga Mihály pénzügyminiszter.
/ 2020.06.16. 12:12:59 |

Műalkotás, játék, kézműves termék - egyszer használatos műanyagok új szerepben

„Egyszer használatos műanyagok kreatív felhasználása” címmel hirdet ötletpályázatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
/ 2020.06.16. 11:14:28 |

Több órás munkával fékezték meg a lángokat Fehérvárcsurgón

Tárolóépület gyulladt ki június 15-én hajnalban Fehérvárcsurgón. A Dózsa György utcai családi ház udvarán a körülbelül háromszáz négyzetméteres, vegyes falazatú épület teljes terjedelmében égett, és a tűz a lakóházzal egybeépített melléképületbe is belekapott. A bodajki önkéntes és a székesfehérvári hivatásos tűzoltók egy embert kísértek ki a családi házból. 
/ 2020.06.16. 09:56:00 |

Kalandtábort hirdet augusztusra a Gárdonyi Géza Művelődési Ház

Napközis tábort hirdet a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár augusztus 10-e és augusztus 14-e között, minden nap 7.30-16.30-ig általános iskola alsó tagozatán tanuló gyermekek részére.
/ 2020.06.16. 09:14:26 |

A kamaránál igényelhetik az új Széchenyi Kártya termékeket a vállalkozók

Az új Széchenyi Kártya hiteltermékek a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál igényelhetők. Várják az érdeklődő vállalkozókat személyesen, a Gazdaság Házában, hétköznaponként 8 és 16.00 óra között. A 22-510-310-es telefonszámon pedig Papsztné Czinkán Éva hitelmenedzser és Széchenyi kártya ügyintéző várja a hívásokat.
/ 2020.06.16. 08:26:02 |

A kiesés elől menekülő Debrecen látogat a MOL Aréna Sóstóba szerdán este

Június 17-én, szerdán 19 órai kezdettel a kiesés elől menekülő, hétszeres magyar bajnok DVSC látogat a MOL Aréna Sóstóba. Ebben a szezonban hazai pályán 2-1-re legyőzte a MOL Fehérvár FC a Debrecent, míg idegenben 1-1 lett az eredmény. A szerdai lesz a két csapat 80. NB I-es találkozója. A mieink mérlege valamivel jobb, 33 győzelem és 16 döntetlen mellett 30 alkalommal kikaptunk a Lokitól.
/ 2020.06.16. 07:58:43 |

Léleksimogató kötet - interjú Bartal Klárival, az Alkonyórán írójával

Bartal Klári Alkonyórán című kötete az elmúlt év végén kerülhetett az olvasók kezébe. Az utolsó másfél évtized verseiből és prózai írásaiból álló sokszínű összeállítás körülöleli a mozgalmas, megpróbáltatásokkal teli életutat, Szegedtől Svédországon keresztül Székesfehérvárig, a magyarság történelmi eseményeivel, saját veszteségekkel, vidám gyerekversekkel, a novellákban a közeli vagy távolabbi múlt emlékeivel.
/ 2020.06.16. 07:27:00 |

Teljesen átrendezte vásárlási szokásainkat a karantén

A koronavírus és a vele járó korlátozások hatására másfélszer annyit költöttünk a webáruházakban, mint tavaly - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss elemzéséből. A házhozszállítási szolgáltatások gyors terjedése miatt nőtt az internetes kártya-elfogadóhelyek száma is.