162 éve született Prohászka Ottokár - szentmisével emlékeztek a püspökre

Püspöki szentmisével emlékeztek a Vasútvidéki Prohászka templomban Prohászka Ottokár püspökre születésének 162. évfordulóján. Spányi Antal püspök Prohászka alakjáról szólva kiemelte, hogy olyan ember volt, aki nem saját magára, hanem az isteni kinyilatkoztatásra figyelt, csöndet teremtett lelkében és a szívében megszólaló Istenre hallgatott.
2020.10.10. 19:33 |
162 éve született Prohászka Ottokár - szentmisével emlékeztek a püspökre

1858. október 10-én született Prohászka Ottokár, Székesfehérvár tizenötödik püspöke, aki Székesfehérvár fejlődésének nagy pártolója, az egyházmegye puritán, tevékeny, és adakozó püspöke volt.

Az ünnepi szentmise elején Tóth Tamás plébános köszöntötte Spányi Antal püspököt, a Prohászka templomba zarándokolt híveket, a Prohászka Imaszövetség tagjait, Dr. Cser-Palkovics Andrást, Székesfehérvár polgármesterét, a megjelent katolikus iskolásokat, a cserkészeket, és az egyházmegye oktatási intézményeinek képviselőit. A hagyományos szentmise előtti előadásra, valamint a mise keretében tervezett bérmálásra ezúttal a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor.
A szentmisén Spányi Antal püspök Prohászka Ottokár életének egyik legnehezebb időszakáról, a Tanácsköztársaság napjairól is szólt, kiemelve, hogy a püspök kezdetben nyitottan fogadta az egyenlőség eszméjét, hiszen teljes erejével, lelkének minden szeretetével segítette a gyengéket és jó szándékú emberként nem tételezte fel, hogy hazugságra vetemednek az eszme nevében. "Amikor rájött, hogy Károlyiék becsapták, és szörnyű terrort valósítanak meg, volt ereje ahhoz, hogy azt mondja, befejezte, ezekhez nekem többet nincs közöm.. Tudta, hogy ezt nem úszhatja meg megtorlás nélkül.." - idézte fel a korszakot Spányi Antal püspök.

Szentbeszédében szólt arról is, hogy Prohászka nem omlott össze akkor sem, amikor saját egyháza is ellene fordult, a hatalom legerősebb megnyilatkozásával. "Hűséges maradt és nem tett mást, mint amit mindig is tett, ami leginkább hozzátartozott életéhez, lelkéhez: imádkozott. Nem saját magára figyelt, hanem az isteni kinyilatkoztatásra, csöndet teremtett lelkében, a szívében megszólaló Istenre hallgatott, így fogadta az élet legsúlyosabb keresztjét is."