-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Minden eddiginél több versenyző áll rajthoz az idei TESZ Futáson
„A város és az ARAK közös kezdeményezéseként, Székesfehérvár Egészségfejlesztési Tervével egyidőben indult útjára immár 14 évvel ezelőtt a TESZ Futás, ami mérföldkő volt a város életében.” – fogalmazott a sportos rendezvényt felvezető sajtótájékoztatón Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok, aki annak idején maga is ezen a rendezvényen kapott kedvet a futáshoz, ami azóta az életének részévé vált.
Megköszönte a szervezőknek, hogy idén is életre hívták a sportos rendezvényt, amelyet a város Önkormányzata folyamatosan támogat. Hangsúlyozta, egyre bővül a résztvevők köre: profik, amatőr futók, fiatalok, felnőttek jönnek a jó hangulatú futásra, népszerűsítve ezzel az egészséges életmódot.
A Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője, Steigerwald Tibor megköszönte Hirt Károly korábbi ARAK-elnök együttműködését, és örömét fejezte ki, hogy Tölgyesi Elődnek köszönhetően generációkon átívelően is folytatódhat a közös munka. „Az idén is pünkösdhétfőn tartjuk a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt, amely valójában a környezetvédelmi világnaphoz kapcsolódik.” – tette hozzá az ügyvezető, aki arra az újdonságra is felhívta a figyelmet, hogy a DEPÓNIA futásra érkezőktől azt kérik, immár ne összetaposva adják át a nevezést jelentő italospalackokat (!), hiszen a visszaváltható pet-palackokat külön gyűjtik a szervezők, és a befolyt összeget kiegészítve az iskolák díjazására fordítják. Az első 1000 jelentkező ajándék pólót kap, illetve fontos, hogy az egykörös, 1,6 km-es távon kicsik és nagyok egyaránt közösen kocoghatnak.
A DEPÓNIA futásra 16.00-tól lehet jelentkezni a Panorama Offices előtt, ahol a futók felajánlhatják teljesítményüket a kedvenc iskolájuknak. A hat legaktívabb iskola összesen 450.000 Ft ajándékutalványt kap.
Tölgyesi Előd, az ARAK elnöke arra buzdította a székesfehérváriakat, minél többen jöjjenek el június 9-én: először az egyéniben és váltóban futók rajtolnak el 17.00 órakor, majd 18.30-kor indul a DEPÓNIA futás mezőnye. Az ARAK elnöke bejelentette, a versenykategóriában az összes nevezés elkelt, így idén rekordszámú futó vág neki a 4,8 km és a 11,2 km-es távoknak.
Mivel várhatóan nyári meleg lesz, fontos, hogy lehetőleg minden résztevő hozzon magával kulacsot, amit a rendezők hűvös ásványvízzel töltenek majd meg, így a környezettudatosság jegyében a műanyag palackok száma sem növekszik. A rendezvényhez kapcsolódóan 14.00 és 20.00 óra között a Várkörúton (az Országzászló tértől a Petőfi utcáig) és a Rákóczi utcán (a Várkörút és a József Attila utca között) forgalomkorlátozás várható. A buszok módosított útvonala és a forgalmi rend változásai az arakatletika.hu/tesz oldalon megtalálhatóak.
A 14. TESZ futás ismét az Aktív Magyarország programjai között szerepel, mozgó sportlaborral, egészségügyi tanácsadással is várják a szakemberek a résztvevőket.