1.25 milliárd forint állami támogatásból újul meg a Csíkvári út és a Hosszúsétatér a közművekkel együtt, háromszáz parkoló épül a temetők mellett és a Csíkvári út Homoksor közötti területen továbbá egy nagyon szép sétány is lesz a Csíkvári úton. Járdák épülnek mindkét utcában és az elektromos légvezetéket földkábellel váltják ki. A munkát április elején kezdi a fehérvári kivitelező.
Április 7-én, szombaton 9 és 13 óra között a Kisfaludi Közösségi Házban várják Egészségnappal az érdeklődőket. A programon résztvevőket ingyenes állapotfelméréssel (vérnyomás, vércukor BMI) és különféle szűrővizsgálatokkal várják, így lesz EKG, kardiológiai, dietetikai és gyógytorna-tanácsadás, boka-kar index meghatározás és melanómaszűrés is. A részletekről szerdán tartottak sajtótájékoztatót a Hiemer-házban.
Dr. Dienesné Fluck Györgyi 2018. április 3-án, kedden 17 és 19 óra között tart fogadóórát a Köfém lakótelep 1. szám alatt. Lakatos Gábor körzeti megbízottal várja a lakosságot a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
Pénteken kezdődött és csütörtökig be is fejeződik a Kaszap István utca felújítása. A Saára Gyula Útfelújítási Program mintegy 10 millió forintos beruházása keretében megújul az utca burkolata, a munkálatok során felújítják a hibás szegélyeket és kicserélik a fedlapokat is.
Húsvét után kezdődnek a járdafelújítások és építések a Felsővárosban az Orgona, a Hajnal és az Agyag utcákban. A Kígyó utca 8-12 előtt holnap, a Tolnai utcában szerdán és csütörtökön aszfaltozzák az új járdát, a Köfém járdafelújításai pedig Húsvét után kezdődnek.
Nagy érdeklődés mellett mutatták be pénteken Varró Ferenc „Szemelvények Csala történetéből” című kötetét Székesfehérvár-Csalán, a Picur büfében. A könyvet Dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója méltatta és ajánlotta az olvasók figyelmébe.
Fejér megyében a Gaja Környezetvédő Egyesület felhívására minden esztendőben tucatnál is több, önkéntesekből álló csapat veszi fel a küzdelmet a tájsebek begyógyításáért. 2017-ben 22 megyei szervezet, mintegy 1500 önkéntessel, mintegy 307 köbméternyi illegális szemetet számolt fel és helyezett el legális hulladéklerakón. A programban résztvevőknek kedden, a Hiemer-házban mondtak köszönetet munkájukért.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Szárazréti Tagintézményének kicsinyei és nagyjai gyülekeztek szerda reggel a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvarban, ahol a Himnusz hangjait és a zászlófelvonást követően az intézmény diákjai adtak ünnepi műsort. Az eseményt követően az épület udvarán újraavatták és megkoszorúzták a kilenc esztendeje az iskola udvarán állított Bem József-szobrot, majd bejárás keretében bemutatták a Feketehegy-Szárazréti Kultúrudvar elkészült kiszolgálóépületét is.
Az idei évben Napraforgó Bölcsőde kapta a klasszikus bölcsőde kategóriában a Családháló díjat, amivel olyan intézményeket és embereket ismernek el, akik munkájuk során különösen sokat tettek a családokért.
Tizenkettő elektromos töltőoszlop telepítéséről, a Nagy Sándor Városi Idősotthoni Program elindításáról, rendezvények támogatásáról és Csitáry G. Emil emléktáblájának elhelyezéséről is döntött péntek reggeli ülésén Székesfehérvár önkormányzatának közgyűlése. Kiválasztotta a testület a Kégl György utca felújításának a kivitelezőjét és döntöttek arról, hogy a Sóstón is kezdődhetnek állami forrásból az út és járdafelújítások.