Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének pénteki ülésén a képviselők elfogadták a város kulturális stratégiáját, a dokumentum az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán visszakerül majd az ősz folyamán a közgyűlés elé. A képviselők döntöttek a Belváros és tágabb környezetének Szabályozási Tervéről is, valamint pályázatot hirdettek a Vörösmarty tér 12-es számú, műemléki védettségű épületének értékesítésére. Elindult a közbeszerzési eljárás a Berényi út Vértanú utca és Cserkész utca közötti szakaszának felújítására is.
Felsőváros önkormányzati képviselője, Földi Zoltán szeptember 7-én 17 órától tart fogadóórát a Királykút Emlékházban. A képviselő a 10. számú választókörzetben élőket 19 óráig várja a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatti épület emeletén található irodájában.
Börgöndön, Kisfaludon és a Szedreskerten is mulatságot tartottak szombaton, ahol a jó hangulatú főzés mellett színes programokkal várták a fehérváriakat. Börgöndön a település apraja-nagyja kint volt a Szent Antal kápolna melletti téren, Kisfaludon veterán autók színesítették a programot, a Szedreskerten pedig Gergely Róbert is szórakoztatta a közönséget.
Rendhagyó tanévnyitó rendezvényt tartott a Székesfehérvári István Király Általános Iskola csütörtökön. Az esemény egyben az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály Országos Baleset-Megelőzési Bizottságának 2017/18-as tanévet megnyitó kampányrendezvénye is volt, amelyet a biztonságos közlekedésre nevelésben elért eredményei elismeréseképpen rendeztek a székesfehérvári intézményben.
A 2016-ban – fogyatékos embereknek segítő városi, egyházi és civil szervezetek összefogásával – megalakult EsélyKör, Székesfehérvár Önkormányzata és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával „Ki segít? Hova fordulhatok? ” címmel útmutatót jelentetett meg fogyatékkal élők és segítőik számára. A kiadvány a városunkban működő, fogyatékosokat segítő intézmények, szervezetek adatait, valamint számos egyéb hasznos tudnivalót gyűjt össze.
Szeptember 9-én, szombaton 9 és 13 óra között „Egyenlő esélyekkel az egészségért” címmel nyílt családi egészségnapot tartanak a Viktória Rehabilitációs Központban. Az esélyegyenlőség jegyében és a Székesfehérvári EsélyKör keretében megvalósuló rendezvényt a Humán Szolgáltató Intézet, a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete és Székesfehérvár Önkormányzata is támogatja.
Az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület és a Székesfehérvári Szociális Alapítvány közös szervezésében rendeztek nyárbúcsúztató családi sportdélutánt vasárnap a Bregyó Sportcentrumban. A meghívott családokat sorversenyekkel, ügyességi- és sportjátékokkal valamint szórakoztató színpadi produkciókkal is várták.
Az elmúlt évek nemzetközi művésztelepein készült alkotásokból rendezett válogatástárlattal nyílt meg pénteken este az Aranybulla Művészeti Napok. Az Öreghegyi Közösségi Házban Székesfehérvár olasz, bolgár, amerikai, német, angol, román, lengyel és finn testvérvárosaiból érkezett művészek munkáit állították ki, színes körképet adva kortárs alkotók műveiből. Szombaton Deák Bill Gyula koncertjét rendezik.
A Máriavölgyben, majd a Zsolnai úton tartott helyszínbejárás alkalmával az elmúlt hetekben megépült járdaszakaszokat adtak át Öreghegyen. A Bory-vár előtti járda térkő-burkolatot kapott és a Zsolnai úti autóbusz-végállomás környékén is biztonságossá vált a gyalogos közlekedés.
Kemenceavató ünnepséget rendeztek a régi Bőrgyár épülete mellett található Palotavárosi Közösségi Kertben. Az ünnepi, új kenyeret már a Szíjártó József és Bodonyi József mesterek által épített kemencében sütötte meg a közösség, amelyet Dózsa István plébános áldott meg és Viza Attila képviselő osztott szét a jelenlévők között. Szeptemberben, a közösségi kertek éjszakáján már a helyi közösség rendezvényét szolgálja a hagyományos építmény.