Képviselői fogadóórát tart 2024. március 11-én, hétfőn Deák Lajosné. A 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője 17 és 19 óra között várja a körzetben élőket a Királykút Emlékházban, a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatt.
A Belváros és környéke körzet önkormányzati képviselője hagyományosan minden hónap második keddjén tartja fogadóóráját. Szabó Bakos Györgyné legközelebb 2024. március 12-én, kedden 16 és 18 óra között várja az 1. számú választókörzetben élőket a Piac tér 4. szám alatt, az autóbusz-pályaudvar épületének udvarában található képviselői irodájában.
Ismét szomorú veszteség érte a székesfehérváriak közösségét. Elhunyt Horváth Istvánné, aki több mint másfél évtizeden át képviselte Maroshegy városrészt és lakóit. Először tanácstagként kapcsolódott be a helyi közéletbe, majd háromszor – 1990-ben, 1994-ben (ekkor egyetlen női egyéni választókörzeti képviselője volt a közgyűlésnek) és 1998-ban – választották meg önkormányzati képviselőnek.
Márciusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő március 6-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 7-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
Székesfehérvár Közgyűlése csütörtöki ülésén elfogadta a város 2024. évi költségvetését. A büdzsé stabil, biztonságos működéssel és városüzemeltetéssel, állami és helyi forrásokból megvalósuló fejlesztésekkel, jelentős önkormányzati intézményi béremelésekkel és komoly tartalékképzéssel számol adósságállomány és hitelfelvétel nélkül.
Az ülés elején egyperces néma főhajtással emlékezett a Közgyűlés a hét elején, 73 évesen elhunyt egykori fehérvári színházigazgatóról Szurdi Miklósról. A legfontosabb napirendi pontja az ülésnek a város 2024-es költségvetésének elfogadása volt, de kiírták a közbeszerzési eljárást a Vasvári Gimnázium új épületének építésére és döntöttek a buszközlekedés jelentős bővítéséről, továbbá a Géza tér teljes felújításáról is.
Február 13-án, kedden délután tartja következő fogadóóráját Szabó Bakos Györgyné, Székesfehérvár 1. számú választókörzetének önkormányzati képviselője.
Összesen 76 fa elültetésével egy magyar kőrises ligetet hozott létre a Sóstó Vadvédelmi Központ mellett a Székesfehérvár Városgondnoksága. A kertészek a napokban a terület kitisztítása után ötven darab magyar kőrist és huszonhat nagylevelű hársot ültettek el, növelve ezzel is a természetvédelmi terület fa állományát - írta Facebook oldalán Mészáros Attila alpolgármester.