Nagy értékű adomány átadására került sor pénteken, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Központjában, Székesfehérváron. A Coop Segély Alapítvány és a Coop Hungary Zrt. a 2011-ben megkezdett támogatási program folytatásaként, az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, idén már negyedik alkalommal, 7726 „különleges ellátást igénylő” gyermeket támogat országszerte 20 millió forint értékű, 78 tonnányi alapélelmiszerekből álló adománnyal.
Képviselői fogadóórát tart 2017. július 10-én, hétfőn Deák Lajosné. A 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője 17 és 19 óra között várja a lakosságot a Királykút Emlékházban, a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatt.
Elmarad Földi Zoltán július 6-án csütörtökre hirdetett fogadóórája, az önkormányzati képviselő jövő héten szerdán, július 12-én várja a felsővárosiakat 17 és 19 óra között a Királykút Emlékházban, a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatt.
A „69-es előre!” I. világháborús emlékmű újraavatási ünnepségét rendezték szerdán. Az emlékmű az 1918. évi montellói csata évfordulójára készült, 1931-ben, a 69-es Hindenburg gyalogezred hősi halottainak emlékére. A Bory Jenő által készített, felújított alkotásnál Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi miniszterhelyettes és Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi beszédet.
Dr. Dienesné Fluck Györgyi a 14. számú választókörzet önkormányzati képviselőjejúlius 3-án, hétfőn 15 és 18 óra között Olaszi László körzeti megbízottal tart fogadóórát az Erzsébet út 12. szám alatti képviselői irodában. Július 4-én, kedden 17 és 19 óra között pedig Lakatos Gábor körzeti megbízottal a Köfém lakótelep 1. szám alatt várja a Búr telepen, Rác hegyen és a Köfémen élőket.
A 2017-es Szent László Emlékév legfontosabb napján, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, valamint Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata közösen tisztelgett az uralkodó emléke előtt. A történelmi zászlók bevonulása után megemlékező beszédek hangzottak el, majd katonai tiszteletadás mellett megkoszorúzták Schwalm László húsz esztendővel ezelőtt Székesfehérvárnak adományozott, a Lovagkirályt ábrázoló Prohászka ligeti mellszobrát.
Átadta új épületgépészeti áruházát és bemutatótermét az 1997-ben alapított, idén huszadik születésnapját ünneplő Hollander-2000 Kft. A Károly János, majd a Tátra utcai székhelyét is kinövő székesfehérvári vállalkozás a Mártírok útján épített új otthont magának, amelyet hétfőn ünnepélyes keretek között avattak fel.
A nyári hónapokban is tart fogadóórát Mészáros Attila. A szünet idején a Tóvárosi Általános Iskolában nem, de Sárkeresztúri út 1/A szám alatti képviselői irodájában havonta egy alkalommal várja az 5. számú választókörzetben élőket, legközelebb június 26-án hétfőn 17 órától.
Húsz éve végzi szolgálatát a szenvedélybetegek gyógyulásáért, emberi méltóságuk visszaadásáért Székesfehérváron a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia. A jeles évforduló tiszteletére az Egyházmegyei Karitász csütörtökön konferenciával egybekötött közösségi napot rendezett a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
Ha sokan vannak egy szervezetben, akkor hatékonyabban tudják az érdekeiket képviselni, tagjaikat védeni, egymást segíteni. Ezen kívül, jó dolog egy közösséghez tartozni, ahol megértik az embert, s ha problémája van, segítenek neki. Ilyen társulás a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete is, amelynek tevékenységéről a szervezet elnöke és Székesfehérvár civil és ifjúsági tanácsnoka tartottak sajtótájékoztatót szerdán, a Viktória Rehabilitációs Központban.