A mártírokra emlékeztek a fehérvári zsidóság deportálásának 74. évfordulóján

„1944 júniusában csillaggal megjelölt házakban összegyűjtötték a fehérvári zsidóságot, majd a Szabó-téglagyári gyűjtőhelyre vitték őket. Az elhurcoltak alig tíz százaléka tért vissza, a többi hittestvérünk vagy az út során, vagy a haláltáborokban hunytak el. A magyarországi 600 ezer és a fehérvári 3 ezer áldozat traumáját máig nem sikerült kihevernünk.” - hangsúlyozta Neubarth István, Székesfehérvári Zsidó Hitközség elnöke.

Megemlékezés a fehérvári zsidó temető Mártír Emlékcsarnokában

„Annak reményében emlékezünk, hogy ez a megemlékezés hozzásegítsen bennünket ahhoz, hogy a világban vége legyen az oktalan vérontásoknak. Az üzenet, amit szeretnénk megfogalmazni, annak a reménye, hogy az emberiség tanul a holokauszt tökéletes kudarcából és előbb vagy utóbb megpróbál egy olyan újfajta utat keresni, amelyen nincsenek tömeges mészárlások, nincs erőszakhoz vezető megkülönböztetés és ahol eltérő vélemények vagy hitek mentén is tudnak az emberek úgy együtt élni, hogy nem kívánják a másik halálát.” - emelte ki Darvas István, főrabbi, aki elmondta még, hogy a megemlékezéssel egyrészt vallási kötelességeiknek tesznek eleget, másrészt hálával és tisztelettel gondolnak a túlélőkre, akik - a kiállt megpróbáltatások ellenére is - tovább vitték a zsidó életet.

„Minden esztendőben, a június 14-hez legközelebb eső vasárnapon eljövünk ide és megemlékezünk a holokauszt 3 ezer fehérvári áldozatáról. Sajnos, a borzalmak túlélői már nem lehetnek közöttünk, így nekünk, első generációs leszármazottaknak kell átvállalnunk a feladatot, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk.” - mondta emlékező beszédében Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, aki a jelenlévő fiatalok felé fordulva kérte; tegyenek meg mindent azért, hogy környezetükben, közösségeikben mondják el, meséljék el a fehérvári zsidók tragikus történetét.

„Nemcsak emlékezni jöttünk, hanem eleget tenni a „Beszéld el fiaidnak!” - szentírási parancsának. Emlékezni és fejet hajtani az ártatlan áldozatok előtt. Nincs olyan, hogy valamit túl régen volt, kiváltképp igaz ez akkor, ha a zsidóság történetére, különösen a mieinkre, a fehérvári zsidókra gondolunk. Az emlékek és az emlékezés mindennél fontosabb, hiszen mára már nem maradt más az elhurcoltakból, a meggyilkoltakból, a nagyra becsült fehérvári és városkörnyéki zsidó polgárokból.

Június 14-e Fehérváron a Mártírok Emléknapja. A kiűzetés és gettókba telepítés után, 74 évvel ezelőtt ezen a napon került sor csaknem 3.000 magyar zsidó ember végső elszállítására, jelentős részük székesfehérvári volt. Az 1941-ben a több mint 2000 tagot számláló fehérvári hitközségből mindösszesen 289-ban maradtak életben az 1946-os összeírás szerint. A holokauszt következtében a zsidó túlélők száma Székesfehérvár lakosságának töredékét, mindössze 0,6 százalékát tette ki. Az emlékezést és a tiszteletet tettekre váltva 1949-ben emelték a mai eseményünknek helyet adó csarnokot itt, a zsidó temető mellett. És itt áll a megújult téren az az emlékmű is, amely a Holokauszt áldozatainak tiszteletére a város Önkormányzatának kezdeményezésére készült a 2014-es Holokauszt Emlékévben. Le kell vonnunk a múlt tanulságait azért, hogy emberéletek értelmetlen kioltása ne történhessen meg soha többé.” - hangsúlyozta emlékező beszédében Dr. Horváth Miklósné, önkormányzati képviselő.

Az emlékezők előbb a  Mártír Emlékcsarnokban elhelyezett emlékműnél, majd a zsidó temetőben lévő munkaszolgálatos és I. világháborús emlékműnél mondták el a kaddist, a zsidóság ősi imáját és helyezték el az emlékezés köveit. A megemlékezésen részt vett Mészáros László, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke és a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöksége és tagjai. Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat című versét Mátics Anna, a IX. Fehérvári Versünnep döntőse mondta el, Bartók Béla „Keserves” és „Bánat” című, hegedűre írt műveit Szremkó Emese, Bánfi Renáta és Bergerné Szőnyi Anna adták elő.