Lakossági fórumot hívott össze június 20-ára, keddre Östör Annamária. A 12. számú körzet önkormányzati képviselője 17 órától a Fő utca 1. szám alatt található Picur büfében várja a lakókat. A programon részt vesz Bozai István városgondnok és Steigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője is.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Liget sori és Farkasvermi úti intézményeinek diákjai és pedagógusai közösen búcsúztatták a tanévet pénteken, a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ szabadtéri színpadán. A gyerekek csütörtök óta már vakáción vannak, de az igazi, felhőtlen nyári szünidő csak a bizonyítványosztás után következik. A tanárokra még két hét munka vár.
A város önkormányzati képviselői is megismerkedhettek az Alba Innovár szolgáltatásaival pénteken. A digitális élményközpontban az országban elsőként világszínvonalú, csúcstechnológiájú digitális eszközöket és rendszereket ismerhetnek meg a látogatók. Az önkormányzat finanszírozásában létrejött élményközpont célja elsősorban az, hogy a fehérvári fiatalok - szociális helyzettől függetlenül – ingyenesen ismerkedhessenek meg a digitális világ technológiáival.
A pénteki közgyűlésen intézményvezetők kinevezéséről döntött a testület és beszámolót hallhattak a képviselők a város közbiztonsági helyzetének alakulásáról is. Döntöttek a parkolási rendelet módosításáról és arról is, hogy megindulhat a közbeszerzési eljárás a Maroshegyi Óvodában udvari játszóeszközök telepítésére, a Rákóczi Utcai Óvoda felújítására, az Arany János utca, a II. János Pál pápa tér és a Géza Nagyfejedelem tér burkolatépítésére, valamint a Négykaréjos templom bemutatására.
Székesfehérvár nevelési–oktatási intézményeinek színvonalas fenntartásáért, eredményes működéséért, valamint a pedagógusok és közalkalmazottak élet- és munkakörülményeinek helyi többletforrásokkal történő javításának elismeréseként kapott Eötvös József-emlékplakett kitüntetést a Pedagógusok Szakszervezetétől. A díjat pénteken reggel a közgyűlésen adta Galló Istvánné elnök Cser-Palkovics András polgármesternek.
Diák-Honvédelmi és Sportnapot rendeztek a Vasvári Pál Általános Iskolában hétfőn. A hagyományos tanév végi eseményen a diákok megismerkedhettek a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság vegyvédelmi valamint híradó és vezetéstámogató ezredének technikájával, de a nap folyamán tartottak katonai hagyományőrző, kempo és kutyás bemutatókat, sportversenyeket is. A programokat reggel puskalövéssel indították.
A vasárnap délelőtti nagymisét követően felavatták az elmúlt két esztendő során fokozatosan felújított Szent Sebestyén parkot a Felsővárosi templom előtti téren. A tér szimbolikus jelentésű szobrai is megújultak; felújított füves részeivel, bokraival, cserjékkel, az árnyas fák alatti padokkal a park a felsővárosiak igazi közösségi tere lehet.
Képviselői fogadóórát tart 2017. június 12-én, hétfőn Deák Lajosné. A 11. számú választókörzet önkormányzati képviselője 17 és 19 óra között várja a lakókat a Királykút Emlékházban, a Mikszáth Kálmán utca 25. szám alatt.
A Baloldali Frakció tagjai, Ráczné Földi Judit, dr. Márton Roland és Buth Sándor önkormáyzati képviselők fogadóórát tartanak 2017. június 12-én, hétfőn 17 órától a Polgármesteri Hivatal Városház tér 2. szám alatt. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.
Labre Szent Benedek, a zarándokok, csavargók és hajléktalanok védőszentjének szobrát avatták fel csütörtökön, Székesfehérváron, a Kríziskezelő Központ Nappali Szolgáltató Centrum sörház téri épületének udvarán. Körmendi Béla szobrászművész fából faragott alkotása mellé, az idén 25. születésnapját ünneplő intézmény egy új autót is kapott feladatai ellátásához.