Nyáron kezdődött a Deák Ferenc utca páratlan oldalán a belső utak felújítása és mostanra a elkészült az első üteme a munkának. A fejlesztésnek köszönhetően megújult az útburkolat, a járda és a szegélyek, valamint a parkolófelületek is.
A 90. éves Zsabka Lajosné már 60 éve székesfehérvári lakos. Életigenlő hozzáállása és értékrendje a legnehezebb időkben is mindig kisegítette. Az ünnepeltet Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője köszöntötte.
Szeptember 13-án kedden, 15 óra és 18 óra között tartja következő fogadóóráját Szabó Bakos Györgyné, az 1. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
Fogadóórát tart a héten két helyszínen dr. Kovács Zsoltné. Szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket az önkormányzati képviselő.
Sokéves hagyománya van a Tóvárosi Őszköszöntőnek, amelyet ma ismét megrendeztek. A Tóvárosi sétányon számos közösségi program várta az érdeklődőket – akik többek között Kovács Kati másfél órás koncertjének is részesei lehettek ezen a szép idővel érkezett, első szeptemberi vasárnap délutánon.
Szomorú kötelességének eleget téve adja hírül Székesfehérvár Önkormányzata, hogy 77 esztendős korában elhunyt dr. Rábaközi Ferenc, városunk Pro Civitate-díjas kitüntetettje, egykori önkormányzati képviselő.
Számos olyan ügy van, amiben a döntés nem tűr halasztást, ezért hívott össze rendkívüli közgyűlést Székesfehérvár polgármestere. Döntött a testület a rezsitámogatási program elindításáról, mely nem csak a gáz és az áram átlagfogyasztás fölötti részére igényelhető, hanem tűzifa beszerzésre is.
A napokban töltötte be a 90. életévét Südi Pálné az Öreghegyen. A nagy szeretetben élő Margit nénit Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő köszöntötte fel Székesfehérvár Önkormányzatának ajándékaival és a miniszterelnöki gratuláló emléklappal.