Ciklusértékelő lakossági fórumot tartottak pénteken Vízivárosban. Tizennégy éven át végzett képviselői munkát, építette a közösséget és a lakókkal egyetértésben tett javaslatokat az Önkormányzatnak a választókerület infrastrukturális fejlesztésére dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő, aki az elmúlt közel másfél évtizedben szinte intézménnyé vált a városrészben. A fórumon bemutatkozott a körzet új, októbertől munkába álló képviselője, Patik Ferenc is.
Fordulatokban gazdag, különleges életutat tudhat maga mögött Mandula Éva, aki múlt vasárnap ünnepelte a 90. születésnapját. Erdélyből települt át az 1990-es évek elején, imádott városát elhagyva talált új otthonra Székesfehérváron. A jeles alkalom tiszteletére Molnár Tamás önkormányzati képviselő köszöntötte fel a város ajándékaival és a hagyományos miniszterelnöki gratuláló emléklappal.
72 óra alatt 1800 haldokló fecskét hoztak be a Sóstó Vadvédelmi Központba, ahol az orvosi egészségügyi csapat a központ munkatársaival és az önkéntesekkel közösen mentette a hirtelen jött hideg időjárás miatt bajba jutott madarakat. A hazánkba északról, jobbára Lengyel- és Csehországból vonuló füsti, molnár és parti fecskéket egyesével vizsgálták meg, majd a megfelelő ellátást követően az első száz kedden délben megerősödve folytathatta útját Afrika felé.
A tizennégy éven át végzett képviselői munkát és a fejlesztéseket összegző, értékelő fórumra várja Víziváros lakóit dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő. A szeptember 20-án, pénteken 17 órakor kezdődő fórumon bemutatkozik a körzet új, októbertől munkába álló képviselője, Patik Ferenc is.
Lakossági fórumot tart Székesfehérvár Belvárosának jelenlegi és megválasztott önkormányzati képviselője szeptember 18-án, szerdán 17.00 órától a Városháza Dísztermében. Meghívott vendég dr. Cser-Palkovics András polgármester.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2024. szeptember 20-án, pénteken 08.00 órától közmeghallgatást és közgyűlést tart. A közmeghallgatás témája: „Tájékoztató Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi és gazdasági helyzetéről”. Az ülés helyszíne a Városháza Díszterme, melyre tisztelettel várják az érdeklődőket.
Családja és lakótársai körében verssel és egy hatalmas tortával köszöntötték 90. születésnapja alkalmából Bárándi Lászlót. Az ünnepeltnek Szabó Bakos Györgyné önkormányzati képviselő és Lehrner Zsolt alpolgármester adta át a miniszterelnök által aláírt oklevelet és a város ajándékát a Papi Otthonban rendezett pénteki ünnepségen.
Szeptemberben is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 11-én, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 12-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
A 2024-25-ös nevelési év jubileumi a Székesfehérvári Napsugár Óvoda Nefelejcs Tagóvodája számára, ugyanis most ünnepli az intézmény az 50. születésnapját. Az ünnepi esztendő nyitó eseményét pénteken tartották a Nefelejcs Óvoda udvarán, ahol a Pitypang zenekar koncertje után születésnapi édes meglepetés következett.
A Belváros és környéke körzet önkormányzati képviselője hagyományosan minden hónap második keddjén tartja fogadóóráját. Az utolsó ilyen alkalomra 2024. szeptember 10-én, kedden 16 és 18 óra között kerül sor, ekkor várja Szabó Bakos Györgyné az 1. számú választókörzetben élőket a Piac tér 4. szám alatt, az autóbusz-pályaudvar épületének udvarában található képviselői irodájában.