-
Összefogással újult meg a kórházi osztály
Sok kicsi sokra megy – tartja a mondás, ami a közelmúltban a Szent György Kórház II. Belgyógyászati Osztálya esetében is beigazolódott: széleskörű összefogás eredményeként ugyanis jelentős fejlesztés valósult meg a C1 részlegen.
2023.12.09. -
TDK a Kodolányin
Történettudományi, zöld energiával és a mesterséges intelligencia előretörésével foglalkozó témák is szerepeltek a Kodolányi János Egyetem Tudományos diákköri konferenciáján, pénteken. Az egyetem kilnec hallgatója prezentált a konferencián, közülük többen az Országos Diákköri Konferenciáig is eljuthatnak kutatási témáikkal.
2023.12.08. -
Közösen építjük a jövőt
24. alkalommal rendezték meg a Magyar Vállalkozók Napja ünnepséget Budapesten a Müpa-ban. Az esemény középpontjába a vállalkozók eddig elért eredményei és jövőbeni lehetőségei kerültek.
2023.12.08. -
Külszolgálatra készülnek
Tömegoszlatás, járőr és légi szállítási szolgálat, a többi között ezeket a feladatokat is ellátják a magyar katonák Bosznia - Hercegovina területén.
2023.12.08.
20%-al több hallgatóval folytatódnak a képzések a Corvinus Székesfehérvári Campusán

A BCE Székesfehérvári Campusán a nappali munkarendben induló alap- és mesterszakokra felvett hallgatók száma összességében 11,5%-kal magasabb a tavalyi eljárásban felvett hallgatók számához képest és az első évfolyamosokkal együtt, 20 %-kal nagyobb összlétszámmal folytatódnak a képzések
Szántó Richárd, a BCE alapképzésekért felelős dékánja felidézte, hogy 2019 júliusától alapítványi fenntartású egyetemként tevékenykedik a Corvinus, az új modell új struktúrát és új stratégiát is jelent az egyetem számára. A dékán kiemelte, hogy a Budapesti Corvinus Egyetem ambiciózus célokat tűzött ki maga elé: 10 éven belül a világ legjobb 200 egyeteme közé szeretnének kerülni, valamint az európai TOP 100-ba is bekerülnének. Szántó Richárd hozzátette, a minőségi oktatáshoz hozzá tartozik az is, hogy csak a legjobb hallgatók kerülhetnek be az egyetemre, ezt jelzi, hogy idén is magas volt a ponthatár.
Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid rektori megbízott szerint az általános felvételi eljárás eredménye több szempontból is fontos, hiszen annak ellenére sikerült ezt elérni, hogy országos szinten átlagosan húsz százalékos visszaesés volt tapasztalható a jelentkezők létszámában, valamint a székesfehérvári campusra való bekerülés ponthatárai is megemelkedtek mintegy 50 ponttal a tavalyi évhez képest.
"Ezzel együtt örömmel látjuk, hogy a magas elvárások mellett is a hallgatói létszám folyamatosan növekszik. Szeptemberben, az első évfolyamosokkal együtt, 20 %-kal nagyobb összlétszámmal folytatódnak a képzések a Székesfehérvári Campuson" - tette hozzá.
A felvételi során a BCE Székesfehérvári Campusán gazdálkodási és menedzsment alapszakra, turizmus-vendéglátás alapszakra, pénzügy és számvitel alapszakra, valamint sportközgazdás mesterszakra lehetett jelentkezni.
A Nappali munkarendben induló alap- és mesterszakokra az általános eljárásban felvett hallgatók száma összességében 11,5%-kal magasabb a tavalyi általános eljárásban felvett hallgatók számához képest. Az induló alapszakokra az általános eljárásban 7%-kal több hallgatót vettek fel idén a tavalyi általános eljáráshoz viszonyítva. A sportközgazdász mesterszakra pedig 27%-kal több hallgatót vettek fel "2020A"-ban a "2019A" általános eljáráshoz viszonyítva.
A legmagasabb pontszámmal felvett hallgató 491 pontot teljesített, alapszakon 400 pont felett 60%-a teljesített a felvételizőknek.
Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid rektori megbízott szólt arról is, hogy a BCE Székesfehérvári Campusára felvettek mintegy 46%-a Székesfehérvárról és környékéről érkezik, a budapestek aránya 11%, míg a Budapest környékén élőké 28%.
"Fontos kiemelni, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemre felvételt nyert alapszakos hallgatók 80%-a Corvinus Ösztöndíjasként kezdheti meg első féléves tanulmányait, mesterszakokon ez az arány 85%. Vagyis a modellválásnak köszönhetően a korábbihoz hasonló arányban tanulhatnak térítésmentesen a hallgatók egyetemünkön a teljesítményalapú ösztöndíjrendszernek köszönhetően." - emelte ki a rektori megbízott, hozzátéve, hogy a BCE Székesfehérvári Campuson 70% térítésmentes képzésben részesülhet eredménye alapján. Kiemelt eredmény, hogy mesterszakon ez az arány 100%.
"Ötcsillagos" kollégium a székesfehérvári campus hallgatóinak
Horváth Béla campusigazgató elmondta, hogy a székesfehérvári campuson minden megvan, ami ma egy egyetemen elvárható, komoly informatikai háttérrel rendelkező oktatótermekkel, kutatólaborokkal. A campuson helyben van a kollégium is, ahol kétágyas aparatmanok, légkondicionált szobák várják a hallgatókat. Mindegyik szobához mosdó és fürdő tartozik és a közösségi terek is biztosítva vannak, konyhával, étkezőkkel. Az önkormányzat jóvoltából a park kialakítása is megkezdődött, a térkövezés elkészült, csak a füvesítés van hátra. A kültéri kondieszközök telepítése is a füvesítéssel együtt történik majd meg.
A pótfelvételi során meghirdetett szakok: gazdálkodási és menedzsment alapszak, turizmus-vendéglátás alapszak, pénzügy és számvitel alapszak és sportközgazdás mesterszak
Aki esetleg lemaradt, vagy nem tudott dönteni az általános felvételi eljárásban, annak sincs oka csüggedni. A pótfelvételi időszakban még van lehetőség csatlakozni a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának inspiratív közösségéhez. A campuson ugyanis az induló összes képzés meghirdetésre kerül a pótfelvételi időszakban is, ráadásul nemcsak önköltséges, hanem Corvinus ösztöndíjas formában is.