Országos hírek


/ 2005.04.21. 07:10:05 |

Nő a diákhitel felvehető összege - 125 helyett 150 ezer forint szemeszterenként

 A kormány a jelenlegi 25 ezerről 30 ezer forintra emeli a diákhitel legnagyobb havi összegét, így 150 ezer forintra nőtt az egy félévre előre felvehető hitelösszeg. A kormányszóvivő elmondta, hogy az emelés követi az inflációt és a megélhetési költségek emelkedését. A megemelt összeget a jövő tanévtől lehet igényelni. 2001 szeptembere óta összesen 181.739 felsőoktatásban tanuló vette igénybe a diákhitelt, és a kifizetett összeg meghaladta a 82 milliárd forintot.

/ 2005.04.21. 06:54:24 |

Ezer új autót kap ősszel a rendőrség

 Összesen háromezer új rendőrautó beszerzéséről döntött szerdai ülésén a kormány, ebből ezer már idén ősszel a rendőrséghez kerülhet - közölte a belügyminiszter. A 3 éves bérleti konstrukcióval a járműpark 2/3-a újulhat meg. A rendőrségnél jelenleg 4300 autó fut, többségük 2000-ban vagy annál korábban készült, üzemeltetésük és szervízelésük költségei egyre emelkednek. A cserével 700 millió forint megtakarítást lehet elérni.

/ 2005.04.19. 08:10:54 |

Még a nyári szünet előtt módosulhat az örökségvédelmi törvény

 Hamarosan a kormány elé kerül az örökségvédelmi törvény módosítása, és a kulturális miniszter reményei szerint a parlament még tavasszal elfogadhatja a jogszabályt. Bozóki András erről a műemléki világnap központi ünnepségén beszélt. Az idén negyvenéves Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) kezdeményezésére világszerte minden évben április 18-án ünnepelték a műemléki világnapot.
/ 2005.04.18. 11:06:18 |

A miniszterelnök menesztette Draskovics Tibor pénzügyminisztert

 Bekövetkezett, aminek híre Gyurcsány Ferenc kormányra kerülése óta már többször is felröppent: a miniszterelnök menesztette Draskovics Tibor pénzügyminisztert. "Azt javaslom, hogy jövő héttől Veres János legyen az ország pénzügyminisztere" - mondta a kormányfő az MSZP-frakció hétfő délelőtti ülésén. Megtisztelő és embert próbáló feladatot bízott rám a miniszterelnök, amikor felkért a pénzügyi tárca vezetésére – közölte Veres János, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, leendő pénzügyminiszter.

/ 2005.04.18. 06:50:59 |

Egyre több dologra használják a felhasználók a világhálót

 A magyar internetezők többsége férfi és 30 év alatti felhasználó – derül ki a Visitor Media Research (VMR) 2005 médiakutatásából. A legtöbben továbbra is levelezésre illetve általános információkeresésre használják a netet, de egyre többen olvasnak rendszeresen online magazinokat, és vásárolnak a világhálóról. A spamet a magyar netezők többsége a második legnagyobb problémának tartja a vírusok után. A magyar internetezők 59 százaléka férfi, 55 százaléka pedig 30 év alatti. Azok körében, akik napi rendszerességgel használják a világhálót, 65 százalék a férfiak aránya.

/ 2005.04.18. 06:47:06 |

Tizenhétmilliárdba kerülnek az első integrált szakképző központok

 Már elkezdődött az országosan 16 térségi integrált szakképző központ létrehozásának előkészítése - közölte az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. Jakab János elmondta, a tizenhat központ megalakítása 17,2 milliárd forintba kerül. Székesfehérváron Térségi Integrált Szakképzési Központ átformálja majd a város szakképzését, és serkentheti a beruházásokat is, mivel a minőségi középfokú szakemberképzést szolgálja, azt a területet, amelyet eddig hiányolt a munkaadók többsége az oktatási palettáról.
/ 2005.04.17. 09:20:31 |

Normatív többletforrást kapnak a kistérségi társulások

 A belügyminiszter egy szombati rendezvényen sikertörténetnek nevezte a kistérségi rendszer kialakítását. Lamperth Mónika szerint a kistérségek létrehozása a közigazgatási reform egyik fontos elemét jelenti. Az ország 168 kistérségéből 157-ben jött létre a társulásnak valamilyen formája, ami azt mutatja, hogy az önkormányzatok kedvezően fogadták a kezdeményezést - mondta a belügyminiszter. Azt is hangsúlyozta: a kistérségi társulások megalakulásának és azok ösztönzésének lényege, hogy ezáltal az önkormányzatok magasabb szintű közszolgáltatást tudnak nyújtani az állampolgároknak.

/ 2005.04.16. 11:12:26 |

A hirtelen ébredő tavasz a kullancsok szaporodását is gyorsítja

 A hírtelen ébredező tavasz a kullancsok szaporodását is meggyorsítja. Mielőtt erdőbe - mezőbe kirándulásokat szervezünk vagy sétákat teszünk a szabadban, érdemes informálódni a kullancs által elszenvedhető betegségekről. Fontos megjegyezni, hogy kb. csak minden ezredik kullancs fertőzött a Lyme-kór vagy az esetlegesen jelentkező babesia-fertőzés vírusával, tehát a kullancs csípés ténye nem egyenlő a megbetegedés lehetőségével.
/ 2005.04.16. 10:46:48 |

Ösztöndíjprogramot hirdet a munkaügyi tárca a fiatal pályakezdőknek

 A munkaügyi tárca május közepéig központi pályázatot hirdet, hogy ezzel segítse a diplomás pályakezdő fiatalok elhelyezkedését a hazai közigazgatásban. Az ösztöndíjprogramon keresztül lehetőség nyílik arra, hogy a munkáltatók a minimálbérnek megfelelő adómentes ösztöndíjjal foglalkoztassák a fiatalokat. Ez széles körben arra ösztönözheti a munkaadókat, hogy támogassák a pályakezdők munkatapasztalat-szerzését. Egy közigazgatási szerv az engedélyezett létszám legfeljebb két százalékáig köthet ösztöndíjas szerződést.

/ 2005.04.16. 10:40:44 |

Szili Katalin a szocialisták államfőjelöltje

 Az MSZP kongresszusa pénteken Szili Katalint választotta a párt államfőjelöltjének Glatz Ferenccel szemben. A szabaddemokraták közölték: továbbra sem támogatják a házelnök köztársasági elnökké választását. A Fidesz országos szimpátiaszavazásán öt név szerepel. Az államfőről a Parlament június elején szavaz. Az államfő jogköréről az Alkotmány rendelkezik. A köztársasági elnök többek között képviseli a magyar államot, kitűzi a választások és országos népszavazások időpontját, kinevezi és felmenti az államtitkárokat, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, alelnökeit és az egyetemi tanárokat; az egyetemek rektorait...