Városfejlesztés
-
Ma délután már használhatják az új elkerülőt az autósok - 14 milliárd forintból épült
Ma délután vehetik birtokba az autósok a várost nyugatról elkerülő 7 kilométeres, kétszer kétsávos új körgyűt, így jelentősen javulhat Székesfehérvár közlekedési helyzete, mivel a 63-as főút nyugati elkerülő szakaszának forgalomba helyezésével bezárul a körgyűrű a város körül, aminek következtében a város központján áthaladó teherforgalom jelentősen csökkenhet. Az út építése több mint 14 milliárd forintba került: a kedden átadásra kerülő szakaszon két vasúti felüljárót, egy kerékpáros- és gyalogos aluljárót és több más műtárgyat is kellett építeni. Az önkormányzat tervei szerint a belvárosból hamarosan kitiltják az átmenő forgalomban közlekedő 7,5 tonnánál nagyobb teherjárműveket. (légifotókat az elkerülőről itt talál)
2005.11.22. 06:48:39 -
Elkészült az ingyenes parkoló a kórháznál
Az önkormányzat másfél hete értesült arról, hogy fizetni kell a parkolásért a Hunyadi úti rendelőintézet mellett és gyorsan reagált. A parkoló magánterület és mivel az új tulajdonos úgy döntött, hogy díjat szed, az önkormányzatnak egyetlen lehetősége maradt: saját területén alakít ki ingyenes lehetőséget az autóval közlekedők számára. Az új gépkocsibeálló a Madách utcában, a rendelőintézet melletti gyógyszertár mögött található. A kőzúzalékkal kialakított területen jelenleg 44 autó számára tudnak ingyenes parkolóhelyet biztosítani.
2005.11.16. 11:54:48 -
Átrendezheti a város közlekedését az új központ
Elkészült a fehérvári Közösségi Közlekedési Központ műszaki megvalósíthatósági tanulmánya és környezeti hatástanulmánya. A tanulmányhoz a „PEA 2” program keretében 12 millió forintos támogatást nyert el Székesfehérvár Önkormányzata. Az új központ megvalósulása– amelyhez számos más projekt is kapcsolódik - átrendezi majd a város közlekedését, többek között belső déli gyűrűt is kialakítanak majd az új elkerülő úttól indulva a Balatoni út - Széchenyi út – Mártírok útja vonalon egészen a 8. sz főútig. A központ jól kiegészíti majd a Piac téren jövőre megújuló autóbusz-pályaudvar működését is. (nagyításhoz kattintson a képre!)
2005.11.11. 14:35:29 -
Majdnem leszállt az első utasszállító Börgöndön
Próbarepülést tartottak ma délben a Börgöndi Repülőtéren egy 30 személyes utasszállító repülőgéppel. A repülő Soponyától a tervekben szereplő leszállási útvonalat követte és alacsony magasságban húzott el a leszállópálya fölött. Az Embraer típusú 30 személyes utasszállító kétszer végzett próbarepülést és minden érintett településen figyelemmel kísérték a településvezetők, környezetvédelmi szakemberek és ornitológusok a repülést. (Képek a próbarepülésről itt!)
2005.11.07. 13:25:56 -
Példaértékű akadálymentesítés és felújítás a Gáz utcában
A Gáz utca 12-18 sz. társasházban a lépcsőházak bejáratánál akadálymentessé tették a közlekedést a mozgássérültek számára, új járdaszakasz és vízelvezető árok épült, valamint az épülettömb melletti kis park is megújult. A ház gondnoka szerint az akadálymentesítés rendkívül fontos lépés volt: az épületnek van olyan idős, kerekesszékkel közlekedő lakója, aki most először tudja elhagyni a lakását - korábban szintén idős és beteg felesége nem tudta átcipelni az akadályokon...A lakóközösség a költségek egyharmad részét állta, a további összeget Pénzes Mihály területi képviselői keretéből és további önkormányzati forrásokból fedezték.
2005.11.06. 20:13:26
A 63-as elkerülő felett helikopterrel - légifotók készültek Székesfehérvárról
Verőfényes napsütés fogadott minket, amikor a 63-as elkerűlő kivitelezőjével a magasba emelkedtünk a város DK-i határában, hogy képes dokumentáció készüljön az elkerülőről, amit november közepén adnak át a forgalomnak. A légifotókat a 7-es út és a 63-as elkerülő kereszteződésében kezdtük készíteni: 250 méter magasba emelkedtünk, majd az elkerülő nyomvonalán a város nyugati határában 10-12 perc állt rendelkezésünkre a fotózni... (Légifotók a városról itt!)
Közösen ülésezett a Városfejlesztési- és a Pénzügyi Bizottság
Zárt ülésen tárgyaltak a Pénzügyi és a Városfejlesztési Bizottság tagjai. A négy napirendi pont közül elsőként az önkormányzat tulajdonában lévő üzletrészek értékének felméréséről, ugyanis a város cégeit tömörítő tervezett holdinghoz ez is szükséges -tájékoztatott Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke. Tárgyaltak még egy művészettörténeti könyv kiadásáról. Fontos napiredni pont volt a 4-es sz. bölcsőde konyhájának felújítása is és a Beszédjavító Intézetben, átalakítási, illetve akadálymentesítési munkát végeztet majd az önkormányzat.
Ülésezik a Városfejlesztési Bizottság
Ülésezik ma a Városfejlesztési Bizottság. Többek között Szelényi Károly „MAULBERTSCH Székesfehérvárott” című művészettörténeti könyvének kiadásáról, bölcsődei konyhák felújításáról és a városi tulajdonban lévő Beszédjavító Intézet átalakításának és bővítésének tervezési munkáiról is tárgyalnak a képviselők. Ülésezik a Kulturális Bizottság is, amely zárt ülésen tesz javaslat a Városi Képtár –Deák Gyűjtemény igazgatójának megbízására.
Megkezdődött a környezetvédelmi kármentesítés a Börgöndi Repülőtéren
A környezetvédelmi kármentesítéssel kezdetét vette az Alba Airport kialakítása. Az egykor katonai bázisként működő börgöndi repülőtéren a munka egy évig tart és várhatóan 200 millió forintba kerül - közölte dr. Tóth Ferenc az Alba Airport Kft. ügyvezetője. Az eddigi vizsgálatok 15 szennyezett pontot tártak fel, köztük tíz olyan területet, ahol a föld alá süllyesztett üzemanyagtartályokból került korábban a szennyező anyag a talajba.