Városfejlesztés


/ 2005.08.12. 11:14:04 |

A szakhatósági engedélyeket szerzi be az Alba Airport Kft

 A Börgöndi Repülőtér fejlesztésének előkészítéséről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délelőtt dr. Tóth Ferenc az Alba Airport ügyvezetője. A tájékoztatón elhangzott, hogy a szükséges engedélyek beszerzése a tervek szerint halad és augusztus 20-án elindul a reptér honlapja is. A honlapon a környezetvédelemmel kapcsolatos anyagok is megtalálhatók lesznek. A repülőtér létesítési engedélyt kedvező esetben jövő szeptemberre kaphatja meg a társaság. (A repülőtér látványterveit itt találja!)
/ 2005.08.11. 12:06:28 |

Hiemer-ház: 600 millió forintot nyert a város, már októberben kezdődik a felújítás! 

 Európai uniós forrásból 600 millió forintot nyert a város a Hiemer-ház rekonstrukciójára – jelentette be Warvasovszky Tihamér polgármester. A munkálatok már októberben elkezdődnek és jövő augusztusra be is fejeződik az épülettömb Városház tér felőli épületszárnyának teljes felújítása. Az újjászülető Hiemer-ház nemcsak a város dísze lesz, hanem hasznos is lesz Fehérvár számára: EU információs központnak és pályázati irodának, valamint konferencia és kamarateremnek ad helyet.

/ 2005.08.10. 13:48:39 |

Jövő szeptemberre elkészül az új buszpályaudvar - több zöldfelület lesz a Piac téren

 Az új buszpályaudvar építéséről és a Piac tér közlekedésének átalakításáról tartottak sajtótájékoztatót szerdán délelőtt az Alba Volán Börgöndi úti központjában. Warvasovszky Tihamér polgármester, Tóth István az Alba Volán vezérigazgatója, illetve a közlekedés és az épület tervezője számolt be  a tervekről és nyilvánosságra hozták a befejezés határidejét is. A területet Székesfehérvár biztosítja a Városgondnokság udvarán, az épületet pedig az Alba Volán építi meg 350 millió forintos költségből. A Piac tér közlekedésének átalakítása pedig 300 millió forintba kerül majd, amit a város finanszíroz.
/ 2005.07.23. 09:16:07 |

A tervek szerint halad a színházfelújítás - a munka háromnegyedével már végeztek

 A tervezett ütem szerint halad a Vörösmarty Színház felújítása - hangzott el pénteken délelőtt, amikor a Vörösmarty Színház rekonstrukcióját felügyelő munkacsoport bejárást tartott az építkezésen. A felújítást felügyelő bizottság egyébként hétről-hétre bejárja az épületet, ami már egyre látványosabb elemeket ölt. A készültségi fok 75%-os: teljesen elkészült a zsinórpadlás, a belső szakipari munkák is hamarosan elkezdődnek - tájékoztatott Pénzes Mihály a munkacsoport vezetője. A nézőtérről pedig nemsokára elbontják az állványzatot, így a belsőépítészeti munkák is elindulhatnak. Képek az épülő Vörösmarty Színházról itt!
/ 2005.07.09. 09:39:00 |

230 millió az önkormányzati intézmények felújítására - vizesblokkok, akadálymentesítés, tetőjavítás

 Az intézmények felújítására a költségvetésben, mintegy 230 millió forintot különített el a város - hangsúlyozta Pénzes Mihály a Városfejlesztési Bizottság elnöke pénteken a Városháza Kistanács termében tartott sajtótájékoztatóján. Ebből 184 millió forintnyi munkáról már született döntés. A nyári időszakban a munkálatok több intézményben zajlanak majd. A kivitelezők kiválasztásánál a Városfejlesztési Bizottság minimum három ajánlatból választotta ki a megfelelőt, amivel jelentős költségeket takarított meg a város. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy különös figyelmet fordít a város az akadálymentesítésre.
/ 2005.07.07. 08:33:55 |

Fejlesztések Székesfehérváron - 5.5 milliárddal élen az országban

 Az idei fejlesztésekről, költségvetési rendeletmódosításról és a legnagyobb beruházásokról tartott sajtótájékoztatót szerdán Rockenbauer Lajos a Pénzügyi Bizottság elnöke. Mint mondta azon városok közé tartozunk az országban, ahol jelentős fejlesztések történnek, igaz jelentős összeg megy a „föld alá”, hiszen több helyen folyik csatornázási munka. Összességében 5.5 milliárd forint értékben történnek fejlesztések. Rockenbauer Lajos kiemelte a csatornázást és csapadékvízelvezetést, a színház-rekonstrukciót, a bérlakás-építést és a hamarosan induló útfelújításokat.

/ 2005.07.04. 11:33:32 |

Székesfehérvár a térség szolgáltató e-önkormányzata - 340 milliós szerződés-aláírás

 „Székesfehérvár – a térség szolgáltató e-önkormányzata” címmel mintegy 300 millió forintot nyert a Gazdasági Minisztérium pályázatán. Ehhez az önkormányzat 42.5 millió forint önrészt biztosít. A projekt megvalósításában a város partnere a további 17 települést magába foglaló „Székesfehérvár és vonzáskörzete Önkormányzati Területfejlesztési Társulás”, illetve a Vállalkozói Központ Közalapítvány. A nyertes kivitelezővel a Unitis Rendszerház Rt-vel ma reggel írta alá Székesfehérvár polgármestere Warvasovszky Tihamér a fejlesztésről szóló szerződést.

/ 2005.06.14. 00:00:07 |

Tartják a határidőket a 63-as elkerülő építésénél - június végére kész a körfogalom

 Nagyobb forgalomkorlátozásra kell majd számítani a 63-as elkerülő és az Új Csóri út csomópontjának aszfaltozása miatt a június 25-26-i hétvégén. Jelenleg a 8-as elkerülő aszfaltozását végzi a kivitelező, így hamarosan megindulhat a forgalom a főút direkt ágán. Az elkerülőn az alacsony töltéses szakaszokon az útalapot is lefektették és készen vannak a műtárgyak is, a magastöltéses szakaszokon, illetve a hidakon, pedig hamarosan kezdődik az útalap építése. Szatzger Ágnes a Fejér Megyei Közútkezelő műszaki ellenőre elmondta, hogy tartható a november 30-i átadási határidő.
/ 2005.06.12. 20:03:15 |

Újabb pályázati siker – 200 millióból 5 km utat újítanak fel Fehérváron

 Újabb pályázati sikert tudhat magáénak Székesfehérvár azzal, hogy mintegy 100 millió forintot nyert útfelújításra a központi költségvetésből. A pályázati kiírás értelmében az elvégzett beruházás költségeinek mintegy 50%-át támogatja a Regionális Fejlesztési Tanács, így 2006 nyaráig 200 millió forintot költenek a fehérvári utakra. Az összegből 5 km útfelújítás készül el többek között a Seregélyesi úton, a Berényi úton, a Gáz utcában és a Sarló utcában is. Székesfehérvár polgármestere elmondta, idén november 30-ig befejeződik a 63-as elkerülő út építése is, a mintegy 11 km-es új útszakasz tehermentesítheti a város belső útjait is.

/ 2005.05.31. 08:25:57 |

Játszóterek 385 millióból - kalandváros a Vidámparkban

 A következő egy évben, 385 millió forintból közel 30 ezer négyzetméternyi játszóteret épít a Székesfehérvár, így minden egyes városrészben lesz új játszótér 2006 tavaszára -határozott a múlt heti Közgyűlés. A városban 32 játszótér épül, ami fontos üzenet a kisgyermekes családoknak. A Városfejlesztési Bizottság elnöke Pénzes Mihály kérdésünkre elmondta, hogy a Vidámpark hasznosítása kapcsán egy kalandvár megvalósítása is szóba került, ami fehérvári családok ezreinek nyújtana izgalmas kikapcsolódást.