Hírek


/ 2009.07.16. 15:53:24 |

Százkilós bombát találtak Seregélyesen

Árokásás közben mintegy 100 kilogrammos, II. világháborús robbanótest került elő Seregélyes főutcáján; elszállításáig az utat lezárják, s körülbelül 200 méter sugarú körben, mintegy 50 épületből kitelepítik a lakókat. A kitelepítésre kerülőknek a polgármesteri hivatalban biztosít helyet az önkormányzat, a műveletet rendőrök felügyelik.
/ 2009.07.16. 14:43:27 |

8,5 milliárdos beruházás projektmenedzselését nyerte el a Széphő Zrt vezette konzorcium

Új állomásához érkezett az uniós támogatásból megvalósuló szennyvízcsatorna -projekt, ugyanis a napokban kiválasztották azt a gazdasági társaságot, amelyik a projekt-menedzsment feladatokat végzi majd a 8,5 milliárdos beruházás kapcsán. Knizse Gyula gazdasági tanácsnok elmondta, hogy a Széphő Zrt. által vezetett konzorcium nyerte el a pályázatot, mintegy 50 millió forint értékben.
 
/ 2009.07.16. 14:42:16 |

Újratervezik Székesfehérvár szociális térképét

A Szociális Bizottság újratervezteti a város 2003-ban elkészített szociális térképét. Márton Zoltán bizottsági elnök elmondta, hogy országosan egyedülálló kezdeményezés volt a fehérvári szociális térkép, ami sok város számára mintává vált. Frissítése kiemelten fontos, mert feldolgozza a rászoruló emberekkel kapcsolatos információkat.
/ 2009.07.16. 13:30:05 |

Fegyverrel akarta kirabolni a zöldségest az Eszperantó téren

 Fegyverrel a kezében tért be egy ismeretlen férfi szerdán késő délután az Eszperantó téri zöldséges üzletbe. A kasszában lévő pénzt követelte. Az eladó nem engedelmeskedett. Dulakodni kezdtek. A férfi elállt szándékától és a Zichy liget irányába elmenekült. Pénzt nem tudott szerezni. A rendőrség grafikai rajz alapján keresi a tettest.
/ 2009.07.16. 09:29:32 |

Felborult egy traktor Székesfehérvár közelében

 Közlekedési balesethez riasztották a székesfehérvári tűzoltókat szerdán kora este. A jelzés szerint a börgöndi repülőtér felé vezető úton egy traktor felborult, és egy ember a jármű alá szorult. A székesfehérvári tűzoltók nagy erőkkel igyekeztek a helyszínre, ahol emelőpárnák és feszítőhenger segítségével emelték meg a traktort. A gyors beavatkozás ellenére a sofőr életét a mentők már nem tudták megmenteni.
/ 2009.07.15. 22:49:55 |

Csütörtökön mérséklődik a hőség a Dunántúlon - keleten még nagyon meleg lesz

 Csütörtökön már nem lesz országos a kánikula, ezért az országos tisztifőorvos már csak az ország középső és keleti harmadára rendel el 2. fokozatú hőségriasztást, azokra a területekre, ahol a napi középhőmérséklet péntekig meghaladhatja a 25 fokot. A várható UV-B sugárzás nagyon erős lesz napközben, de szerencsére nem extrém magas, mint az jellemző volt kedden és szerdán. Az ÁNTSZ továbbra is felhívja az emberek figyelmét a megfelelő mennyiségű víz fogyasztására.
Továbbra is vizet osztanak a forgalmas kereszteződésekben Székesfehérváron
/ 2009.07.15. 14:16:42 |

Naturhome alváscentrum nyílik Székesfehérváron

 Székesfehérváron a Távirda utcában is nyílt Naturhome Alváscentrum, mely olyan természetes alapanyagokat használ melyek garantáltan elősegítik az ember jó alvását. A cég üzleteiben alvásszakértő szakemberek segítenek a megfelelő, testre szabott ágybetét kiválasztásában és megoldásokat kínálnak hát- és derékfájósoknak is.
/ 2009.07.15. 14:04:55 |

Csütörtöktől permetezik a platánokat Székesfehérváron

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága Székesfehérvár város területén platánfa permetezést végeztet 2009. július 16-30-ig, 19.00-6.00 óra között. A felhasználásra kerülő permetezőszer méhekre mérsékelten veszélyes, a vizekre pedig kifejezetten veszélyes - adta hírül közleményében Székesfehérvár MJV jegyzője. Élelmezés egészségügyi várakozási idő: 14 nap.
/ 2009.07.15. 09:32:27 |

Csak ujjlenyommattal ellátott útlevelet bocsátanak ki

A második generációs biometrikus útlevél kialakítását és hazai bevezetését támogató európai uniós projekt eredményeképpen azonban 2009. június 28-tól kizárólag ujjnyomatot is tartalmazó útlevelet állítanak ki a hatóságok Magyarországon. A biometrikus azonosítók alkalmazásával az úti okmányok biztonságosabbá válnak a jogosulatlan felhasználással szemben.
 
/ 2009.07.15. 09:16:57 |

Fontos levél érkezhet a bankunktól

Elkezdték átalakítani szerződéseiket a pénzintézetek, hogy azok megfeleljenek az egyoldalú szerződésmódosításokat korlátozó, augusztustól hatályba lépő törvénynek. Néhány bank ügyfelei a levélben kiküldött értesítőkből mostanra szembesülhettek azzal, hogy a hitelintézetek ezentúl milyen indokokkal emelhetnek majd kamatot.