Hírek
-
Jelentős fölénnyel győzött az Alcoa FKC az Újbuda ellen
A hazai pályán játszó Alcoa FKC hazai pályán 39–22-re legyőzte az Újbudát a női kézilabda NB I szombati játéknapján. Mihály Attila vezetőedző arról is beszélt a meccs után, hogy örül a két pontnak, de annak jobban, hogy a mérkőzésen több jó periódusa is volt a csapatnak. Valójában a teljes csapat alázatos és lelkes játékának köszönhető a papírformának megfelelő győzelem. ALCOA FKC RIGHTPHONE–ÚJBUDA TC 39–22 (22–11)
2010.10.10. 10:36:55 -
Jó kezdet - Albacomp siker a Nyíregyháza ellen
A tőle elvárható iramban kezdte első bajnoki mérkőzését az Albacomp. A második percben már 8-0-ra vezetett a csapat. A negyed felénél kezdett éledezni az NYKK és szép külső dobásokkal a hetedik percre le is faragták hátrányukat. Azonban az Alba még megnyomta az utolsó perceket, így a negyed vége 25-18 lett. Az Albacomp simán húzta be a kötelezőt az NYKK ellen. Albacomp – Marso-Vagép NYKK 86-71 (25-18, 25-12, 19-20, 17-21)
2010.10.10. 10:28:43 -
Harmadik alkalommal mutatkoztak be a fehérvári civil szervezetek
Harmadik alkalommal rendezték meg a Civil Napot Székesfehérváron. A rendezvénynek ezúttal a Városház tér adott otthont. A napsütéses időben sokan látogattak ki, hogy találkozzanak a kitelepült egyesületek, alapítványok, klubok képviselőivel és részt vegyenek a színes programokon. A rendezvényt megnyitó beszédében Székesfehérvár polgármestere összefogást kért a fehérvári civil szervezetektől a vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítése érdekében.
2010.10.09. 12:36:54 -
Hosszabbításban kapott ki a Sapa Fehérvár AV19 az EBEL-ben
Hosszabbításban kapott ki hazai pályán a Sapa Fehérvár AV19 a listavezető Klagenfurt csapatától az osztrák jégkorongligában. A vendégek a 23. percben már 4-1-re vezettek, azonban a fehérvári együttes még a második harmadban ledolgozta hátrányát. Az utolsó húsz percben ismét a Klagenfurt került előnybe, de három perccel a vége előtt újra utolérte riválisát a Fehérvár, azonban a hosszabbításban megint a vendégek találtak be.
2010.10.09. 10:38:57 -
Új kortárs galéria nyílt a Távirda utcában
A Csöp Galéria nyitó rendezvényét tartották pénteken Székesfehérvár új, kortárs művészeti galériájában a Távirda utcában. A Kálmán udvarban található galéria Kriván Marcell frissen diplomázott kísérletező fotográfus kiállításával nyitott, melynek címe „A város szürrealitása”. A tárlatot Kardos Horváth János, a Kaukázus ex énekes-gitárosa ajánlotta a közönség figyelmébe.
2010.10.09. 09:08:35